ujkelet.live
Hosszú hallgatás után megszólalt Avichai Mandelblit volt főügyész, aki a 12-es csatorna tegnap este sugárzott Uvda műsorában beszélt az új kormány tervezett igazságügyi reformjáról és annak várható társadalmi hatásairól.
Mandelblit rendszerváltásnak nevezte a Járiv Levin igazságügyi miniszter által kidolgozott, teljeskörű változást ígérő jogi tervezetet, amely szerinte teljes egészében megszüntetné az izraeli jogrendszer függetlenségét.
Továbbá azzal vádolta Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy nyilvánvalóan folyamatban lévő büntetőperének idő előtti lezárása érdekében mozdította elő az úgynevezett reformot.
Emlékeztető
Mandeblitet, aki korábban Netanjahu kabinettitkára volt, 2016-ban nevezte ki főügyésznek a volt miniszterelnök. Kettejüket egykor közeli szövetségesnek tekintették, de kapcsolatuk megromlott a Netanjahu ellen indított korrupciós vizsgálatok majd a vádemelés miatt.
Mandelblit 2019. november 21-én közölte, hogy vádat emel Netanjahu ellen három korrupciós ügyben: a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt. Netanjahu tagadja, hogy bűncselekményt követett el, és kijelentette, hogy az egész egy puccskísérlet a megbuktatására, és vizsálat indítására szólított az ügyeivel foglalkozó nyomozók és ügyészek ellen.
Netanjahu Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.
Az interjú
Mandelblit a csütörtökön sugárzott interjúban kiemelte, hogy a tervezett jogi felülvizsgálat nem reform, hanem rendszerváltás.
,,Ez annak a DNS-nek a teljes mértékben történő megváltoztatása, amelyben felnőttünk, a végeredmény pedig a jogrendszer függetlenségének elejétől a végéig való felszámolása.“
A politikusok által történő bíró kinevezéssel kapcsolatban a volt főügyész azt mondta, ,,Lesznek a ‘mi embereink‘, akiket ‘mi’ nevezünk ki. Személyesen a vezetőhöz, és a miniszterhez lesznek lojálisak, nem pedig az államhoz. Ez a legveszélyesebb dolog, ami történhet. Ez nem demokrácia.”
,,Nincs demokrácia emberi jogok nélkül. Egy olyan kisebbség jogai, amelyet a rezsim nem néz jó szemmel, súlyosan sérülnek. Odáig fajul majd a dolog, hogy elnyomás lesz”, – figyelmeztetett.
Mandelblit, ugyanakkor visszautasította Netanjahu azon állításait is, hogy pártjával együtt a novemberi választási kampány során világosan érthetővé tette a később, januárban bejelentett jogi és igazságszolgáltatási rendszer radikális átalakítását.
,,A választások nem erről szóltak. Senki sem mondta a választási kampány során, hogy meg fogják változtatni a Függetlenségi Nyilatkozat értékeit. Amennyiben a jogrendszer nem független, akkor egy másfajta kormányforma lép hatályba, egy másfajta rendszer. Nem emiatt mentek szavazni, mert ilyesmit senki sem mondott”, – hangsúlyozta Mandelblit, hozzátéve, hogy amennyiben a jogrendszeren javítani kívánnak, tegyék. ,,De ez nem javítja, hanem tönkreteszi.”
Mandelblit világossá tette azt is, hogy a tervezett igazságügyi átalakítás időzítése, valamint Netanjahu korábbi álláspontja az igazságszolgáltatással kapcsolatban azt jelzi, hogy a korrupciós per kulcsfontosságú motivációs tényező lett a miniszterelnök számára.
,,Az a Netanjahu, akit én ismertem, biztosan a jogrendszer védelmezője volt”, – emlékezett vissza a főügyész hajdani munkaadójára, ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy Járiv Levin igazságügyi miniszteri kinevezése nem lehet véletlen.
„Mindenkinek fel kell tennie a kérdést, hogy miért nevezték ki [Levint] most [igazságügyi miniszter] a posztra? Becslésem és véleményem az, hogy Netanjahu olyan helyzetet akar előidézni, amelyben a tárgyalása nem a megfelelő módon ér véget.”
Első főügyészként, aki vádat emelt egy miniszterelnök ellen, Mandelblit kitartott amellett, helyesen cselekedett: ,,az állam fontosabb bármely személynél, a vádemelés nélkül nem lenne demokrácia Izraelben”.
A korábbi vádakra reagálva, miszerint szándékosan húzta az időt mielőtt vádemelés mellett döntött:
,,Csak a bizonyítékok, a közérdek és a törvény alapján dolgozom. Vagy az emberek azt akarták, hogy bizonyíték nélkül emeljek vádat?” – kérdezte.
Mandelblit élesen bírálta Netanjahut a jeruzsálemi kerületi bíróság épületében elmondott beszéde miatt is, amelyet a 2020 májusában kezdődött pere előtt mondott azzal vádolva a rendőrséget, az államügyészséget és a médiát, hogy összejátszottak a megbuktatása érdekében.
Kiemelte végezetül, hogy a kormány terve a főügyész hatáskörének szétszedésére aláássa a főügyész függetlenségét, és tovább károsítja az izraeli demokráciát.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az új hatáskörrel felruházott főügyész törölheti a Netanjahu elleni vádiratot is.
,,Vannak ezek az úgynevezett demokráciák, amelyek nem demokráciák. Az ilyen országokban egyáltalán nincs korrupció. A végrehajtó hatalomból senkit nem állítanak bíróság elé, senkit, ez nem történik meg. Tehát ott egyáltalán nincs korrupció.”
,,A világ nagy része ilyen, ez az igazság. Mi nem ilyenek vagyunk, és ez nem a gyengeségünk, hanem az erősségünk” – mondta Mandelblit.
A reform
A Levin által múlt hónap elején előterjesztett javaslatok élesen korlátoznák a Legfelsőbb Bíróság hatalmát:
- A felülbíráló záradék lehetővé tenné a Kneszet számára, hogy 61 képviselős minimális többséggel újraalkothassa a hatályon kívül helyezett törvényeket és kormányhatározatokat;
- Teljes ellenőrzést ad a kormánynak a bírák kiválasztása felett;
- Megakadályozza, hogy a bíróság az „ésszerűség” mércéjét alkalmazza a jogszabályok és kormányhatározatok mérlegelésénél;
- Magában foglalja a főügyész szerepének szétszedését;
- Lehetővé teszi a miniszterek számára, hogy saját jogi tanácsadóikat nevezzék ki, ahelyett, hogy az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt működő tanácsadókra hagyatkoznának.
Ellene szól: A javasolt radikális átalakítás kritikusai szerint a változtatások kizsigerelnék a bíróságokat, védtelenül hagynák a kisebbségi jogokat, és túl nagy hatalmat koncentrálnának a kormánykoalíció kezében.
Mellette szól: A támogatók szerint a jelenlegi rendszer túl nagy hatalmat ad a nem a nép által választott bíróknak és ügyvédeknek a választott tisztségviselők felett.
[…] mint lehetőséget Benjámin Netanjahu miniszterelnök számára, hogy pénzt gyűjthessen a korrupciós perének finanszírozására, miután a bíróság kötelezte a 270 000 dollár összegű ajándék […]
[…] Megszólalt a Netanjahu ellen vádat emelt Mandelblit […]
[…] vádemelés: Avichaj Mandelblit akkori főügyész 2019 novemberében emelt vádat három ügyben a miniszterelnök ellen. […]