A Legfelsőbb Bíróság ítélete bezárta az ajtókat Deri előtt

3

ujkelet.live

A Legfelsőbb Bíróság kibővített testülete szerdán 10:1 arányban úgy döntött, hogy a szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri nem szolgálhat miniszterként a kormányban.

Miért fontos: A döntésre a kormány átfogó igazságügyi reformtervének hátterében került sor olyan jogalkotási kezdeményezésekkel, amelyek célja, hogy korlátozza a Legfelsőbb Bíróság és a kormány jogi tanácsadóinak hatalmát.

Visszatekintő: Az új kormány nemrégiben elfogadott jogszabálya – amely Izrael egyik kvázi alkotmányos alaptörvényét módosította, tette lehetővé Deri kinevezését.

  • A törvénymódosítás egyértelművé teszi, hogy azok, akiket az elmúlt hét évben felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek – ellentétben azokkal, akiket tényleges szabadságvesztésre ítéltek — miniszterek lehetnek.

A szerdai ítélet szerint a bel- és egészségügyi miniszteri kinevezése „szélsőségesen ésszerűtlen”.

A bírók két fő okot említettek Deri kizárására:

  • Többszörösen elítélték korrupciós vádak miatt.
  • Tavaly januárban tett hamis állítása, hogy örökre távozni szándékozik a politikai életből, ami arra késztette a jeruzsálemi békebíróság elnökét, hogy jóváhagyja a vele kötött enyhe vádalku megállapodást.

„Ez a két ok nemhogy nem zárja ki egymást, hanem támogatják is egymást” – írta Ofer Grosskopf bíró.

A megtévesztés (estoppel-érv) volt, amivel a testület konzervatív bírói érveltek, akiket Ajelet Saked volt igazságügyi miniszter nevezett ki anno, és akiket még Járiv Levin jelenlegi igazságügyi miniszter is elfogadhatónak talált.

Ezért még az ésszerűségi-elv hatályon kívül helyezéséről szóló cél sem oldja meg a Deri menesztésére vonatkozó ítélet megsemmisítését.

  • A bíróság a britektől átvett „ésszerűségi” mércét használja annak megállapítására, hogy egy kormány vagy miniszteri határozat vagy rendelet jogszerű-e vagy sem.
  • Levin igazságügyi miniszter egy nappal az előtt ismertette igazságügyi reformjavaslatait, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvitatta Deri ügyét.
  • Levin azt mondta, a jogrendszer átalakításának „első szakasza”, megtiltja a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálat során „ésszerűségi” mércét alkalmazzon.

„Az ésszerűség nem fizikai vagy metafizikai kifejezés. Az ésszerűség nem hangulat. Az ésszerűség normatív fogalom” – írta Eszter Hajut főbíró a szerdai ítéletben.

Valójában még az ellenvéleményt megfogalmazó Joszef Elron bíró sem tartotta úgy, hogy Deri kinevezése elfogadható.

  • Ellenben kijelentette, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a Központi Választási Bizottság elnökéhez, Noam Sohlberg bíróhoz kell fordulnia annak megállapítására, hogy Derinél erkölcsi vétség esete áll-e fenn.
  • Abban a feltételezett esetben, hogy Sohlberg erkölcsi vétségre hivatkozva diszkvalifikálná Derit, az hét év eltiltást jelentett volna számára a politikai élettől.

Gali Baharav-Miara főügyészhez közel állók úgy vélik, hogy miután Derit menesztik a kormányból, semmilyen alkotmányos trükk, bármilyen kreatív is legyen, nem tudja visszahelyezni.

A főügyész levele Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, melyben felszólítja, hogy rúgja ki Derit és nevezzen ki új belügy- és egészségügyi minisztert:

Netanjahu miniszterelnök és Deri jól tudják, hogy most nagyon kusza jogi és politikai helyzetbe kerültek, amiből szinte lehetetlen kikerülni.

Mit mondanak

Deri még az ítélet előtt jelezte, hogy nem mond le önként. Ezzel visszagurította a labdát a miniszterelnök elé, aki szerdán sietve bejelentette, hogy intézkedik a társával szemben elkövetett igazságtalanság korrigálása érdekében.

Deri szerda esti nyilatkozatában kijelentette, hogy megtalálja a módját, hogy továbbra is a kormányban dolgozhasson.

„Amikor ránk csukják az ajtót, az ablakon keresztül jutunk be. Amikor becsukják az ablakot, a mennyezeten keresztül törünk át, Isten segítségével” – mondta, és megfogadta, hogy „folytatjuk az elődeink által megkezdett forradalmat, még nagyobb odaadással és energiával”.

Opció

Netanjahu körül vizsgálták annak lehetőségét, hogy konstruktív bizalmi szavazást tartsanak, és új kormányt állítsanak fel, amelyben Deri lenne a rotációs miniszterelnök.

  • Nagyon nehéz elhinni, hogy ez a trükk átmenne a főügyész és a Legfelsőbb Bíróság tesztjén, különösen a szerdai ítélet fényében.
  • Netanjahunál sem előnyben részesített lehetőség, aki soha nem jelölt ki helyettest, kivéve amikor a körülmények rákényszerítették, az egységkormány alakításnál Beni Gantzcal.
  • A Sasz és a Likud közötti koalíciós megállapodások 31. paragrafusa kölcsönös kötelezettségvállalást tartalmaz a rotációs kormányra vonatkozó törvény visszavonására.

„Ha van valami, ami ébren tartja éjszaka, az a lehetőség, hogy Baharav-Miara cselekvőképtelenné nyilvánítja, mert lábbal tiporja az összeférhetetlenségi megállapodást” – mondta a Haaretznek egy Netanjahut közelről ismerő személy. ,,Már attól a gondolattól is megborzong, hogy van egy kéznél lévő helyettese, még ha azt Arje Derinek is hívják”.

A saszos Já’ákov Margi jóléti miniszter szerda reggel azt nyilatkozta a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy „[Benjámin] Netanjahu [miniszterelnök] tudja, hogy ha Arje Deri nincs a kormányban, akkor nincs kormány”.

Deri kikerülése a kormányból koalíciós krízist eredményezne, mivel a Sasz 11 széket birtokol a 64 tagú koalícióban.

  • Ha Deri nem hajlandó lemondani, Netanjahu dolga lesz kirúgni.
  • Ha a miniszterelnök, aki ellen három korrupciós ügyben folyik bírósági eljárás, megtagadja ezt, az ítélet példátlan elutasítása valószínűleg újabb beadványokat eredményezne a Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben azt követelnék, hogy menessze Derit, vezető koalíciós partnerét. 

Emlékeztető:

  • Deri tavaly januári adóbűncselekmények miatti elítélése volt a harmadik politikai pályafutása során. 
  • A viszonylag enyhe büntetés a jeruzsálemi békebírósággal kötött vádalku révén született, amelyben Deri elkötelezte magát, hogy távozik a Kneszetből, és látszólag a közéletből.
  • Korábban 2000 és 2002 között 22 hónapig börtönben ült, miután belügyminiszteri szolgálata során elkövetett vesztegetés majd bizalommal való visszaélés (2003) vádakban is bűnösnek találták. 
  • Ezek az ítéletek erkölcsi vétséget is magukban foglaltak, és csak 2013-ban tért vissza a politikába.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 2-án Új Kelet Live

A Deri-törvénnyel zsarolják Netanjahut, a likudosok miniszteri posztot követelnek Amszalemnek és Danonnak; Megdöbbentő kijelentések a jom kippuri háború hősétől; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 31-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 29-én

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .