Reggeli hírek – jogi reform újratöltve, extrákkal

ujkelet.live

A törvények törvénye

Negev és Galilea minisztere, Jichák Wasszerlauf (Otzma Jehudit) új törvényjavaslat előterjesztését jelentette be annak érdekében, hogy a cionizmus irányadó és döntő értéke és alapja legyen a kormányzati döntéshozatalnak, ilymódon érvényesítve a vitatott zsidó nemzetállam-törvény tételeit a gyakorlatban.

Wasszerlauf szerint az általa történelmi jelentőségűnek nevezett intézkedést a kabinet vasárnapi ülésén fogják megszavazni, amelynek napirendjét elvileg ma hozzák nyilvánosságra.

Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali frakciójának minisztere az új törvényt a cionizmus zászlaja alatt a telepek és a biztonság érdekeiként indokolta, azt is hozzátéve, miszerint javaslata lehetővé teszi a kormány számára, hogy „előnyben részesítse a hadsereg katonáit és veteránjait, erősítse a zsidó nemzet kötődését a földhöz, és fejlessze a Negevet, Galileát, illetve Júdea és Szamáriát,” anélkül hogy sértenék a kisebbségek jogait.

Wasszerlauf szerint az intézkedésre azért is szükség van, mivel a kormány számos esetben olyan szakmai szempontokat részesít előnyben, amelyek figyelmen kívül hagyják az olyan alapvető cionista értékeket, mint a zsidó nép önrendelkezési joga Izrael földjén, beleértve a telepeket, a biztonságot, a kultúrát és az aliját, bár mindezen tételeket a Függetlenségi Nyilatkozat elismeri, és az Alaptörvény is leszögezi. Az új intézkedés révén a kormány valamennyi tisztviselője és ágazata kötelezhető az említett szempontok alapján történő politika kialakítására és végrehajtására.

Az előre megelőlegezett vasárnapi kormányülésen történő elvi szavazás ellenére, a héber médiában megjelent riportok szerint a törvényjavaslat véglegesítése még el sem készült, és az Otzma Jehudit valószínűleg a kabinetet megkerülve és először a médiában megszellőztetve akarja a törvényt népszerűsíteni, majd elfogadtatni a kabinetben. Wasszerlauf intézkedése, amennyiben átmegy a rostán, várhatóan jogi kihívásokkal és kritikákkal fog szembenézni, annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította az ellenző beadványokat azzal az indokkal, hogy a nemzetállam-törvény nem ellentétes Izrael demokratikus jellegével.

Jogi reform újratöltve

A koalíció és jogi reformprogramjának támogatói csütörtök este Jeruzsálemben tömegdemonstrációra készülnek az igazságügyi rendszer átalakítására irányuló törvények megszavazását szorgalmazva. A közösségi oldalakon és a médiában reklámozott tüntetésen a, résztvevők száma, a szervezők reményei szerint meghaladja majd az elmúlt négy hónapja folyamatosan zajló reformellenes tüntetésének méreteit is.

A „Nem lopják el tőlünk a választásokat” szlogennel a Milliók menetének nevezett eseményre a szervezők 250 000, vagy akár félmillió támogatót várnak.

A kampány élén vallásos cionista és telepes aktivista csoportok illetve magánszemélyek állnak.

A tervek szerint a demonstráción a kabinet néhány magas rangú tagja is felszólal, köztük a jogi átalakítást tervező Járiv Levin igazságügyi miniszter, Becalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus), valamint Jiszráél Katz energia- és infrastrukturális miniszter. Benjamin Netanjahu miniszterelnök várhatóan nem vesz részt a rendezvényen.

,,Szükség van rád. Holnap (csütörtökön) mindenkinek el kell jönnie Jeruzsálembe, hogy biztosítsuk, és hogy a reformok, a valódi demokrácia illetve az igazságosság mellett egyértelműen hallassuk hangunkat,” – toborozza Levin a tüntetőket a közösségi médiában reklámozott felvételen.

