Kémtörténet – 13. fejezet

0

Szerző: Halász András

13.

Rozmár másodszor olvasta végig a Soltész László lakásán készült hangfelvételt. Vajon ki ez a Forgács? Ha nem találunk semmilyen gyanús adatot vele kapcsolatban, valóban megfontolandó, hogy Bagolyhoz csatoljuk.

Felvette kabátját, és elhagyta az épületet. Az évek során szokásává vált, ha fontos döntés meghozatala előtt állt, kiment az utcára, és cél nélkül kóborgott. Séta közben tudott a legjobban összpontosítani.

Mik azok a szempontok, amelyek azt indokolják, hogy Galamb is az emberünk legyen, tette fel a kérdést magának. Fiatal, és kémiával foglalkozik. Nyilván nem elégedett jelenlegi munkahelyével, az egyetemmel. Előbbre szeretne jutni. Vagyis Galamb ambiciózus fiatalember. Ez a tulajdonság kimondottan hasznos egy ügynök jelölt számára.

Bagoly – ha semmi sem jön közbe – hosszabb időre, külföldre utazik, hogy irányítsa a Varázsdoboz műveletet. Mindenképpen be kell állítani valakit a helyére, amíg távol lesz. Vajon Galamb képes lenne ilyen rövid idő alatt átvenni Bagoly feladatkörét? Ez a legnehezebb kérdés.

És végül volt még egy mérlegelendő szempont. Bagoly közel két évtizede, folyamatosan dolgozik a Cégnek. A pszichológiai vélemény is hangsúlyozta, mennyire fontos számára a kutatás. Itt lenne az ideje, hogy megköszönjék a Cégnek végzett munkáját, és hagynánk, hogy csak a kutatással foglalkozzék.

Visszament a szobájába, és az ellenőrző csoport számát tárcsázta.

– Jóska, a titkárnőm odaadja Dr. Forgács Sándor – Galamb kódnevű – egyetemi tanársegédről készült eddigi anyagot. Tegyél félre mindent, és vizsgáljátok meg, alkalmas-e ügynöknek. Egy hetet kaptok rá. Igen, tudom, hogy húzós lesz. De nagyon sürgős.

*

A hatodik napon, Rozmár asztalán volt a jelentés Dr. Forgács Sándorról.

Galamb (dr. Forgács Sándor) 1979. szeptember 7-én született Budapesten. Apja Forgács Imre kereskedő, 1985-ben elhunyt. Anyja, Schmidt Elvira, fehérnemű bolt vezetője, ebben az évben készül nyugdíjba vonulni. Egyedül nevelte fel Galambot, aki az általános iskolát a Bogrács utcai általános iskolában, a középiskolát pedig a Móra Ferenc gimnáziumban fejezte be.

Kitűnő eredménnyel érettségizett, 1998-ban felvételt nyert a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, amit 2004-ben végzett el summa cum laude eredménnyel. Az egyetem kémia tanszékének felkérésére náluk kezdett el dolgozni. Feladatkörébe elsősorban az első éves hallgatók kémia gyakorlatának vezetése, és szemeszterenként néhány alkalommal évfolyam előadások tartása tartozik. Jelentősebb kutatási eredményt eddig nem tett közzé.

Gyermekkorától fogva édesanyja, VII. ker. Kispista u. 32. második emelet 7. sz. alatti két és félszobás lakásában lakott. Két hete elköltözött, most barátnőjénél él a II. ker. Borstea u. 4. I.2. sz. alatt. Ez a lakás Tóth Erzsébet nevű barátnőjének édesanyja, Dr. Tóth Tilda körzeti orvos tulajdonát képezi, aki Galamb odaköltözésével egyidejűleg átköltözött barátja, Fodor Péter V. ker. Kiss u. 8. hatodik emelet 2. sz. lakásába. (Megjegyzem, a november 8-án rögzített hangfelvételen mind a hárman szerepelnek).

Külföldi kapcsolatait nem ismerjük, ha egyáltalán vannak ilyenek. Csak a volt szocialista országokban járt. Leveleket nem kap a határon kívülről, erről a Postán dolgozó 496-os számolt be. 497-es pedig a telefon forgalmát ellenőrizte, egyszer sem beszélt külfölddel.

Magas szinten beszél németül, angol nyelvből középfokú vizsgával rendelkezik.

Az átvilágítási paranccsal egyidejűleg szoros figyelés alá vettük Galambot. A Borstea utcai lakásba, ahol együtt él Tóth Erzsébet orvosegyetemi hallgatóval, valamint az egyetemi dolgozószobájába lehallgató készülékeket telepítettünk, és természetesen telefonbeszélgetéseit is rögzítjük. Folyamatosan követjük, ismeretlen személyekkel nem vett fel kapcsolatot.

A jelentésben említett hangfelvételből tudjuk, hogy Galamb komolyan érdeklődik a Fonten gyárról. Ennek oka feltáratlan.

 Rozmár elégedett volt a jelentés tartalmával. Idáig semmi gyanúsat nem találtak. Ha továbbra is minden rendben megy, Bagoly és Galamb találkozását úgy kell megszervezni, hogy akkor találkozzék Bagollyal. Mielőtt Bagoly bemutatná Galambot a Professzornak, alaposan kérdezze ki. A találkozásuk eredménye alapján fogjuk eldönteni, találkozhat-e a Professzorral, gondolta végig Rozmár.

A jelentés szegélyére ráfirkantotta, hogy bármilyen, Galambbal kapcsolatos eseményről jelentést kér. 

*

Dr. Kővágó Sarolta naplójából

1998. június 28.

Még öt, felejthetetlen napot töltöttünk együtt Kréta szigetén. Nappal a férfi sportkocsijával barangoltunk a szigeten, este vagy nála, vagy nálam töltöttük az éjszakát. A karjaiban végre megszabadultam Thomas emlékétől. Mikor hazaérkeztem, akkor éreztem először, hogy önálló nő vagyok, aki képes maga eldönteni, kivel és mikor bújik ágyba.

A fényképeket átadtam felsőbb kapcsolatomnak, és tovább éltem az egyetemisták életét. A hátra lévő három év alatt csak jelentéktelen munkákkal bízott meg a Cég. Menjek ide, vigyem el, adjam át, vagy egy-két napig figyeljek meg bizonyos helyet vagy embert. Nem kellett beleszakadni.

De ötödévben valódi meglepetéssel szolgált akkori kapcsolattartóm. A Margitszigeten találkoztunk. Rövid séta után leültünk egy padra, nem messze a Jókai szobortól. A kapcsolatom nálam sokkal idősebb, jellegtelen figura volt, aki kínosan ügyelt az öltözködésére. Elmondta, olyan feladattal akarnak megbízni, amely sokkal nehezebb lesz az eddigieknél. Ez már vérbeli titkosszolgálati munka, tette hozzá. Tudja, hogy nem lesz könnyű, de bízik bennem, meg van róla győződve, képes vagyok rá. Fogalmam sem volt, miről beszél.

Meg kell ismerkednem a frankfurti egyetem kémia professzorával. A férfi idősebb nálam. A megismerkedés körülményeit a Cég fogja megszervezni.

A következő hétvégén tudományos tanácskozást tartanak Balatonfüreden, amelyen én is részt veszek, mint évfolyamelső. Két éjszakát fogok eltölteni a füredi szállodában. Az lesz a feladatom, hogy megismerkedjek a német professzorral, keltsem fel a figyelmét, hogy később is találkozhassunk.

Amikor bejelentkeztem a balatonfüredi szállodába, megkérdeztem a recepciónál, melyik szobában szállt meg a professzor. A lány furcsa pillantást vetett rám, de végül elárulta a szobaszámot. Azt is megtudtam tőle, hogy melyik asztalnál fog étkezni. Odacsúsztattam ötszáz forintot a pultos lánynak, hogy engem is ehhez az asztalhoz ültessen. Megtette. Az első lépésen túl voltam.

Be kell vallanom, hihetetlenül unalmasnak ígérkezett a konferencia. Valamilyen műszaki folyamat újdonsága volt a téma, amely egyáltalán nem érdekelt.

