
ujkelet.live
A Ynet hírportál szerint, miután a Likud tegnap úgy becsülte, hogy nincs meg a többségi támogatás a bírákat kiválasztó bizottság egyoldalú megváltoztatásához, egy magas rangú kormányzattisztviselő kedden azt mondta, hogy ez ,,nagyobb esemény, mint amilyen az ésszerűségi mérce volt”.
- „A Kneszet tagjai már most azt mondják a zárt beszélgetések során, hogy semmilyen körülmények között nem támogatják ezt, ha nem lesz megállapodás. Ehhez széles körű megállapodás kell, ez a jó az országnak”.
Miért fontos: A Likud által végzett vizsgálat feltárta, hogy jelenleg csak 60 képviselő van a törvény elfogadásához. Ha a bizottság összetételét a kívánt formátumban módosítani akarják, alaptörvényként a koalíciónak a kapott jogi tanácsok szerint 61 szavazatra lesz szüksége – ami jelenleg nincs.
- „Nem csak négyen ellenzik” – jegyezte egy magas rangú kormánytisztviselő.
- A 61 szavazat szükségességének oka a Legfelsőbb Bíróság tesztje, amely elutasíthatja az alaptörvény módosítását, ha nem 61 képviselő többségével ment át – azaz a Kneszet több mint felével.
Emlékeztető: Binjámin Netanjahu miniszterelnök a héten azt mondta, a bírókat kiválasztó bizottság módosítás után leállítja az igazságügyi reformot.
- A párt vezető tisztségviselői szerint nem világos, hogy Netanjahu miért pont a legkényesebb darabját választotta a reformnak, és annak az esélye, hogy megállapodjon az ellenzékkel, vagy egyáltalán egyetértésre jusson, gyenge lábakon áll, sőt szinte lehetetlen.
Elterelés? A koalíció egyik tisztségviselője tegnap úgy becsülte, hogy ,,meglehet, hogy Netanjahu szándékosan egy nagyobb és riasztóbb léggömböt fúj fel, annak érdekében, hogy a jogi tanácsadókról szóló törvény viszonylag zökkenőmentesen menjen át, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ésszerűség mérce esetén történt.”
Vihar előtti csend: A Likud értékelése szerint így vagy úgy, nagyon robbanásveszélyes napok előtt állunk az igazságszolgáltatás és a Kneszet között három kulcsfontosságú kérdésben:
- A bírákat kiválasztó bizottság összehívását követelő petíció, a miniszterelnök felmentését megnehezítő törvény és az észszerűségi mérce eltörlése elleni petíciók.
Alkotmányos válság? Ha a bíróság beavatkozik ezekbe a kérdésekbe, várhatóan nagy küzdelem fog kitörni, amely eléri azt a pontot, amikor arra szólítanak, ne tartsák tiszteletben az ítéletet.
- A koalíció tisztségviselői azonban úgy becsülik, hogy a Legfelsőbb Bíróság felé irányuló fenyegetések és kemény üzenetek ellenére az ítéletet tiszteletben fogják tartani, és nem lesz alkotmányos válság.
A kormányfő a közelmúltban az amerikai médiának az ésszerűségi törvénnyel kapcsolatos interjúiban többször is elkerülte a válaszadást arra, hogy ha a bíróság hatályon kívül helyezné, tiszteletben tartja-e az ítéletet, ellenben óva intette a bíróságot egy ilyen lépéstől.
- A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.
- Fontos: A Legfelsőbb Bíróság még soha nem érvénytelenített alaptörvényt.
- A főügyész nem fogja megvédeni a törvényt a Legfelsőbb Bíróságon, a kormány magánügyvédet fogad fel erre a célra.
- Nem veszik félvállról: Rendhagyó módon, a Legfelsőbb Bíróság teljes testülettel, azaz 15 bíróval fogja tárgyalni az ügyet.

[…] állítólag kerüli a bizottság összehívását mindaddig, amíg a koalíció nem módosítja az összetételét a kormány […]
[…] javára, a témával kapcsolatos petíciót szeptember 7-én tárgyalják. Bővebben a témáról itt és […]
[…] állítólag kerüli a bizottság összehívását mindaddig, amíg a koalíció nem módosítja az összetételét a kormány […]
[…] állítólag kerüli a bizottság összehívását mindaddig, amíg a koalíció nem módosítja az összetételét a kormány […]
[…] úgy akarja módosítani az összetételét, hogy az a kormány javára billentse a […]
[…] úgy akarja módosítani az összetételét, hogy az a kormány javára billentse a […]