Rohani: Izrael jelenti a legnagyobb fenyegetést a világbékére

1
Hasszán Rohani fotó: AP/Ebrahim Noroozi

ujkelet.live

Hasszán Rohani iráni elnök kedden az ENSZ Közgyűlés előtt beszélve az izraeli-palesztin konfliktust a Közel-Kelet legsürgetőbb válságának nevezte, és azt állította, hogy a zsidó állam jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére.

“Izrael számtalan palesztinokkal szemben elkövetett bűncselekménye nem lett volna lehetséges az Egyesült Államok politikai és katonai támogatása nélkül,” mondta Rohani.

Vádja szerint Izrael szemérmetlenül nukleáris háborúval fenyeget másokat, és a zsidó államot egyenesen “a regionális és globális békére jelentő legveszélyesebb fenyegetés”-ként írta le.

Az iráni elnök ugyanakkor hangsúlyozta, országa nem akar senkivel háborút.

“Iránnak nincs szüksége birodalomra. Irán a civilizáció és a kultúra, nem pedig politikai uralom szempontjából birodalom.”

Rohani Trump döntését az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről “szörnyűnek”, Izrael közelmúltban elfogadott nemzetállam-törvényét, mely az országot a zsidó nép nemzeti otthonaként határozta meg, “rasszista” és “apartheid megnyilvánulás”-nak nevezte.

Rohani zárásul közölte, “A világnak nincs jobb barátja Iránnál, ha a békéről van szó.”

Danny Danon Izraeli ENSZ-nagykövete szerint Rohani beszéde nélkülözi a valóságot és az iráni elnök erkörcsről próbál prédikálni Izraelnek, miközben országa az egész világon terjeszti a terrort.

“Ha nincs Teherán pénzügyi támogatása, a Hamász nem tudott volna terroralagutakat ásni Izraelbe, és a Hezbollah nem tudott volna hatalmas fegyverkészleteket felhalmozni.”

1 komment

  1. Az Argerntin zsidó kultúrházat és az Izraeli nagykövetséget is Irániak robbantották fel!
    Ott van az Iráni Hezbollah terror szervezet Libanonban,és Szíriában.
    Libanonban kormányba is bekerületek.
    Jemenben a fél országot megszállták az Irániak
    Ez nem bizonyíték a világméretű terjeszkedési szándékukra?

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..