ujkelet.live
A Kneszet hétfő délután második és harmadik olvasatban elfogadta az ésszerűségi mérce eltörlését célzó törvényjavaslatot.
- A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.
A törvény 64-0 arányban ment át, az ellenzék tiltakozásul kivonult a szavazás idejére a plénumból.
Kudarc: A nap folyamán erőfeszítések zajlottak Jichák Herzog elnök közvetítésével egy kompromisszumos megállapodásra, de kudarcot vallottak.
- Jáir Lapid ellenzéki vezető a 140 ellenzéki fenntartás leszavazása előtt bejelentette, hogy a kompromisszumra irányuló tárgyalások összeomlottak. A hír hatására a sékel is ugyanígy tett a dollárral szemben.
- ,,Tönkre akarják tenni az országot, le akarják rombolni a demokráciát, szétbontani Izrael biztonságát, Izrael népének egységét és Izrael diplomáciai kapcsolatait” – mondta a kormányról.
A reformterv hadseregre gyakorolt hatásának hátterében Joáv Gallant védelmi miniszter és Járiv Levin igazságügyi miniszter az utolsó pillanatig heves vitát folytattak a plénumban.
Gallant próbálta meggyőzni Levint, hogy engedjen a törvényjavaslat kapcsán, sikertelenül. Az Otzma Jehudit elnöke, Itamar Ben-Gvir mindeközben hangoztatta, hogy elutasítanak minden megegyezést az ellenzékkel a törvényjaslat kapcsán, sőt a kormány megbuktatásával fenyegetett.
Gallant a szavazás előtt röviden beszélt az ellenzék vezetőivel, Beni Gantzcal és Lapiddal is.
Biztonságpolitika
Az izraeli hadsereg több ezer tartalékosa fenyegetett az önkéntes szolgálat beszüntetésével, ha a törvény átmegy.
- Miért fontos: A kieső pilóták száma hatással van a légierő hadműveleti képességeire, még ha nem is azonnal, de heteken belül.
- Fenyegetésük gyakorlati következménye, amennyiben betartják, az izraeli légierő bevetési készenlétének elvesztése lenne.
Petíció és kérés: ,,Már holnap reggel petíciót fogunk benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz a jogszabály ellen” – nyilatkozta Lapid.
- ,,Felszólítom azokat a tartalékosokat, harcosokat és pilótákat, akiknek ma megszakadt a szíve. Várjatok, hadd tárgyaljon a Legfelsőbb Bíróság a törvényről, és csak ezután hozzátok meg a lehető legnehezebb döntést. Ne hagyjátok abba a szolgálatot, ne okozzatok kárt az Izraeli Védelmi Erők kompetenciájában és felkészültségében, amíg nem tudjuk, mi lesz az ítélet. Nem adjuk fel.”
- A Mozgalom a Minőségi Kormányzásért már benyújtotta petícióját a törvény ellen a Legfelsőbb Bíróságnak.
Halevi: Herci Halevi vezérkari főnök és a miniszterelnök délutáni találkozóját végül a szavazás utánra halasztották. A Miniszterelnöki Hivatal kezdetben Halevi kérésére vizsgálta annak lehetőségét, hogy a szavazás előtt találkozzanak, de a miniszterelnököt lefoglalták a politikai ügyek, állította a 12-es csatorna.
- A miniszterelnök környezete szerint, mivel csak néhány napja találkoztak, és mivel a miniszterelnököt a katonai titkára és Gallant is teljes körűen tájékoztatja, úgy döntött, hogy ez “kielégítő”, és a találkozóra 18:00 órakor sort lehet keríteni.
- Ezért úgy döntöttek, előzetes lépésként, hogy a Katonai Hírszerzés és a Műveleti Osztály vezetői tájékoztathatják a kabinet minisztereit a szavazás előtt.
Moszad: A 12-es csatorna reggel arról számolt be, hogy az igazságügyi reformterv elleni tiltakozás elérte a Moszadot is.
- Reggel drámai konferenciát tartottak a szolgálatnál alkalmazottak egy csoportjának részvételével, akik azt kérték, hogy találkozhassanak a Moszad vezetőjével, David Barneával és megvitassák a következményeket.
- Az eseményen jelen lévők szerint Barnea azt mondta, ,,ha a helyzet alkotmányos válságba jut, akkor a jó oldalon fogok állni, de ennek most nincs itt az ideje”.
Tüntetések: A reformellenes tüntetők elzárták a Begin utat Jeruzsálemben és a Kaplan utcát Tel Avivban. A reformellenes mozgalom arra buzdítja a lakosságot, hogy vonuljon az utcákra.
Sztrájk: A Hisztadrut (Munkások Szakszervezete) a törvény elfogadása után kritizálta a politikusokat, mondván „minden közvetítési kísérlet kudarcot vallott mindkét oldal politikai szeszélyei miatt”. A következő napokban munkaügyi vitát készülnek bejelenteni.
- ,,Ettől a pillanattól kezdve a reform minden egyoldalú előmozdítása súlyos következményekkel jár” – mondta Arnon Bar-David, a Hisztadrut vezetője – ,,akár teljes sztrájkot” is országszerte.
USA: A Fehér Ház első reakciója: a törvény elfogadása – sajnálatos dolog, az Egyesült Államok sürgeti az izraeli kormányt, hogy politikai párbeszéden keresztül törekedjen konszenzusra.

[…] 64:0 – A Kneszet megszavazta az ésszerűségi mérce eltörlését […]
[…] napjának nevezte a hétfőt az állam létrehozása óta, utalva az ésszerűség mércéjének megszavazására a Kneszetben, mely heves tüntetéseket váltott […]
[…] szerint a törvényjavaslat benyújtásának időpontja egy nappal azután, hogy a kormány megszavazta az igazságügyi reformjának első elemét – […]
[…] egy nappal a vitatott jogszabály Kneszet szavazását követően, a Moody’s hitelminősítő intézet soron kívül figyelmeztette Izraelt a […]
[…] utolsót a múlt hét végén – néhány nappal az ésszerűség mércéjét eltörlő törvény jóváhagyása […]
[…] – ezek közül az utolsót néhány nappal az ésszerűség mércéjét eltörlő törvény jóváhagyása […]
[…] Moody’s: Borús gazda… – 64:0 – A Kneszet megszav… […]
[…] folytatott találkozóján felvetette az izraeli kormány legfelsőbb bíróságot gyengítő reformtervének ügyét. Az egyik amerikai forrás azt nyilatkozta, hogy ,,általános beszélgetés zajlott a […]