Benda Iván fotókiállítás: „Apám utolsó üzenete”

Benda Iván/ujkelet.live „Bármi is történjen, ember maradjatok.” Benda Iván kiállítása a K6-ban A neves fotográfus, Benda Iván több mint húsz éve fotózza Jeruzsálemet, s örökíti meg a zsidó, keresztény és a görög kultúra ősi helyszíneit. Az utóbbi tíz évben pedig főleg fotografikus montázsain dolgozza fel holokauszt emlékezetét. Szeretett volna az egykori pesti zsidó gettó területén is kiállítást rendezni, így talált rá a Klauzál tér 6-ban … Benda Iván fotókiállítás: „Apám utolsó üzenete” részletei…

Benda Iván fotókiállítása Budapesten

Gideon Peer/ujkelet.live Benda Iván fotóművész ismét Izraelbe látogatott. Ha utánaszámolunk, ez most a 33.-ik alkalom. Miért jött? A pészáchi előkészületeket fényképezni. Jeruzsálemben, a Meá Seárim negyedben. Meg persze mást is, fényképezőgépének kamerája mindig nyitva áll a szépre, a megkapóra, a jellemzőre, az elgondolkodtatóra, az emberire. Jeruzsálemről, Izrael fővárosáról, a benne élő emberekről százával készített már eddig is felvételeket, amelyeket kiállításokon, fotóalbumok lapjain mutatott be. De … Benda Iván fotókiállítása Budapesten részletei…

Kimegyek a doberdói harctérre

szerző: Gideon Peer A történet a művész, fotóművész számára szinte banálisan indult. Meghívást kapott Olaszországból, barátjától, Csorba Lászlótól, aki akkor, 15 évvel ezelőtt a Római Magyar Akadémia igazgatója volt. Felkérte Benda Ivánt, hogy fényképezzen Olaszországban olyan emlékhelyeket, történelmi helyszíneket, amelynek magyar „vonatkozásai” vannak. Ebből az anyagból született a Magyar Emlékek Itáliában című könyv. Nem ma történt, ami történt, de jó, hogy megtörtént. A képek – … Kimegyek a doberdói harctérre részletei…

Van képem

szerző: Gideon Peer Manapság mindenki fényképez. Nem nagy dolog, szinte semmi szakértelmet nem igényel (dehogynem, mondaná most Benda Iván barátom, de ő fotóművész, nem ebbe a kategóriába tartozik), a mai fényképezőgépek ráadásul már olyan okosak, illetve mindentudók, hogy csak meg kell nyomni a gombot, és biztos a siker. Egy esetben van ez másként, ha az ember fordítva tartja masináját, valószínűleg így született a szelfi. A … Van képem részletei…

Plagizálok

szerző: Gideon Peer Plagizálni nem szép, még a verebek is ezt csicsergik, mégis, megesett, megesik néha, hogy plagizálásba keveredik az ember, arra adja a fejét, amint az alább leírtakból is ki fog derülni. A plagizátor persze én vagyok, ki más lenne, de azért a bűn, hogy mentegessem magam – ki más, ha én nem –, nem olyan nagy, nem fekszi meg a gyomrot, vagyis még … Plagizálok részletei…

Purim után

Szerkesztette: Gideon Peer Benda Iván ismert magyar fotóművész néhány napra Izraelbe látogatott, hogy – mint baráti körben mondta – kikapcsolódjon. Nem kapcsolódott ki. Neki – mint a szakma öreg rókájának – tudnia kellett volna, hogy fényképezőmasinájával – ha magával hozta – képtelen lesz elmenni az események mellett. Sőt, az ő esetében az is feltételezhető, hogy az események nem mennek el mellette. Már csak évtizedes megszokásból … Purim után részletei…

Villáminterjú Benda Ivánnal

Gideon Peer/ujkelet.live Ha valaki harmincadjára jön Izraelbe, akkor ott – Rajkínnal élve – „válámi ván”… – Mikor kezdődött? – kérdem Benda Iván neves magyar fotóművészt, aki már csomagolja útibőröndjét. – Először 2000-ben jártam az országban, a mostani utam lesz a harmincadik – mondja – Hogyan történt? – Azon vettem észre magam, hogy megvásároltam a repülőjegyemet. Általában tavaszonként szoktam úgy gondolni, hogy levegőváltozásra van szükségem… – … Villáminterjú Benda Ivánnal részletei…