Lauder: Izrael, mi nem ilyenek vagyunk

0

ujkelet.live

A Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder hétfőn keményen kritizálta az izraeli kormányt, mondván, hogy az utóbbi idők politikája és jogszabályai veszélyt jelentenek a zsidó nép jövőjére nézve.

A New York Times-ban hétfőn közölt cikkében Lauder felsorolta a Siratfólnál egy egalitárius imádkozó pláza építésére vonatkozó megállapodás felmondását, a szigorú betérési törvényeket, a béranyaságra vonatkozó jogszabály közelmúltbeli megszavazását – amely kizárja a meleg férfiakat -, a nemzetállami törvényt, egy rabbi letartóztatását – aki a rabbinátuson kívüli végzett esküvői szertartásokat -, valamint az egyes izraeli települések önkiszolgáló üzleteinek bezárására vonatkozó szabályok szigorításá. Mindezek “olyan benyomást keltenek, mintha a zsidó demokratikus állam demokratikus és egalitárius dimenzióit tesztelnék.”

Idén ez a második alkalom, hogy Lauder, Benjamin Netanjahu miniszterelnök korábbi bizalmasa és Izrael igen nagy vonalú anyagi támogatója, cikkben fejti ki kormány elleni kritikáját, kiemelve a diaszpórai zsidóság és a zsidó állam közötti egyre mélyülő szakadékot.

A vitatott nemzetállami jogszabály részletezése során Lauder megjegyezte, hogy bár “a törvény helyesen megerősíti, hogy Izrael zsidó állam, ugyanakkor károsítja az egyenrangúság érzését” az izraeli drúz, keresztény és muzulmán állampolgárokban.

A Knesszet július végén szavazta meg a törvényjavaslatot heves viták után 62 igen, 55 nem és 2 tartózkodás mellett.

A nemzetállami törvény – amely először nevezi Izraelt “a zsidó nép nemzeti otthonának”, és kimondja, hogy “a nemzeti önrendelkezési jog Izrael Államban a zsidó nép számára egyedülálló,” valamint az arab nyelv hivatalos státuszát speciálisra fokozza, széleskörű felháborodást váltott ki az izraeli kisebbségek és az ellenzék, valamint a nemzetközi közösség és külföldi zsidó csoportok részéről.

Az alkotmányhoz hasonlóan az alaptörvények az izraeli jogrendszer megerősítését szolgálják, és nehezebb őket hatályon kívül helyezni, mint az általános törvényeket.

Netanjahu és kormánya azzal érvel, hogy a törvény csupán kiegészíti a meglévő törvényeket annak hangsúlyozására, hogy Izrael a zsidó nép nemzeti otthona. Továbbá Izrael demokratikus jellegére és az egyenlőségre vonatkozó rendelkezéseket már a meglévő jogszabályok tartalmazzák.

Lauder ugyanakkor úgy látja, hogy a jogszabályok következményei nemcsak nemzeti szinten, hanem globális szinten is érzékelhetőek lesznek, amikor az országot egy sérült értékrendszerrel és megkérdőjelezhető barátokkal azonosítják.

“Ennek eredményeképpen a Nyugat jövőbeli vezetői ellenségessé vagy közömbössé válhatnak a zsidó állammal szemben.”

Az elnök szerint a közelmúltbeli izraeli irányelvek jelentik a “legnagyobb veszélyt” a zsidó nép jövőjére, mert “az izraeli kormány úgy tűnik, hogy elfojtja az egyenlőség szent értékét, sok támogató úgy érzi, hogy ezzel hátat fordít a zsidó örökségnek, a cionista éthosznak és az izraeli szellemnek.”

“Amikor a jelenlegi izraeli kormányzat tagjai szándékosan aláássák a zsidóság és a felvilágosodás közötti szövetséget, összetörik a kortárs zsidó egzisztencia magját.”

Míg a kormány által elfogadott intézkedések közül sokat Netanjahu ultra-ortodox koalíciós partnerei felé tett engedménynek tekintik, Lauder megjegyezte, hogy a világ zsidóságának többsége nem ortodox, hanem hagyományörző, világi, konzervatív, reform vagy egyikhez sem tartozó.

Lauder szerint az országot túszul ejtették az ultra-ortodox politikusok, ami az amerikai egyetemeken és a hatalom folyosóin Izrael támogatásának hiányához vezethet.

“Az ortodoxiát tiszteletben kell tartani, de nem engedhetjük meg, hogy a radikális kisebbség politikája több millió zsidót idegenítsen el világszerte”.

“A fiatal zsidók valószínűleg nem mennének bele, hogy egy olyan nemzethez csatlakozzanak, mely hátrányos megkülönböztetésben részesíti a nem-ortodox zsidókat, a nem-zsidó kisebbségeket és az LGBT közösséget. Valószínűleg nem harcolnának a Bojkott, Elszigetelés és Szankciók (BDS) mozgalom ellen, valószínűleg nem támogatnák Izraelt Washingtonban, és valószínűleg nem biztosítanák azt a stratégiai hátvédelmet, amelyre Izraelnek szüksége van.”

“Felszólítom az izraeli vezetőket, hogy gondolják újra pusztító akcióikat a nyári viszály alatt.”

“Mi nem ilyenek vagyunk, és nem ilyenek akarunk lenni. Ez nem az az arc, amelyet meg akarunk mutatni gyermekeinknek, unokáinknak és a nemzetek családjának. Dolgozzunk együtt az irányváltoztatáson, és biztosítsuk, hogy Izrael továbbra is zsidó demokratikus állam legyen, amilyennek szánták.”

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..