Benda Iván fotókiállítás: „Apám utolsó üzenete”

Benda Iván/ujkelet.live

„Bármi is történjen, ember maradjatok.”

Benda Iván kiállítása a K6-ban

A neves fotográfus, Benda Iván több mint húsz éve fotózza Jeruzsálemet, s örökíti meg a zsidó, keresztény és a görög kultúra ősi helyszíneit. Az utóbbi tíz évben pedig főleg fotografikus montázsain dolgozza fel holokauszt emlékezetét.

Szeretett volna az egykori pesti zsidó gettó területén is kiállítást rendezni, így talált rá a Klauzál tér 6-ban lévő galériára. A VII. kerületi önkormányzat a művész rendelkezésére bocsátotta a helyiséget, hogy itt mutathassa be az Apám utolsó üzenete című kiállítását. A címválasztással kapcsolatban Benda a megnyitón elmondta: pár éve Tokaj mellett egy eldugott kis zsidó temetőben különös sírra bukkant, amelyen azt olvasta:

„Az apám utolsó üzenete az volt: bármi is történjen, ember maradjatok. Én is ezt kérem. Szerető apátok.”

Alatta kis emléktábla felirattal: „SOÁ. 1944.”

A kiállítás egyszerre szubjektív és objektív emlékezés a huszadik századi történelmünk legtragikusabb időszakára. Benda festményszerű montázsai megrázó személyes vallomások, ugyanakkor egy másik térben eredeti dokumentumok, rendelkezések idézik fel az 1938 és 1944 közötti zsidóüldözés eseményeit. Köztük találjuk a deportálásokat levezénylő Ferenczy László csendőr alezredes részletes jegyzőkönyveit a „zsidófajúak elszállításáról”. Ez a hátborzongató jelentés még sosem volt kiállítva a széles közönség előtt. 

Benda korábban többször tartott előadásokat az Arany János Gimnáziumban, s a tanárokkal rajzpályázatot írtak ki a diákoknak, melynek témája a holokauszt volt. A középiskolások munkáit is megtekinthetjük a galériában. Az ismeretlen zsidó apa utolsó üzenete így köti össze a generációkat, és tesz fel mindannyiunknak súlyos kérdéseket arról: vajon sikerül-e mindig, minden körülmények között megőrizni az emberségünket, és átadni a következő nemzedékeknek?

A kiállítás november 17-ig látható a K6 Galériában

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.