A vacsoránál végre találkoztam a célszeméllyel, vagyis a professzorral. Kellemesen csalódtam. Őszülő halántékú, magas, szikár férfi ült le velem szemben. Mélyen ülő szürkéskék szeme rám szegeződött, de képtelen voltam megállapítani, mi rejlett a pillantása mögött. Először azt hittem, nem is az én emberem, de amikor mind a négyen az asztal körül bemutatkoztunk, nyomban kiderült, a recepciós nem tévedett. Két középkorú hölgy is a társaságunkhoz tartozott. Mindketten a legnagyobb vidéki gyógyszergyár kutatói voltak. A figyelem rám terelődött. Nyilván a korom miatt, mert nyomban azután érdeklődtek, honnan jövök. Amikor megtudták, hogy egyetemista vagyok, elcsodálkoztak. Naiv képpel vallottam be, hogy évfolyamelső vagyok, és az egyetem küldött el a konferenciára, hogy közelebb kerüljek a hazai gyógyszerkutatás nagyjaihoz. Ez a kijelentésem megtette a magáét. Mindkét hölgy, egymás szavába vágva kezdte magyarázni, mivel foglalkoznak. Az volt a szerencsém, hogy a professzor – az én célszemélyem -, megmentett. A neve teljesen érdektelen. Az egyszerűség kedvéért nevezzük Frigyesnek. Azon törtem a fejem, hogyan fogom megközelíteni és behálózni. Arra kérte a két hölgyet, hagyjanak szusszanni, mert ha már az első vacsoránál elveszik az étvágyamat a tudomány terített asztalától (ezt a szófordulatot meg is jegyeztem magamnak, mert németül még nem hallottam), akkor később egyáltalán nem lesz éhes a kisasszony az újdonságokra. Hálásan a férfira mosolyogtam, aki köszönetképpen felém biccentett.

A vacsora után Frigyes a székem mögé állt, segített felállni, és meghívott a bárba egy italra. Felültünk a bárpulthoz, ahol megkérdezte, mit iszom. Fogalmam sem volt, most voltam először ilyen helyen. De sikerült kivágnom magam. Azt válaszoltam: – magára bízom, professzor úr. A férfi két Camparit rendelt, aztán felém fordult, és megkérdezte, az egyetem befejezése után hová készülök. Azt válaszoltam, még azt sem sikerült eldöntenem, hogy bent maradjak-e az egyetemen, a szerves kémiai tanszéken, vagy valamelyik gyógyszergyárban keressek magamnak kutatói munkát. Közben elkészült az italunk. A professzor azt ajánlotta, kényelmesebb lesz beszélgetni a foteloknál. Lesegített a magas bárszékről, és a félhomályos helység egyik sarkához vezetett, ahol két, óriási méretű bőrfotel várta, hogy belesüppedjünk.

A férfi visszatért az előbbi témához. Azután kérdezősködött, melyik az a téma, ami leginkább érdekel, amivel szívesen foglalkoznék. Megmondtam, aztán annyira elmélyedtünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem, a pincér már a második italt tette elém. Láttam, Frigyes teljes figyelemmel hallgat, egyszer sem szólt közbe. Azt sem rejtettem véka alá, hogy egy gyár kutatólaboratóriumában sokkal nagyobb a fizetés, mint az egyetemen. A professzor megkérdezte, ez miért fontos számomra. Azért, válaszoltam, mert nem akarok a munkám rabjává válni, szeretnék családot, gyerekeket. Ehhez pedig pénz kell. A férfi bólintott a fejével. Nem tudtam, egyetért-e velem, vagy csak tudomásul vette, amit mondtam. A harmadik ital után már szédült a fejem. Nyilván észrevette, mert udvariasan felajánlotta, felkísér a szobámig. Ott kezet csókolt, azzal búcsúzott, szeretné, ha másnap együtt hallgatnánk meg a délelőtti előadást.

Hát, kedves naplóm, azt hiszem, elégedett lehet velem a kapcsolattartóm, mert megismerkedtem a célszeméllyel, és kivívtam a figyelmét. Jó eséllyel indulhatok a másnapnak…

*

Sarolta élete egyik legnehezebb feladata előtt állt. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Laci hajlandó lesz mindarra, amit Rozmárék kiötlöttek. Ördögi terv volt, el kellett ismernie. Mégis, nagyon zavarta, hogy a cég nem bízott meg Laciban. Vajon mi lehet az oka? Miért gondolják, hogy Soltész rejteget valamit előlük, és főleg előle? Elképzelhetetlennek tartotta, hogy van olyan dolog a férfi életében, amiről nem tud. A Cégnek abban igaza van, ha Laci hajlandó a Cég tervét végrehajtani, bebizonyítja, van mit takargatnia. De az is megtörténhet, hogy Saci kérése annyira megdöbbenti, hogy elutasítja. Saci érezte, olyan helyzetbe került, amit mindig igyekezett elkerülni, mert nem ismerte előre a végkimenetelét. És ráadásul azzal sem volt tisztában, valójában milyen reakciót várnak Lacitól. Melyik döntése győzné meg őket, hogy alkalmas arra, hogy a Cégnek dolgozzék?

