Daniel Hoffmann/ujkelet.live

Nem könyvből tanultam…

szerző: Gideon Peer Mindenkinek – már akinek – megvan a maga cionizmusa. Nem feltétlen ugyanaz, egyforma mindenkié, nem is kell, hogy az legyen. Herzl Tivadar lefektette az alapokat, mi meg felhúzzuk rá saját épületeinket. Az én cionizmusom – egyike a soknak – a következőképpen alakult. Már a születésem is meghatározó jellegű volt. 1943-ban Magyarországon születni bátor lépésnek számított, rá is mentem majdnem. A zsidó szülők, … Nem könyvből tanultam… részletei…

Köszöntő

 Végre eljött a nap, útjára bocsátjuk az Új Kelet online változatát. Nem ígérünk semmit, de szeretnénk minél többet nyújtani. Nem felejtjük a hagyományokat és nyitottak vagyunk az újra. Bízunk benne, hogy olvasóinknak is ez lesz a véleménye. Akkor hát, gyűrjük fel az ingujját, kezdjük a munkát! Jó olvasást, hasznos időtöltést kívánunk! A szerkesztőbizottság   Az Új Kelet online facebook oldala: facebook Új Kelet online android app: google play … Köszöntő részletei…

Nem csak a húszéveseké a világ

szerző: Gideon Peer Nem vagyok dicsekvős típus, magammal és a rokonaimmal sem szoktam előhozakodni, már csak azért sem, mert magammal kapcsolatosan jobb, ha hallgatok, a rokonaimról meg azt gondolom, oldják meg egyedül az ilyen jellegű problémáikat. Hogy most mégis – mondjuk úgy – tollat ragadok, az azért van, mert nem a sportról híres családomban becsúszott egy igazi világbajnok. Igen, világbajnok! A rokonom Pesten él, Kende … Nem csak a húszéveseké a világ részletei…

Daniel Hoffmann/ujkelet.live

Különleges aukció Antwerpenben

szerző: Sophie D. Az antwerpeni Dauction House februárban különleges aukcióra készül. A kalapács alá kerülő 50 darabos kollekció a jelenleg divatos, kék színű 4 karátos kövekből áll. Az úgynevezett no fluorescence VVS2 hitelesítéssel ellátott fancy blue kövek kikiálltási ára karátonként $312.000, szakértők szerint leütéskor meghaladja majd a $400.000 per Ct. árat. Ori Raz a Dauction House izraeli képviselője nyilatkozatában kiemelte, hogy a fancy blue kövek … Különleges aukció Antwerpenben részletei…

fotó: Daniel Hoffmann

Egyszer mindent meg lehet unni

szerző: Gideon Peer Egy olasz nő, hogy védje magát a nemkívánatos behatolóktól, erényövet rakatott magára. Az ember azt hinné, ördögök és erényövek márpedig nincsenek, de igenis vannak, ördög biztos, és most úgy látszik, erényövek is előfordulnak napjainkban is, itt-ott. A hölgy a biztonságot nyújtó intim szerkezetet a célból tetette fel magának, hogy nehogy, akár csak véletlenül is, szexuális kapcsolatba keveredjen valaki véletlen arra járóval. A … Egyszer mindent meg lehet unni részletei…

Ki szereti a zsidókat?

Könyvbemutató a tel-avivi Magyar Nagykövetségen. Ki szereti a zsidókat? – A magyar filoszemitizmus Ismét vendégekkel telt meg a tel-avivi Magyar Nagykövetség szalonja. Az immár rendszeressé váló kulturális események találkahelye most könyvbemutatóra invitálta közönségét. Mózes Endre: Ki szereti a zsidókat? A magyar filoszemitizmus című összeállítása került terítékre. A 370 oldalas könyvet 2014-ben Budapesten adták ki, a Noran Libro gondozásában. A rendhagyó cím, és a még rendhagyóbbnak … Ki szereti a zsidókat? részletei…

fotó: Daniel Hoffmann

Várjá’, várjá’ sofőr!

szerző: Silló Sándor Haifától északra a Krayotban, ahol az első izraeli félévem telt alig láttam ilyet. Tel-Avivban viszont mindennapos. Feleségemmel „regázásnak” neveztük el. A buszokon jàtszák az őslakosok. A lényege, hogy mikor a busz megáll és a leszállók zöme már a járda aszfaltján, a buszvezető pedig már csukná az ajtót, akkor a játékos feláll a székéről és hangosan regázni kezd: Regá regá nág!/Várjá’ várjá’ sofőr! … Várjá’, várjá’ sofőr! részletei…

Egy váratlan filmsiker

szerző: Heller Ágnes A Saul fia elnyerte a kritikusok nagydíját Cannes-ban, a Golden Globe-díjat Amerikában és most jelölték a legjobb idegen nyelvű filmeknek járó Oscarra. Nemes Jeles László, a film rendezője egy sajtófogadáson azt nyilatkozta, hogy meglepte a sikersorozat. S valóban meglepő volt, egyfajta fordulat a kortárs filmek értékelésében, ha úgy tetszik „divatjában”. Megszoktuk, hogy a mai filmek 90% kamaszoknak és gyermeteg felnőtteknek készül. Fő, hogy … Egy váratlan filmsiker részletei…

fotó: Daniel Hoffmann

Adrenalin

szerző: Kati Yael Hirschberg Egy barátom azt írta nekem a múlt héten, hogy szereti ahogy a zsidóknak van affinitasuk ahhoz, hogy minden nehézségből valami pozitívat hozzanak ki. Ő konkrétan arra gondolt, hogy egy merényletben meghalt kivaló orvos – írjuk ki a nevét, mert megérdemli, dr. David Appelbaumról van szó – halálának körülményei arra késztették a lányát, hogy mentőorvos legyen belőle Jeruzsálemben. A múlt héten akadtam … Adrenalin részletei…

Nincs összefüggés!

szerző: Sáfrán István Most, hogy végre túl vagyunk a Hóman Bálint nevével fémjelzett megpróbáltatásokon – értsd: hosszú és méltatlan huzavona után mégsem állítják fel szobrát Magyarországon – azon tűnődöm, hogy honnan a féreglyukból került elő az a rengeteg patkány, aki a Saul fia nemzetközi elismerésének apropóján feltétlenül szükségét érezte, hogy kifejtse antiszemita nézeteit. Fel nem foghatom. Hacsak… Aki figyelmesen újraolvassa a legfelsőbb hadúrnak a szobor … Nincs összefüggés! részletei…