1956

szerző: Flórián András 1956 október 23. már javában dúlt a harc a rádió körül. A felkelők, hogy a rádiót védő ÁVH-sok ne kaphassanak erősítést, a Rákóczi út 4 alatti, nyolcemeletes házunk lapos tetejéről tartották zárótűz alatt a Bródy Sándor utca környékét. Nyolc óra tájban egy orosz tank érkezett az Astoria szálló elé, a tetőről tüzelők semlegesítésére. Aki ismeri a környéket, az tudja, hogy nem ez volt a Vörös Hadsereg legbölcsebb … 1956 részletei…

Mikor a háborúnak vége lett…

szerző: S. Zoltán …csak akkor kezdődtek az igazi lelki tusakodások, kérdezni magunktól, hogy miért éppen én éltem túl és nem szeretteim. Egy kis történelmi visszatekintéssel 1945 nyaráról szeretnék írni, amikor kivilágosodott előttünk, hogy mi életben maradtunk, de csak most kell elébe néznünk annak, ami reánk vár. Csak ekkor kezdtük megérteni, hogy mi is történt velünk és kezdtük kérdezni magunktól, hogy most mi lesz? Most hová? … Mikor a háborúnak vége lett… részletei…

Fortélyos félelem

szerző: Sáfrán István Valamivel több, mint négy éve, hogy próbálom megszokni az izraeli ájert. Mint mindenki mást, bennünket is a vatikok tanítgattak, miféle, az európai ember számára nem ritkán ismeretlen és furcsa szokásokkal kell majd együtt élnünk. Hasznos leckék voltak ezek, magam is tovább adom az újonnan érkezőknek, nem egyszer abban a reményben, hogy soha nem lesz szükségük emlékezetükbe idézni az odavonatkozó teendőket. Az első … Fortélyos félelem részletei…

Heti hírösszefoglaló

Kati Yael Hirschberg/ujkelet.live 2016. 06.10. Vasárnap este rendbontás nélkül lezajlott a Jeruzsálem napi rendezvények egyik leghíresebb eseménye, a Zászlók felvonulása. Ez a menet évről évre végigvonul azon az útvonalon, amin az Izraeli Hadsereg behatolt a Hatnapos Háború alatt az Óvárosba, és egészen a Siratófalig nyomultak előre. A menet így érinti a muzulmán negyedet is, ami mindig feszültség forrása. Idén, mivel a ramadán előestéje egybeesett a … Heti hírösszefoglaló részletei…

Exkluzív interjú Ungvári Tamással

Gideon Peer/ujkelet.live Nemrégen fejeztem be Ungvári Tamás Az életem enciklopédiája című kiváló művének olvasását. Abban a szerencsében volt részem, hogy az íróval egy kávé mellett személyesen beszélgethettem benyomásaimról. Nem tagadom, lenyűgözött a könyv, nagyjából mindent megtudtam belőle Magyarország kulturális életéről. Mindent, ami, és aki számít és számított az elmúlt 80 évben. A neves irodalomtörténésszel, az örökifjú Tanár úrral Budapesten találkoztam. Ott tudtam meg, hogy egy … Exkluzív interjú Ungvári Tamással részletei…

Kémtörténet – 13. fejezet

Szerző: Halász András 13. Rozmár másodszor olvasta végig a Soltész László lakásán készült hangfelvételt. Vajon ki ez a Forgács? Ha nem találunk semmilyen gyanús adatot vele kapcsolatban, valóban megfontolandó, hogy Bagolyhoz csatoljuk. Felvette kabátját, és elhagyta az épületet. Az évek során szokásává vált, ha fontos döntés meghozatala előtt állt, kiment az utcára, és cél nélkül kóborgott. Séta közben tudott a legjobban összpontosítani. Mik azok a … Kémtörténet – 13. fejezet részletei…

Tel Avivi retúr a Mediawave-re

szerző: Silló Sándor Pecsét az útlevélbe, Magyarországon vagyok. Óriás plakát jön szembe: Két férfi összehajol egy árnyas ligetben.”Nem marad köztetek!” – a felirat. A kisbetűs szöveg a megfejtés. Valami ilyesmi: ne kartelezz! Jelentsd fel magad és társaid, akkor megúszod. Egy olyan ország fogad így, amit egy kartel vezet, és kifoszt mindenkit kizárva a versenyből. Welcome to Hungary! Aztán öklüket rázó zöld-fehér mezes férfiak jönnek szembe … Tel Avivi retúr a Mediawave-re részletei…

Kémtörténet – 12. fejezet

szerző: Halász András 12. Rozmár osztályán megállás nélkül dolgoztak. Voltak, akik a „külső cég” arculatával foglalkoztak, mások előkészítették a kapcsolatfelvételt a Fonten képviselőjével. Gondoskodniuk kellett az akciók megtervezéséről, a technikai eszközökről, és a kapcsolattartás megszervezéséről. Nagyjából tíz nap alatt az osztály az alábbi tervet tette le Rozmár asztalára jóváhagyásra: A Varázsdoboz műveletet az alábbi fázisokra bontottuk: – A műveletben részt vevők kiképzése, – Ezzel egyidejűleg … Kémtörténet – 12. fejezet részletei…

Most 72 éve…1944-ben történt…

szerző: S. Zoltán Előszó Mózes Endre könyvét olvasgatom az utóbbi időkben. Olvasgatom és nem olvasom, mert ez egy könyv, melyet nem lehet és nem is kell egyfolytában olvasni. Ez inkább egy lexikon, teli adatokkal, statisztikai létszámokkal. Nincs benne folytatólagos, érdekfeszítő esemény, amelynek végére az olvasó kíváncsisággal vár. A címe: Ki szereti a zsidókat? Rögtön az első pillantásra nem szerettem a könyv címét. De az olvasgatás közben … Most 72 éve…1944-ben történt… részletei…

„Régen volt? Hol is volt?”

Magyar középiskolás diákok vetélkedője a magyar zsidók holokausztjáról Szerző: Bőhm Ágnes Immár hagyománnyá vált a magyarországi középiskolák diákjainak vetélkedője a magyar zsidók holokausztjáról. Az idén 7. alkalommal tartották meg a budapesti Wallenberg Egyesület és Alapítvány által szervezett országos vetélkedőt. A magyarországi és a határon túli magyar nyelvű középiskolák idei vetélkedőjén valamivel kevesebben vettek részt: míg 2015-ben 83 csapat/249 diák, addig az idén 57 csapat, több … „Régen volt? Hol is volt?” részletei…