A tüntetés szervezői a demonstrációt a jelenlegi kormányra szavazók harcaként állítják be a rendkívül vitatott reformok törlését követelő széleskörű mozgalmak ellenében. Az elmúlt hónapok során tartó intenzív tüntetések, a rendszeres országos leállások, majd a sztrájk, illetve a hadsereg tartalékosainak ellenállása közepette Netanjahu ideiglenes lefagyasztotta a jogszabályt, hogy lehetővé tegye a tárgyalásokat az ellenzékkel egy lehetséges kompromisszumról. A csütörtöki demonstráció szervezői a jelek szerint azonban, a közös megegyezés helyett a bejelentett törvénycsomag változatlan megszavazását akarják elérni.

A jogi rendszer átalakítását támogató tüntetést a Tkuma 23 ujjonan alapított szervezet kezdeményezte, és amelyet többek között a likudnyik Amichai Boaron, a binjaminai Amichai telep lakója és alapítója, Berale Krombi, a telep aktivistája, illetve a Chabad Haszid hozott létre.

Boaron és Krombi a jogi reform elleni nagyszabású tiltakozásokat látva hozták létre a Tkuma 23-at a törvénytervezet támogatására, így az egyik legfontosabb szervezőjeként toborozták a vallásos cionista és háredi tüntetőket a március 27-i nagyszabású jobboldali demonstrációra is, amely aközben is zajlott, hogy Netanjahu bejelentette a törvényhozás ideiglenes felfüggesztését a Kneszet tavaszi szünete idejére.

A mai jeruzsálemi nagygyűlésre a szervezők arra számítanak, hogy akár ezer magánbusz is indulhat az ország több tucatnyi pontjáról. A résztvevőknek legalább 10 sékelt kell adományozniuk a buszon való helyfoglalásért. Ezenkívül, a mozgalom finanszírozására befolyt jelentős összeg különböző adományok révén érkezett.

A demonstrációra való gyűjtés központi kampánya több mint 1 millió sékelt eredményezett, főként kisebb adományok révén. A külföldi adományozókat célzó külön gyűjtés révén eddig 38 000 dollárt sikerült szerezni. A szervezők nem részletezték, hogy vannak-e más finanszírozási forrásaik is, de megjegyezték, hogy az egyes résztvevő szervezetek saját maguk is hozzájárulnak a siker érdekében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunk témái:• Megállapodás a Ben Gurion repülőtéren az ünnepi időszak előtt – Egyezség született az Izraeli Repülőtéri Hatóság és a szakszervezet között a folyamatos működésről. Felgyorsítják a toborzást a várhatóan 2,5 milliós szeptemberi utasforgalom előtt.• Ismét leálltak a sótalanító üzemek a tenger zavarossága miatt – A Nílus-deltából érkező mikroalgák miatt le kellett állítani a déli sótalanítókat. A lakossági vízellátás biztosított, de a mezőgazdasági szektor már megkongatta a vészharangot.• Meghosszabbították az izraeli és palesztin bankok együttműködését – A Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium 2026 végéig elhalasztotta a palesztin bankokkal való levelezőbanki kapcsolatok megszakítását. A végleges döntés a következő kormányra vár.• Mesekönyvvel és vitákkal indította a tanévet Itamar Ben-Gvir pártja – Az Otzma Jehudit aktivistái a miniszter munkásságát bemutató gyermekkönyvet osztogattak iskolák előtt. A kezdeményezés lakossági felháborodást váltott ki Jeruzsálemben.• Rendőrségi figyelmeztetés az elalvó Teslás videója után – Bejárta a közösségi médiát egy felvétel egy kormánynál alvó sofőrről. Az izraeli rendőrség tisztázta a vezetéssegítő rendszerekre és az önvezetésre vonatkozó jogszabályokat.Tetszett a mai adás? Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb izraeli hírekről és elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on!Ha hasznosnak találtad az információkat, kérlek oszd meg az epizódot azokkal, akiket érdekelhet a téma. Köszönöm a figyelmet és a támogatást!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.