Exkluzív interjú Ungvári Tamással

0

Gideon Peer/ujkelet.live

Nemrégen fejeztem be Ungvári Tamás Az életem enciklopédiája című kiváló művének olvasását. Abban a szerencsében volt részem, hogy az íróval egy kávé mellett személyesen beszélgethettem benyomásaimról. Nem tagadom, lenyűgözött a könyv, nagyjából mindent megtudtam belőle Magyarország kulturális életéről. Mindent, ami, és aki számít és számított az elmúlt 80 évben.

A neves irodalomtörténésszel, az örökifjú Tanár úrral Budapesten találkoztam. Ott tudtam meg, hogy egy pillanatra sem pihen, számos elfoglaltsága mellett még arra is jutott ideje, hogy újabb könyvvel lepje meg olvasóit. Erről kérdeztem.

Rövidesen megjelenő könyvéről Ungvári Tamás lapunknak, az Új Kelet online újságnak számolt be.

***

Most jelenik meg a FELPERZSELT ORSZÁG – Sorsfordító évek emlékiratai című könyvem. Az egyik tévében minap egy elkeseredett liberális gondolkodó azt mondta, hogy a dolgok jobbra fordulása Magyarországon nem kevesebbet igényel, mint új darabot és új szereplőket. Édes barátom, itt nincs új darab, nincsenek új szereplők.

Olvasd csak el a könyvemet. Felperzselt ország – minden új forgatókönyv oda a lángokban. Már-már vége a második világháborúnak. Még egy súlyosan korlátolt aggyal is felfogható volt, hogy az országot elfoglalták, az oroszok minden spájzban ott voltak.

De még továbbra is a nyilasok fékezhetetlen szabadcsapatai gyilkoltak. A reguláris hadsereg a Don-kanyartól Hegyeshalomig futott, és még akkor is: Szerb Antalt agyonverték. Az én könyvem az emlékezésről szól, miként arról szólt Az emlékezés enciklopédiája is. Sikeres országok azokból a közösségekből lesznek, ahol nincs túlságosan sok csontváz az almáriumban, a múltban kevés a takargatnivaló, ahol nincsenek történelmi titkok, vagy államilag hitelesített történelem-hamisítók. Én nem valaminő kollektív felelősségről szólok, hanem arról, hogy a nemzeti karaktert hízelgéssel puhítják, mint nyereg alatt a húst. Ezt a diagnózist én egy tucat magyar író azon frissiben, a világháború és a fegyverszünet óráiban írt naplóiból és emlékirataiból következtetem. Ezekről a mesterekről is kevés igazat beszéltek. Kevesen szóltak arról, hogy Szép Ernő gyakran panaszkodott arról, hogy miért kell neki zsidónak lenni, miért nem lehet ezt a terhet megosztani sokakkal. Mindenki csak egy-két évig legyen zsidó. Aztán Füst Milán: az antiszemitizmus csak az egész Galut elpusztításával állítható meg.

Felvonulnak a könyvemben Herczeg Ferenc kegyelmes úr, Illyés Gyula és Németh László, a népiesek fejedelmei. Én kimondom, hogy bár Illyés nagylelkű volt a kortárs zsidó írókkal, de antiszemitizmusban nem maradt el Németh Lászlótól. Egy visszaszorított zsidó intellektuális közösség nagyon tetszett volna nekik, amolyan szellemi gettó, melyben zsidók nyafognak zsidókról, de nem szólnak bele a „gazdanép”dolgaiba. Ez a látlelet magába öleli a Trianontól induló közgondolkodást, az illúziókat és tévedéseket. Megkockáztatom azt is, hogy a sikeres országok a holocaust feldolgozását kollektív európai élménnyé alakították át. A zsidósors humanista átélése, megértése annak a szolidaritásnak a kiindulópontja, amin az Európai Unió alapszik.

Kollektív élmény nélkül nincs közösen választott sors. A saját könyvemet persze nehéz összefoglalnom. Eszmei tartalmán túl remélem, találnak benne „czubák”-ot, a jó húslevesből kimeríthető combot. Például, amikor egy kis zsidó származású hercegnő elcsábítja az angol sajtómágnást a Riviérán, az meg magyar királynak jelentkezik.

Mondhatom, hogy ezt a tragikus történetet én ironikusan szemléltem, a kajánság nem hagyott el a könnyek között sem. Amikor Franz Kafka, a prágai zsidó író baráti társaságban felolvasta „A per” című félelmetesen tragikus művét – az értők végignevették a szöveget. Sírva-vigadjon mindenki, aki a FELPERZSELT ORSZÁG olvasására elszánja magát.

kép: Drory Könyvtár

Hozzászólás