Tovább folytatódtak a szombat esti tömeges demonstrációk

0

ujkeletlive

A sábát kimenetele után tovább folytatódtak a kormány igazságügy átalakítására irányuló tervei elleni immár 30 hete zajló országos tüntetések, azt követően, hogy a Kneszet plénuma a múlt héten elfogadta az ésszerűség bírói mércéjét semlegesítő, sokak által vitatott törvényt.

A Crowd Solutions cégre hivatkozva, a héber média a tel-avivi Káplán gyűlésen résztvevő mintegy 174 000-es tömegről számolt be, emellett több tízezren mintegy 150 városban, kisebb településen illetve útkereszteződésben vonultak fel az izraeli zászlóval.

A tel-avivi központi rendezvény után néhányan elzárták az Ayalon autópályát, de a rendőrség rövid időn belül szétoszlatta a tüntetőket.

Szintén Tel-Avivban egy autós belehajtott a tüntetők egy csoportjába, megsebesítve egy személyt. Szemtanúk állítása szerint, nem sokkal az incidens előtt a sofőr kiszállt és késsel fenyegetőzött, amiért megpróbálták lefényképezni a rendszámát.

A rendőrség közölte, hogy a sofőrt elfogták ugyan, de az incidenst balesetnek minősítették.

A tiltakozások egyik vezetője Sikma Bresszler professzor a múlt héten elfogadott törvény és a jogi reform várható folytatására utalva megjegyezte – ,,egy felkavaró hét végére értünk, amely során végre minden álarc lekerült.”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a javaslat egyoldalú megszavazása után azt ígérte, hogy széles körű konszenzusra törekszik a reform többi elemével kapcsolatban, meglehetősen rövid határidőt szabva az ellenzéknek a kompromisszumos megállapodások elérésére. Ugyanakkor a miniszterelnök, az amerikai médiának kétértelmű választ adott a Legfelsőbb Bíróság a múlt héten hozott megsemmisítő esetleges döntése tiszteletben tartását illetően.

A kedélyek csillapítása végett egyes Likud törvényhozók az elmúlt napokban azt sugallták, hogy nem támogatják a további egyoldalú törvénymódosítást.

,,Megértjük, hogy a koalíció látszólag mérsékelt tagjai, talán akaratlanul, talán szándékosan, partnerei lettek a kormány szélsőséges tagjainak,” – mondta Bresszler szombat este, hozzátéve, hogy “senkit nem hat meg, amennyiben elítélik a rablótörvényt egy másodperccel azután, hogy kezet emeltek mellette. Senkit nem nyűgöz le az egységről szóló beszéd, egy másodperccel azután, hogy átgázoltatok az emberek többségén.”

A tel-avivi felszólalók között Jákob Frenkel, a Nemzeti Bank volt kormányzója a törvényhozási folyamat sürgős leállítására és széles körű megállapodásra szólított fel a súlyos következmények elkerülése érdekében.

A Nemzeti Egység vezetője, Beni Gantz Ros Ha’ajinban tartott rövid beszédében a tüntetők erőfeszítéseit köszönte meg.

Lihi Lapid, az ellenzék vezetőjének felesége Rehovotban azt mondta: ,,jogunk van megkérdezni, milyen ország védelmére küldjük gyerekeinket? Egy olyan országéra, ahol rendben valónak tartják, hogy két pártnak nincs női képviselője? Egy olyan országéra, amely nem fogadja el LMBTQ gyermekeinket?” – majd hozzátette, ,,ha ezek a törvények átmennek, vajon akkor is kiállhatok majd ide, és beszélhetek?

Gideon Sza’ar, volt igazságügyi miniszter és Likud képviselő, jelenleg a Nemzeti Egység frakció tagja, az amerikai médiában elhangzott megjegyzéseit illetően kifogásolta, hogy a miniszterelnök kikerülte a bírósági ítélet tiszteletben tartását.

,,Világosan kijelentem: az a miniszterelnök, aki nem tart tiszteletben egy bírósági ítéletet, abban a pillanatban elveszítette legitimitását,” – tette hozzá.

Mindeközben az Izraeli Polgárjogi Szövetség elítélte a rendőrség azon szándékát, miszerint vizsgálatot indít a tel-avivi tüntetésen elhelyezett táblák ügyében, amelyeken annak a néhány rendőrnek az arca és neve szerepelt, akik a közösségi médiában megjelent felvételek szerint túlzott erőszakot alkalmaztak a korábbi tüntetéseken.

A rendőrség közleménye szerint a vizsgálatot köztisztviselő megsértése, rágalmazás és erőszakra való felbujtás miatt indították. A vizsgálatra Kobi Sábtáj rendőrfőkapitány jóváhagyásával, de az ügyészség tudta nélkül kerül sor.

,,Az izraeli rendőrség felszólítja a nyilvánosságot, hogy tartózkodjon a rendőröket és családjukat sértő anyagok közzétételétől,” – áll a közleményben, amely a táblák képét is tartalmazza.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) szintén kifogásolta a táblákat, és hősöknek nevezve a plakátokon szereplő rendőröket, támogatásáról biztosította őket.

,,A gyalázkodó és uszító kampány megdöbbentő és átlép egy vörös vonalat,” – közölte Ben-Gvir egy nyilatkozat során.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .