Levin nem kér a főügyész képviseletéből

0
Járiv Levin igazságügyi miniszter (Likud) bemutatja reformcsomagját 2023. január 4. Fotó: képernyőfotó

ujkelet.live

Járiv Levin igazságügyi miniszter vasárnap felvette a kapcsolatot Gali Baharav-Miara főügyésszel, és bejelentette, hogy külön kívánja képviseltetni magát a bírákat kiválasztó bizottság összehívásával kapcsolatos petícióknál a Legfelsőbb Bíróságon. A főügyész jóváhagyta a képviseletre vonatkozó kérést.

A kettejük megállapodása szerint a főügyész ismertette volna a miniszter álláspontját, de Levin állítása szerint a tervezett válasza a beadványokra nem tükrözte azt.

Csütörtökön a főügyész élesen válaszolt Levinnek, aki ennek hatására megváltoztatta álláspontját. Ennek eredményeként Levin a csütörtökön esedékes meghallgatás elhalasztását kérte.

Előzmény: A főügyész támogatja a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott petíciót, mely arra kötelezi az igazságügyi minisztert, hogy hívja össze a bírókat kinevező bizottságot.

  • Levin állítólag kerüli a bizottság összehívását mindaddig, amíg a koalíció nem módosítja az összetételét a kormány javára.
  • Baharav-Miara támogatja a felhívást, hogy kényszerítsék a minisztert arra, hogy hivatalosan magyarázza el, miért nem él hatalmával és hívja össze a bizottságot.
  • Levin a főügyésznek múlt héten írt kemény hangú levelében megjegyezte, hogy Baharav-Miara közölte vele, hogy bár hivatalosan őt képviseli majd a bíróságon a beadványokra válaszolva, nem ért egyet azzal az álláspontjával, hogy felhatalmazása van arra, hogy ne hívja össze a bizottságot.
  • „Ön úgy döntött, hogy engem képvisel, de aki elolvassa a válaszát, azt fogja gondolni, hogy ez egy petíció ellenem” – írta Levin. „Ön durván megsérti azt a jogomat, hogy tisztességes bírósági képviseletet kapjak.

A főügyész csütörtökön élesen reagált Levin igazságügy-miniszter bírálatára: ,,Az alaptalan vádak és az elbocsátással való fenyegetések nem riasztanak el”.

Reakció: Az igazságügyi miniszterhez közeli források a főügyész levelére a következőt reagálták:

  • „Egyetlen ponton sem fenyegette elbocsátással, a főügyész a levelében nem ad magyarázatot az előző és a jelenlegi kormány közötti szakadékra, és szinte mindent ellenez, amit a kormány szeretne előmozdítani. Levin nyolc hónapja arra vár, hogy jogi véleményt kapjon a tanácsadótól a reformmal kapcsolatban, és ő egyetlen mondatot nem talált, amit hajlandó lenne promótálni”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén Új Kelet Live

A Kohelet Forum vezetője kritizálta a kormányt; Eltemették a Dalika család 5 tagját; Az izraeli hadsereg állítólag támadást hajtott végre Szíriában; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .