Miniszterek viadala és a bizalom hiánya: a tüntetések intenzitása 15 hét után sem csillapodik

1

ujkelet.live

Egy nappal azt követően, hogy a kormányzás romlására hivatkozva a Moody’s hitelminősítő intézet első körben pozitívról stabilra értékelte le Izrael gazdasági kilátásait, a szombat kimenetele után országszerte ismét százezrek tüntettek a koalíció tervezett igazságügyi felülvizsgálati reformja ellen.

A Moody’s pénteken közzétett jelentésében a visszaminősítés „Izrael kormányzásának romlását tükrözi, amint azt az ország igazságszolgáltatásának átalakítására irányuló kormányjavaslat körüli közelmúltbeli események is mutatják.”

,,Míg a tömeges tiltakozások arra késztették a kormányt, hogy szüneteltesse a törvényhozást és párbeszédet keressen az ellenzékkel, az a mód, ahogyan a kormány széleskörű reformot próbált végrehajtani anélkül, hogy széles körű konszenzusra törekedett volna, az intézményi erő és a politika kiszámíthatóságának gyengülésére utal,” – áll többek között a nyolcoldalas jelentésben.

A leminősítést követően, a szombat kimenetele után Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter közös nyilatkozatot adott ki a választók és a piac megnyugtatása végett.

,,A Moody’s hitelminősítő intézet elemzői helyesen ismerik el az izraeli gazdaság erejét a mutatók szerint, valamint az általunk vezetett helyes és felelős gazdasági irányítást, az állami kiadások bölcs kezelése és a növekedést ösztönző reformok előmozdítása során.

A Moody’s elemzőinek aggodalma a nyilvános vitával és annak Izrael politikai és gazdasági stabilitására gyakorolt hatásával kapcsolatban természetes azok számára, akik nem ismerik az izraeli társadalom erejét.

Mint, akik hiszünk az izraeli társadalom erejében, egységében és abban, hogy képes legyőzni a vitákat és válságokat, ahogyan azt már sokszor megtettük a múltban, meg vagyunk győződve arról, hogy I-n segítségével ezúttal is így lesz.

Izrael gazdasága stabil és szilárd, és I-n segítségével az is marad” – áll a közleményben.

A 12-es csatorna, a közlemény kiadása előtt a miniszterelnökhöz köthető forrásokat idézett, akik bírálták a Moody’s-t az értékelés miatt, azzal vádolva az egyik legnagyobb hitelminősítő intézetet, hogy a légkör befolyása alatt állnak, és vannak barátaik Izraelben, akik mesélnek nekik. A forrás azt is döntéshozók szemét vetette, hogy nincsenek tisztában a részletekkel.

Valójában azonban, a Moody’s döntését hónapokig tartó egyeztetések előzték meg  a gazdasági és a pénzügyminisztérium vezető tisztviselőivel. Ráadásul, a leminősítést megelőzendő Netanjahu és Jichák Herzog elnök is próbálta az intézet vezető tisztségviselőit meggyőzni arról, hogy mellőzzék a kormány igazságügyi átalakításra irányuló terveivel kapcsolatban korábban ismertetett figyelmeztetést, miszerint a reform megszavazása „negatív következményekkel járhat a hitelminősítésre nézve.”

Miniszterek viadala és a bizalom hiánya: a tüntetések intenzitása 15 hét után sem csillapodik

Szombat este országszerte 150 helyen tartottak a tervezett igazságügyi reform  elleni demonstrációt, a héber média becslése szerint a tel-avivi fő rendezvényen 150 000-en vettek részt, és további tízezrek országszerte.

Eközben a jobboldali Im Tircu szervezet 12 helyen tartott ellentüntetést a kormány és az igazságügyi rendszer megváltoztatásának támogatására, de a néhány miniszter részvételével hirdetett rendezvények, ezúttal nem vonzottak nagy tömegeket.

A telavivi fő rendezvényen, többek között felszólalt Dan Haluc, a hadsereg volt vezérkari főnöke. Hangsúlyozva, hogy nem bízik a kormányban, és különösen a miniszterelnökben, Haluc felszólította az ellenzéki vezetőket, hogy lépjenek ki a kormánnyal folytatott tárgyalásokból, amely eredetileg egy kompromisszumos törvénycsomag megállapodását helyezte előtérbe.

A rendőrség arra számított, hogy a tüntetők, immár hagyományosan a demonstráció után megpróbálják eltorlaszolni az Ayalon autópályát, ezért saját kezdeményezésükre leállították a forgalmat. Nagyobb incidensre azonban nem került sor, bár több tucat tüntető két alkalommal lement az autópályára, de a lovasrendőrség és vízágyú bevetésével feloszlatták őket. A rendőrség szerint hét tüntetőt letartóztattak.

Netanján, a kormányt támogató rendezvény egyik helyszínén Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, rendőrökkel körülvéve szólt híveihez.

„A reform mellett vagyunk! Az Izraeli Védelmi Erők katonáinak! Izrael Államért!”  – mondta a héber média által becsült, de szemmel láthatóan is nagyjából mindössze 150 egybegyűlt tüntető előtt, miközben a rendőrség által gondosan elkülönített helyen, a jogszabály ellen mintegy 24 ezres tömeg vonult fel, jelentette a 13-as csatorna a tüntetők számának becslésére szakosodott CrowdSolutions adataira hivatkozva.

A szintén Netanján felszólaló Tali Gotliv (Likud) szerint a baloldal elvesztette a fonalat, a baloldal elárulta Izrael államot.

A baloldal elfelejtette Izrael nemzetének, a zsidó és demokratikus államnak a legalapvetőbb értékeit, – tette hozzá.

Egy feltehetően külföldi riporternek, meglehetősen hiányos angol tudással rögtönzött interjú során, Gotliv azt is állította, hogy Barack Obama volt amerikai elnök fizetett az izraeli Walla hírportálnak, hogy Netanjahu elleni cikkeket közöljön.

Miközben országszerte javában folytak a mellett és ellentüntetések, David [Dudu] Amszalem (Likud) az igazságügyi tárca második számú minisztere egy tévés interjú során azt mondta, hogy Eszter Hajutot, – a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét és volt elnökét, Aharon Barakot puccskísérlet vádjával kell bíróság elé rendelni, miközben ismét hangoztatta korábbi felhívását, miszerint széles körű vizsgálatot kell indítani a kormány igazságügyi átalakítási terve ellen tüntetők ellen.

A 12-es csatorna szombati esti műsorában Amszalem azt állította, hogy a két vezető jogász irányítja a kormány igazságügyi reformja elleni tiltakozó mozgalmat, amelyet egyébként széles körben alulról jövő kezdeményezésnek tekintenek.

Mindenkit, aki ezt a tiltakozást vezette, beleértve Ehud Barakot [volt miniszterelnök], Aharon Barakot és a Legfelsőbb Bíróság elnökét, puccskísérlettel kellene megvádolni, – mondta, de azt nem fejtette ki, hogy a megvádolt személyek konkrétan milyen bűncselekményeket hajtottak végre, amelyek jogi felelősségre vonást indokolnak.

Miközben azt hangsúlyozta, hogy szeretne egy vizsgálóbizottságot létrehozni a tüntetések és a tiltakozók kivizsgálására, – akár egy későbbi időpontban is, az igazságügyi átszervezés hívei által gyakran használt felcímkézést ismételgette, miszerint az országot egy elitista, telavivi kisebbség irányítja, amely minden szabályt megszegett.

Ugyanakkor elismerte, hogy nem volt elegendő koalíciós támogatás a törvényjavaslatok megszavazásához, amelyeket a közelmúltban Netanjahu ideiglenesen felfüggesztett, hogy az ellenzékkel tárgyalásokat folytassanak a konszenzus elérése érdekében.

A Likudon belül vannak olyanok, akikkel most nem tudnánk elfogadtatni a reformot. Ez később fog megtörténni, – mondta, mivel szerinte Izrael jelenleg nem demokratikus ország.

Amszalemet, akit a múlt hónapban azt mondta, hogy eljön a nap, amikor számos személy ellen vizsgálatot és büntetőeljárást indítanak az országos tüntetéseken való részvételük miatt, és figyelmeztette Kobi Sábtáj rendőrfőnököt, hogy ő is köztük találhatja magát, március végén nevezték ki az igazságügyi tárca második miniszterének. Nem világos azonban, hogy milyen felhatalmazással rendelkezik, amelyről eddig sem ő maga, sem a kormány nem közölt részleteket.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

1 komment

  1. Micsoda alávaló eljárás a tüntetőket gyalázni, azt állítani, hogy valakik a háttérből mozgatják őket! Fel sem tételezi Amszalem, hogy ezeknek a tüntetőknek az a véleménye, amit hangoztatnak! Ő fenyegetőzik, megpróbálja megfélemlíteni a tüntetőket, név szerint fenyeget köztiszteletben álló politikusokat, bírókat, ügyészeket, és van képe azt állítani, hogy Izrael ma nem demokratikus ország, mert az emberek tüntetni merészelnek a készülő puccs ellen! És így adnak hangot a véleményüknek! Az meg miféle eljárás, hogy egy minisztériumot KÉT miniszter vezet?! És az, hogy Arje Derinek Natanjahu KÉT minisztériumot adott (szerencsére a többszörösen elítélt Derit végül ki kellett rúgnia Natanjahunak)?! Képesek tönkretenni az országot a saját hatalmi érdekeik miatt!! Akkor, mikor körös-körül leselkednek az ország ellenségei! Olvasniuk kellene Jozefus Flaviust!! A többségük a Kneszetben mindössze négy hely! Hogy merészelik azt állítani, hogy a választási eredmények teljhatalommal ruházzák fel őket? A választási kampányban elmondták vajon, hogy mire készülnek?! Tudatták a választókkal, hogy minden ellenőrzés nélküli teljhatalmat akarnak?! Hogy bírói ítéleteket politikai eszközökkel akarnak felülírni????!!!!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .