Plagizálok

3

szerző: Gideon Peer

Plagizálni nem szép, még a verebek is ezt csicsergik, mégis, megesett, megesik néha, hogy plagizálásba keveredik az ember, arra adja a fejét, amint az alább leírtakból is ki fog derülni.

A plagizátor persze én vagyok, ki más lenne, de azért a bűn, hogy mentegessem magam – ki más, ha én nem –, nem olyan nagy, nem fekszi meg a gyomrot, vagyis még emészthető.

De vágjunk bele, valljuk be, essünk túl rajta. Hogyan történt, mi történt?

Nagyjából egy hónappal ezelőtt, Dél-Tel Aviv. Rajtam kívül még egy szereplője van a történetnek, pesti barátom, aki civilben, és beöltözve is fotóművész. Vele róttuk a nem macskaköves utat.

A hivatásos fényképész, akinek már volt velük dolga, tudja, különleges embertípus. Szinte csukott szemmel megy el az általunk, egyszerű földi halandók által csodálatosnak tartott, „lencsevégre” kívánkozó események, tárgyak mellett, és csak akkor kezd el pezsdülni a vére, amikor mi, azzal az egyszerű, hétköznapi szemünkkel még semmit sem látunk. Ők viszont delejes mámorba esnek, és felajzva követik az eseményeket.

Az útvonalunk a Yehuda Halevi, a Rothschild és az Allenby utcákon vezetett. Nem a legszebb része Tel Avivnak, persze, a Rothschild sétányt kivéve, inkább régi házak, elnyűtt utcák mellett lépegettünk.

20160427_111721

Vannak arrafelé felhőkarcolók is – amolyan izraeli felhőkarcolók, amelyek felhőt csak nagyon messziről látnak, ha egyáltalán – meg minden más is, de azért leginkább az egykori első héber város meglehetősen régi, rossz állapotban lévő Bauhaus-stílusban, vagy az azt utánzó felfogásban épült házai pislognak ránk repedezett vakolatuk résein át.

20160427_110104

Az én fényképész barátom, mint Főnix-madár, életre kelt. Csodálta, gyönyörködve szemlélgette a régi, elsárgult, elbarnult falakat, jókedve kerekedett, és egyre unszolt, menjünk előre, még, még, hogy az est beállta előtt minél többet láthasson. Nem volt nála fényképezőgép – ritkán fordul elő, mint a fehér holló – de megesik. Egyre csak ígérgette, azt mondta, hogy ide, ezekhez a házakhoz visszajön, és nagy kiállítást rendez majd a látottakból.

Én szótlanul követtem, és azon morfondíroztam magamban, milyen fantasztikus dolog is a művészet. Ballagunk egymás mellett, mindenféle érdektelen dologról beszélgetünk, csak hogy beszéljünk, ólmos fáradsággal rakjuk egymás elé lábainkat.

Egyszer csak beüt a mennykő, onnantól kezdve már semmi sem ugyanaz mint az előtt, előbúvik rejtekhelyéről a benne lakozó művész, és életre kell.

Hogy hol van itt a plagizálás? – kérdezhetné joggal a kedves olvasó. Most következik.

A napokban egyedül, mert a barátom már visszarepült hazájába, végigmentem ugyanazon az útvonalon, és emlékezetből lefényképeztem azokat az épületeket, amelyekre fotóművész barátom igencsak rácsodálkozott.

20160427_112114

20160427_110239

Lehet, hogy itt-ott tévedtem, nem emlékeztem jól, kihagytam, vagy többet fotóztam le, de sebaj, a művész úr, Benda Iván azt ígérte, hogy nemsokára eljön a csodamasinájával, csodákat látó szemével, és lefotózza az egész környéket.

A séta végén beültünk a Tulip nevű magyar étterembe, és ittunk egy-egy pohár sört.

Annak viszont, mármint az ivásnak – Isten látja lelkemet – már én voltam az ötletgazdája…

3 Kommentek

  1. Káka: hengeres, csomó nélküli, levéltelen szárú, magasra növő sásféle vízinövény. Csomót keres: folyton gáncsoskdik – Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadámiai Kiadó, Budapest, 1982.

  2. Most jön a csomó? Máskülönben érdeklődéssel várom a művész fotóit és igyekszem pártatlanul összevetni az eredményeket. Eddig egy oda a sörös javára.

Hozzászólás