ujkelet.live
A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Aharon Barak arra kérte Járiv Levin igazságügyi minisztert (Likud), hogy vizsgálja felül az általa a múlt héten bemutatott átfogó igazságügyi reformokat.
- A három nagy tv csatorna, a 12-es, 13-as és a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szombat este adta le a Barakkal készített interjúját, melyet minden esetben a Levinnel készített interjú követett.
Háttér:
- Levin igazságügyi miniszter szerdán ismertette a „kormányzás reformjá”-nak minősített terveket, több olyan jogalkotási kezdeményezéssel, amelyek célja, hogy korlátozza az izraeli Legfelsőbb Bíróság és a kormány jogi tanácsadóinak hatalmát.
- A 86 éves Barak, Izrael legelismertebb jogásza, 1978 és 2006 között bíróként, az utolsó 11 évben a Legfelsőbb Bíróság elnökeként szolgált.
- Többször is Levin célpontjává vált, amiért Levin szerint anno hatalmával visszaélve folyamatosan felülbírálta az ország megválasztott politikusainak döntéseit, ezért vált szükségessé az új radikális javaslatok benyújtása a Legfelsőbb Bíróság hatalmának csökkentésére.
Mit mondanak
Barak az interjúkban sajnálatat fejezte ki, hogy „a nép ellenségeként” ábrázolják, és azt mondta, hogy nem akart sem túlságosan aktivista, sem túlságosan konzervatív lenni, olyan ítéletekre törekedett, amelyek figyelembe veszik Izrael történelmét, a cionizmust és az ország biztonsági szükségleteit.
„Ha a megölésem véget vetne ennek a drasztikus átszervezésnek, készen állnék arra, hogy kivégzőosztag elé menjek” – mondta Barak.
A Legfelsőbb Bíróságot szélsőséges aktivizmussal vádoló kritikusokkal kapcsolatban Barak azt mondta, hogy a bíróság „nagy óvatossággal jár el. 1992 óta 22 törvényi záradékot törölt el. Ez aktivizmus?”
- ,,A bíróság nem hajtott végre igazságügyi forradalmat” – hangsúlyozta. „Az Alaptörvény: Emberi szabadság és méltóság és az Alaptörvény: A foglalkozás szabadsága alkotta a bírósági forradalmat.”
- Akik arra törekednek, hogy hamisan ábrázolják a Legfelsőbb Bíróságot „mint felelőst azokért a szörnyű dolgokért, amelyekről azt állítják, hogy harcolni akarnak ellene. De nem a bíróság okozta ezeket a szörnyűségeket.”
Barak hangsúlyozta, hogy meg kellett bizonyosodnia arról, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy figyelmeztesse a közvéleményt az új koalíció igazságügyi átalakítási terveiből fakadó veszélyekre.
,,Mindenki jogai – zsidók, arabok, ultraortodoxok, nem ultraortodoxok – súlyos veszélyben vannak.”
- Ha Levin javaslatait maradéktalanul végrehajtják, „senki sem fogja megvédeni őket” a jelenlegi politikai többségtől.
- A Kneszet tehetetlen a koalíciós többséggel szemben, és Izraelnek nincs alkotmánya, nincs emberi jogi nyilatkozata és nincs második parlamentje.
- „Súlyosan sérül a méltósághoz, a szabadsághoz, az élethez való jogotok, és nem lesz bíróság, amelyhez fordulhatnátok.”
Barak szerint Levin „az összes rossz javaslatot… egy láncba gyűjtötte, amely megfojtja az izraeli demokráciát”, és a bírói felügyelet megszüntetését „tankokkal való puccs” alkotmányos megfelelőjének nevezte.
Levin javaslatait „méregpirulák füzéré”-nek nevezte, amelyek Izrael nyakába téve „a Harmadik templom végének kezdetét” jelentik – a zsidó nemzeti szuverenitás harmadik időszakát, az ókori első és második templom korszaka után.
- Levin javaslatai a többség zsarnokságának növekedéséhez vezetnek.
- A Legfelsőbb Bíróság, mint a kormány túlkapásainak fékezője, „megsemmisül”, Izrael pedig olyan „üreges demokráciává” válik, mint Törökország, Lengyelország és Magyarország – szögezte le Barak.
- „A szakadék szélén leszünk, és teszünk még egy lépést” – figyelmeztetett.
Az izraeli demokrácia „egyértelmű és azonnali veszéllyel néz szembe… A kormányzásnak csak egy ága lesz: a miniszterelnök. Mert a bíróság megszűnik ellátni a demokratikus társadalomban betöltött szokásos feladatait” – mondta Barak.
- Ha még mindig bíró lenne, lemondana, ha ezek a javaslatok törvényekké válnának.
