A Kneszet megszavazta a Zsidó Állam törvényt

    17

    ujkelet.live

    A Kneszet szerdáról csütörtökre virradóra elfogadta a vitatott nemzetállami törvényjavaslatot, amely első ízben kvázi alkotmányos alaptörvénybe foglalja, hogy Izrael a „zsidó nép nemzeti otthona”.

    A törvényhozók az éjszaka a tervezet második és harmadik olvasatát heves viták után 62 igen, 55 nem és 2 tartózkodás mellett szavazták meg.

    Az alkotmányhoz hasonlóan az alaptörvények az izraeli jogrendszer megerősítését szolgálják, és nehezebb őket hatályon kívül helyezni, mint az általános törvényeket.

    A nemzetállami törvényjavaslat szerint a zsidó értékek és a demokratikus értékek egyenrangúak. A kritikusok szerint a törvény hátrányos megkülönböztetésben részesíti az izraeli arabokat és más kisebbségi közösségeket.

    A plenáris ülésen elfogadott törvény végső változatának fordítása:

    Alaptörvény: Izrael, mint a zsidó nép nemzetállama

    1 - Alapelvek

    A. Izrael földje a zsidó nép történelmi hazája, amelyben Izrael Állam megalakult.

    B. Izrael Állam a zsidó nép nemzeti otthona, amelyben eleget tesz természetes, kulturális, vallási és történelmi jogának az önrendelkezéshez.

    C. A nemzeti önrendelkezési jog gyakorlása Izrael Államban a zsidó nép számára egyedülálló.

    2 - Az állam szimbólumai

    A. Az állam neve „Izrael”.

    B. Az állam zászlaja fehér, két kék csíkkal közel a szélekhez és egy kék Dávid csillag a közepén.

    C. Az állami jelkép egy hétágú menóra, mindkét oldalon olajfalevéllel, és alatta az „Izrael” szó.

    D. Az állam himnusza a „Hatikva.”

    E. Az állami jelképekre vonatkozó adatokat törvény határozza meg.

    3 - Az állam fővárosa

    Jeruzsálem, Izrael teljes és egységes fővárosa.

    4 - Nyelv

    A. Az állam nyelve a héber.

    B. Az arab nyelv különleges státuszt élvez; Az arab nyelv használatának szabályozásá az állami intézményekben vagy azok által, törvényben kerül meghatározásra.

    C. Ez a záradék nem sérti az arab nyelv e törvény hatálybalépése előtti státuszát.

    5 - A száműzöttek befogadása

    Az állam nyitva áll a zsidó bevándorlás és a száműzöttek előtt.

    6 - Kapcsolat a zsidó néppel

    A. Az állam arra fog törekedni, hogy gondoskodjon a zsidó nép tagjainak biztonságáról, akik zsidóságuk vagy állampolgárságuk miatt bajba vagy fogságba kerülnek.

    B. Az állam a diaszpórán belül az állam és a zsidó nép közötti kapcsolatok megerősítére törekszik.

    C. Az állam a zsidók kulturális, történelmi és vallási örökségének megóvása érdekében jár el a diaszpórában.

    7 - Zsidó telepek

    A. Az állam a zsidó telepek fejlődését nemzeti értéknek tekinti, és ösztönözni és promótálni fogja azok létrehozását és konszolidációját.

    8 - Hivatalos naptár

    A héber naptár az állam hivatalos naptára, mellette a Gergely-naptárt használják hivatalos naptárként. A héber naptár és a Gergely-naptár használatát törvény határozza meg.

    9 - Függetlenségi nap és emléknapok

    A. Jom Háácmaut az állam hivatalos nemzeti ünnepe.

    B. Jom Hazikaron és Jom Hasoá az állam hivatalos emléknapjai.

    10 - Pihenőnapok és Sábát

    A szombat és az izraeli ünnepek pihenőnapnak minősülnek; A nem-zsidóknak joguk van megőrizni a pihenőnapokat és az ünnepeket; Ennek részleteit törvény határozza meg.

    11 - Megváltoztathatlanság

    Ez az alaptörvény nem módosítható, kivéve, ha a Knesszet tagok többségével elfogadásra kerül egy másik alaptörvény.

    Megosztás

    17 Kommentek

    Leave a Reply to A palesztinok kizáratnák Izraelt az ENSZ-ből a nemzetállami törvény miatt | Új Kelet onlineCancel reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .