Gyászoló drúz családok a politikusoknak: Ne gyertek a temetőinkbe az emléknapon

ujkelet.live

Az izraeli drúz közösség gyászoló családjai és hadirokkantjai pénteken felszólították a kormány tisztviselőit, hogy ne jelenjenek meg rokonaik sírjánál Jom Hazikaronkor.

A drúz közösség vezetői sajtótájékoztatót tartottak az Izraeli-Drúz Központban Iszfija faluban, kijelentve, hogy jogaik megsértése az a zsidó nemzetállamról szóló alaptörvény megszavazásával és a Kaminitz-törvény megalkotásával kezdődött.

A nemzetállam-törvényt és a Kaminitz-törvényt – amelyek Izrael zsidó jellegének alaptörvényként való rögzítését, illetve az arab közösségekben az illegális építkezések felszámolását célozzák – Benjámin Netanjahu előző kormánya fogadta el.

A Központ elnöke, Dr. Amir Knifessz közölte, hogy a közösség elesett tagjai az Izraeli Védelmi Erőkben szolgáltak „egy demokratikus és liberális országért. Azt hitték, hogy eljön a nap, amikor itt béke és egyenlőség lesz.”

Knifessz hozzátette, hogy „izraeli testvéreink és a mai kormány között szakadék tátong, amely megosztottságot és uszítást, rasszizmust és diszkriminációt, valamint antidemokratikus puccsot hirdet” a jogrendszer ellen.

Megismételve a gyászoló családok kérését: „Az emléknap egy szent nap számunkra. Kérem a kormány tagjait, ne jöjjenek el a szertartásainkra és a temetőinkbe.”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud), Jáir Lapid ellenzéki vezető (Jes Atid) és Beni Gantz (Nemzeti Egység) – ritkaságszámba menően – pénteken közös nyilatkozatban felszólította a nyilvánosságot, hogy őrizze meg az elesett katonák emléknapjának szentségét.

,,Maradjanak a viták a temetőkön kívül.”

Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja, hétfő este veszi kezdetét Izraelben.

Gallant védelmi miniszter korábban levélben utasította a minisztereket és a Kneszet tagjait, hogy kerüljék a politikai nyilatkozatokat az emléknapon. 

A politikusok jelenlétével kapcsolatban heves nyilvános vita folyik, mivel az ország továbbra is élesen megosztott a kormány igazságszolgáltatási átalakítási tervei miatt.

A rendőrség megerősíti erőit az emléknap rendezvényeinek biztosítására, attól tartva, hogy a kormány reformterve elleni tüntetők összecsapnak a politikusokkal.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Politikai feszültségek, kampányhangulat és egy hihetetlen emberi összefonódás a mai adásban.Megvizsgáljuk, miért váltott ki hatalmas felháborodást a felsőoktatási nemi szegregáció kiterjesztése, és miért intette óvatosságra az országot Isaac Herzog elnök a megosztó kampányidőszakban. Szó lesz egy árnyékos rendőrségi ügyről, a kormány háredi influenszer-kampányáról, a végén pedig elhozunk egy olyan történetet is, amit az élet írt: hogyan kapcsolódott össze egy 24 évvel ezelőtti gázai terrortámadás és egy életmentő vesetranszplantáció. 🎧 Hallgasd meg a teljes adást, és ha tetszett, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast

Gyászoló drúz családok a politikusoknak: Ne gyertek a temetőinkbe az emléknapon” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.