- „Nem lenne értelme ott lenni, ha minden amit teszek a miniszterelnök akarata, a kormányé, a Kneszet akarata lenne. Nem léteznék független hatóságként.”
Megjegyezte azt is, hogy Levin egy nappal az előtt ismertette javaslatait, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvitatta a szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri ügyét, akit tavaly adóbűncselekmények miatt elítéltek, és miniszteri kinevezései ellen petíciókat nyújtottak be.
Barak „botrányosnak” nevezte az időzítést. ,,Mintha töltött fegyvert tennének az asztalra.” Levin mintha jelezte volna a bíróságnak: „Az ‘ésszerűség’ záradék’ alkalmazására készültök; tudjátok, hogy le fogom törölni.”
- A bíróság a britektől átvett „ésszerűségi” mércét használja annak megállapítására, hogy egy kormány vagy miniszteri határozat vagy rendelet jogszerű-e vagy sem.
- Az ésszerűség jogi koncepciójának eltörlése, ahogy azt Levin javasolja, „egy teáskanál halál” az izraeli jogrendszer számára Barak szerint.
- „Az ‘ésszerűséget’ a jogi egyetemeken tanítják, ahol [Levin] tanult. Nem én találtam ki az ésszerűség fogalmát.”
Az időzítés, Barak szerint, „valószínűleg illegális”, bár megjegyezte, hogy Levint védi parlamenti mentelmi joga, és azt mondta, biztos abban, hogy a bírókat nem fogja befolyásolni a burkolt fenyegetés.
Levin „tiszteletét” fejezte ki Barakkal szemben, de azt állította, hogy a nyugalmazott bírósági elnök „nem érti a demokrácia lényegét”.
- „Időpazarlásként” utasította el azt a gondolatot, hogy Barakkal egy bizottságot hozzanak létre, hogy kompromisszumra törekedjenek javaslataival kapcsolatban.
- Hangsúlyozta, terveit türelmesen megvitatják egy kulcsfontosságú Kneszet-bizottságban és a plénumban, de reméli, hogy a végleges jogszabály „a lehető legközelebb lesz” az általa megfogalmazott javaslatokhoz.
- Barak útja „alapvetően ellentmond a demokráciának”.
A dolgok jelenlegi állása szerint „minden hatalom a bíráké, és ők döntik el, mi az arányos és ésszerű. Ez nem demokratikus” – tette hozzá Levin.
[…] A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke: „Kivégzőosztag elé megyek”, ha az megállítja a zsarn… […]
[…] el’ádi lakost kedden Beerseván, miután állítólag megpróbálta elgázolni a kormány igazságszolgáltatási reformja ellen tüntetőket, jelentette a […]
[…] Kormányellenes tünte… – A Legfelsőbb Bíróság volt elnö… […]
[…] utcákon, hogy tiltakozzon Benjámin Netanjahu miniszterelnök új kormánya és az izraeli igazságszolgáltatási rendszer átfogó megváltoztatására irányuló tervei […]
[…] a [két hónappal ezelőtti] választásokon. Az általuk megszavazott fő ügyek egyike, az igazságszolgáltatási rendszer reformja […]
[…] Levin igazságügyi miniszter egy nappal az előtt ismertette igazságügyi reformjavaslatait, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvitatta Deri […]
[…] igazságügyi miniszter egy nappal az előtt ismertette igazságügyi reformjavaslatait, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvitatta Deri […]
[…] Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökeinek tiltakozása a reformterv ellen időt nyertek […]
[…] tiltakozásul a kormány igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló vitatott tervei […]
[…] a Nemzeti Bank elnöke Amir Járon arra figyelmeztette a miniszterelnököt, miszerint a koalíció igazságszolgáltatás átalakítására irányuló tervei elriaszthatják a befektetőket és rossz irányban befolyásolhatják az ország […]
[…] Járiv Levin igazságügyi miniszter (Likud) „kormányzás reformjá”-nak minősített terve több olyan jogalkotási kezdeményezést tartalmaz, amelyek célja, hogy korlátozza az izraeli […]
[…] főügyész, aki a 12-es csatorna tegnap este sugárzott Uvda műsorában beszélt az új kormány tervezett igazságügyi reformjáról és annak várható társadalmi […]
[…] ki Herzog felvetését. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában halogatni a törvényhozást, vagyis de facto kizárta a további tárgyalások […]
[…] aki ezt a tiltakozást vezette, beleértve Ehud Barakot [volt miniszterelnök], Aharon Barakot és a Legfelsőbb Bíróság elnökét, puccskísérlettel kellene megvádolni, – mondta, de […]
[…] A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke: „Kivégzőosztag elé megyek”, ha az megállítja a zsarn… […]