Mégsem bújhat ki a feladat alól. Ott lebegett a szeme előtt a félbehagyott ALS kutatás, amelyet mindenképpen sikerre akart vinni.

Csöngettek. Bekapcsolta a könyvespolcon a biokémiai lexikon mögé rejtett, igen érzékeny digitális magnetofont. Nagy levegőt vett, lesimította a haját, és indult ajtót nyitni.

– Mi történt, Lacikám? – kérdezte a férfit, és megcsókolta. – Majdnem egy órát késtél. Csak nincs valami baj?

– Dehogy is. Pirike olyan sokáig készülődött, hogy végül megkért, én vigyem el Tildához.

– Jól van, már kezdtem rémeket látni. Gyere, helyezd magad kényelembe. Miénk az egész délután, és még az este is. Ügyes voltál ezzel a vidéki színházjeggyel. Ha jól emlékszem, jó ideje rágja a füledet Pirike, hogy meg szeretné nézni Kecskeméten azt a musicalt. Hogy tudtál rá jegyet szerezni?

– Nemrégiben, a körúton összefutottam az egyik gimnáziumi osztálytársammal, a Földesi Pistával. És tudod, hol dolgozik? A jegyeladó központ vezetője a Körút elején.

– Így már minden világos. Akkor nekünk is szerzel színházjegyet majd, ugye?

– Én az ágyadat feltétlenül előnybe részesíteném, a színházzal szemben.

– Hát, ha jól belegondolok, igazad van, jobb a karodban, mint a levegőtlen, meleg színházteremben. És itt legalább le sem bukhatunk. Nézzük, mikorra kell hazamenned. Nagyjából tíz előtt lehet vége a kecskeméti előadásnak, az út minimum egy óra. Szóval tizenegyre. De addig rengeteg időnk van. Először is, iszunk egy pohár konyakot. Tessék, töltsél. Egészségedre! Tudod, milyen nap van ma?

– Vasárnap.

– Igen, vasárnap. És azon kívül? Pont ma van öt éve, kedvesem, hogy együtt vagyunk. Hát nem csodálatos? Mások ennyi idő után már elváltak, mi pedig egyre jobban érezzük magunkat egymással. Vagy csak én érzem így?

– Ha nem ellenkeznél annyira, már rég elváltam volna, és nem kellene bujkálnunk,

– Ezt már megbeszéltük. Készítettem kaját. Salátát, felvágottat, sajtot. Gyere, üljünk asztalhoz.

Saci kiment a konyhába, és csodák csodájára, két tányért egyensúlyozva, minden baj nélkül eljutott az ebédlőasztalhoz. Letette a tálakat, újra kiszaladt, és az italokkal tért vissza. Milyen házias lett, mosolygott magában Laci.

– Ebből is vegyél, nagyon finom. Tölthetek bort is? Csak fél pohárral. Egészségedre! Jól laktál? Nyugodtan elszívhatsz egy szivart, ki fogom bírni. És ha végeztél, vár ránk a vetett ágy…

– Hát ez csodálatos volt, Sacikám. Minél jobban öregszem, annál jobban élvezem a szexet.

– Szeretnél kicsit szundítani? Ha igen, addig elmosogatok, rendbe hozom a konyhát. Nem? Akkor irány a fürdőszoba. Zuhanyozz le. Komoly beszédem van veled.

– Miről?

– Ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel. Időben megtudod. Gyerünk a zuhany alá!

Soltész szó nélkül követte Saci utasítását. A fürdőszobából felfrissülve tért vissza a szobába.

– Tíz évet fiatalodtam. Nem akarsz visszabújni az ágyba?

– Talán majd később. Gyere ide, ülj le, beszélgessünk. Olyan kevés alkalmunk van rá. Leültek egymással szemben a fotelokban. A nappaliban csak a hangulatlámpák égtek. Saci felhúzta mindkét lábát, eligazította zöld hálóköntösét, egyenesen a férfi szemébe nézett.

– Mostanában sokszor elmélázok azon, vajon mennyire szeretsz. Ne, kérlek, ne szakíts félbe. Hadd folytassam. Tudom, nemrég felajánlottad, hogy elválsz a feleségedtől. De ettől még nem tudom, ha úgy alakulna, mire lennél hajlandó értem. Meddig lennél hajlandó elmenni?

– Nem igazán értelek. Mire gondolsz? Mit kéne tennem? Részt venni egy maratonin? Vagy lehozni a csillagokat az égről?

– Hát, valami ilyesmire. Emlékszel, mennyit nyaggattál, milyen kapcsolataim voltak a múltban? És mindig kitértem a válasz alól. Most elárulom, miért nem akartam válaszolni. Azért Lacikám, mert a múltban rengeteget csalódtam, ezért úgy döntöttem, nem bízok meg a férfiakban. Most, hogy már öt éve együtt vagyunk, és te még állítólag mindig szeretsz, meg akarok győződni arról, igazat mondasz, vagy sem.

– És mint a mesékben a királyfit, próbák elé állítasz? – kérdezte mosolyogva Laci. Látszott a szemében, egyáltalán nem veszi komolyan Saroltát.

– Nem viccelek, drágám. Komoly dolgokról beszélek. A szüleim már nem élnek, gyerekem sincs, és testvérem se. Csak te vagy nekem. Hidd el, rengeteget gyötrődtem, amíg eldöntöttem, nem hallgatok tovább. Meg akarom osztani veled a titkomat.

Laci közelebb ment Saroltához, leült mellé a szófára, és megfogta a kezét.

– Csak bátran. Nekem tényleg mindent elmondhatsz. Lehet, hogy nem tudom szavakba foglalni, amit érzek irántad, de hidd el, nagyon szeretlek.

– Akkor jól figyelj rám. Az egész gyár arról beszél, milyen kudarcot vallottunk az ALS kutatással. Mindenki őrült terveket kovácsol, és közben senkinek nem jut eszébe, hogy megkérdezze a kutatást végzőket, valóban megakadtak-e.

– De hát ti állítjátok, hogy a svájci műszer nélkül képtelenség folytatni a kutatást.

– Mert így írja elő a kutatási protokoll. De mi lenne, ha most az egyszer megkerülnénk a szabályokat, és azonnal embereken próbálnánk ki a vakcinát?

– Miért, már megvan a kísérleti anyag? – kérdezte Soltész, akinek kiült az arcára a csodálkozás.

– Igen, megvan, és arról is meg vagyok győződve, hogy tökéletesen hatásos. De ezt csak neked árultam el, hivatalosan a vakcina még nincs leellenőrizve. Néhány nappal ezelőtt felvetettem a prof előtt, hagyjuk a fenébe a svájci műszert, és fogjunk hozzá a klinikai kísérleteknek. Hallani sem akart róla.

– És akkor szerinted mi a megoldás? És én hogy jövök a képbe?

– Ugye tudod, hogy a vakcina létrehozásában milyen részem van. A kémiai megalapozását kizárólag én végeztem. A kísérletek legnagyobb részét is én felügyeltem. Nagy részem van abban, hogy idáig jutottunk. És amikor már csak az utolsó lépések lennének hátra, a prof megköti magát, és ragaszkodik ahhoz az istenverte svájci műszerhez. Eldöntöttem, elegem van, a saját fejem után megyek. Ebbe kérem a segítségedet.

– Nem egészen értem. Mit értesz azon, hogy a saját fejed után mész?

– El akarom adni a vakcinát, ilyen egyszerű.

– A gyár tudta nélkül?

– Mondtam már, elegem van a kínlódásukból. Meg vagyok győződve róla, hogy a vakcina alkalmas gyógyításra. Én pedig lassan vénasszony leszek, és semmi hasznom sem lesz abból a rengeteg munkából, amit az ALS kutatásba fektettem.

– Értem. És mit vársz tőlem, mit tegyek?

– Jól emlékszem, hogy a jövő héten utazol Londonba? – Soltész bólintott a fejével.

– Az utazásod előtt megkapod tőlem az ALS vakcina vegyi képletét. Amikor megérkezel Londonba, felhívsz egy számot, és közlöd a férfinak a vonal másik végén, hogy meghoztad Magyarországról az annyira várt rézkarcot. Az illetőnek rá kell kérdeznie, hogy valóban Szász Endre munkájáról van szó? Te azt válaszolod, hogy nem Szász Endre, hanem Grossman rajzairól. Ezután a férfi megmondja, mikor és hol találkoztok. Azt is elárulja, miről fogod felismerni. Idáig minden világos?

– Mint a nap.

– Amikor találkoztok, a férfi az után fog érdeklődni, hogy nálad van-e a képlet. Itt nagyon óvatosnak kell lenned. Érzékeltetned kell vele, erről csak akkor vagy hajlandó tárgyalni, ha átutalja a pénzt az általad megadott bankszámlára.

– Szóval jól értettem az előbb? Te magad, egyedül akarod értékesíteni a gyógyszert? És már meg is tetted az előkészületeket. Mindenről gondoskodtál. Vevőt is kerestél.

– Úgy bizony. Elegem van abból, ami itt folyik. Ha megkapom azt az összeget, amire gondolok, életünk végéig gondtalanul élvezhetjük az életet.

– És az mennyi? – kérdezte László.

– Százmillió dollár. És akkor nagyon szerény voltam. Hiszen te tudod a legjobban, mekkorát kaszálna a Fonten, ha a vakcina piacra kerülne.

– Ez így van. De ha te eladod, a gyár kiesik a piaci versenyből. Ez a férfi, akárki is áll mögötte, a tízszeresét, vagy talán még többet fog kérni a piacon, és meg is fogja kapni.

– Lacikám, nem érdekelnek a további üzleti részletek. Én elvégeztem a dolgom, nagyrészt nekem köszönhetik, hogy megvan a vakcina. Nekem a százmillió dollár elég ahhoz, hogy nyugodtan éljek valahol, a világ egy eldugott csücskében. És még valami. Ezt a pénzt veled együtt szeretném elkölteni. Eltűnnénk, és csak egymásnak élnénk. Hát nem lenne csodálatos?

– De az lenne…

– Akkor meg mi a baj? Látom rajtad, valami nem tetszik. Beszéljük meg nyugodtan.

– Lehetek teljesen őszinte? – kérdezte Soltész, és felállt a fotelból. Odament az ablakhoz, néhány pillanatig kinézett, aztán visszafordult. Sarolta mozdulatlanul ült.

– Hát persze. Ha vállalod, amire kérlek, akkor valóban mindenünk közös lesz.

– És milyen bankszámlára akarod átutaltatni a pénzt? – kérdezte Soltész.

– Nem mindegy? Vagy attól tartasz, hogy megjön a pénz, és eltűnök vele? Ennyire nem bízol bennem? Jól van, nem bánom, ha akarod, te is add meg a londoni embernek a bankszámlaszámodat, és feleztesd meg vele a pénzt. Ez a megoldás jobban tetszik?

– De van valami, amit még mindig nem értek. Tételezzük fel, minden a terv szerint megy. Megkapjuk a pénzt, és eltűnünk. És mi lesz a kutatásaiddal? Azzal nyilván tisztában vagy, soha többet nem jöhetsz haza, mert azonnal fülön csípnének. Képes lennél mindent hátra hagyni: a gyárat, az ismerősöket, a barátokat, az otthonodat, a hazádat?

– Nekem valójában, rajtad kívül nincs egyetlen barátom. Rokonaim sincsenek. A hazáról meg jobb, ha nem beszélünk. Ha már nálunk lesz a pénz, és letelepedünk valahol, elárulom, mit jelent számomra az a szó, hogy haza. De erre még várnod kell. Tisztában vagyok azzal is, hogy neked itt van a feleséged, a lányod is haza fog jönni egyszer Angliából. Ezek olyan dolgok, amelyekkel nem tudok és nem is akarok versenyre kelni. Neked kell eldöntened, érek-e annyit, hogy mindent itt hagyj, és új életet kezdj velem. Ennyiben valóban hasonlít a dolog a népmeséhez. A különbség csak annyi, ez nem mese, ez a véres valóság. Nos, várom a válaszodat. Hogyan döntesz?

– Gondolkoznom kell. Adj egy kis időt. Be kell vallanom, nagyon megleptél. Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagy erre.

– És magadról? – kérdezett vissza Sarolta.

– Nem tudom. Nem adhatnál néhány nap gondolkodási időt?

– Nem, drágám. Több ok miatt sem. Ha innen elmész, mi a biztosíték arra, hogy nem árulsz el? Persze, nem tudlak erőszakkal visszatartani. Amikor eldöntöttem, felajánlom neked, hogy közös jövőnk legyen, számoltam azzal a lehetőséggel is, hogy nemet mondasz. És abban sem tudlak megakadályozni, hogy feladjál. De ez már egy másik történet lesz. Nyilván én mindent tagadnék, és nem hiszem, hogy bárki is komolyan venné a mesédet. Legfeljebb egy ideig árgus szemekkel figyelnének, ennyi. Viszont ha válasz nélkül mész ki innen, az ajtóm örökre bezárul előtted. Tartozol nekem annyival, hogy itt és most, őszintén válaszolj. Velem akarsz tartani vagy sem?

Hozzászólás