Moody’s: Borús gazdasági kilátások

1

ujkeletlive

Jogi reform első körben – gazdasági hatások

Alig egy nappal a vitatott jogszabály Kneszet szavazását követően, a Moody’s hitelminősítő intézet soron kívül figyelmeztette Izraelt a konszenzus nélkül elindított törvényhozási folyamat gazdaságra és a biztonsági helyzetre gyakorolt ,,negatív következményeire és a jelentős kockázatra, miközben jelentős a kockázata annak, hogy a témával kapcsolatos politikai és társadalmi feszültségek tovább folytatódnak”.

A Moody’s korábban, még áprilisban pozitívról stabilra csökkentette Izrael hitelminősítési kilátását, hivatkozva a koalíciónak az igazságszolgáltatás drámai átalakítására irányuló törekvése miatt érezhető kormányzás romlására, és már akkor figyelmeztetve a ,,negatív következményekre és a jelentős kockázatra“, amennyiben a javaslatot megszavazzák.

A Moody’s rámutatott az ésszerűségi mércét kiiktató törvénymódosítás elfogadása után kialakult kialakult jogi helyzetre, illetve a háttérben egyre feszültebb demonstrációkra, nemkülönben a biztonsági helyzetre a pilóták szolgálat megtagadása árnyékában.

A kedd este közzétett friss ajánlás szerint, az intézet aggodalmának adott hangot, miszerint – ,,konkrétabban véljük úgy, hogy a kormány javaslatainak széleskörű jellege jelentősen gyengítheti az igazságszolgáltatás függetlenségét és megzavarhatja a különböző kormányzati ágak közötti hatékony fékeket és egyensúlyokat, amelyek az erős intézmények fontos elemei.”

,,Izraelnek nincsen írott alkotmánya, és intézményi felépítése jelentős mértékben a bírósági felügyeletre és felülvizsgálatra támaszkodik. A végrehajtó és a törvényhozó intézmények kevéssé váltak  kiszámíthatóvá, és nagyobb hajlandóságot mutatnak a gazdasági és társadalmi stabilitást fenyegető jelentős kockázatok kialakítására,” – áll a közleményben.

Összességében, a Moody’s 3%-os éves GDP-növekedést jósol idén és a jövő évre vonatkozóan, de figyelmeztet, hogy az előrejelzés nem tartalmazza a hosszú ideig tartó társadalmi és politikai feszültségek negatív hatásának következményeit.

Emellett, az izraeli technológiai szektor helyzetével kapcsolatban a Moody’s azt írja: ,,bár a lassulás az ágazat globális trendjeit tükrözi, amelyeket a szigorodó finanszírozási feltételek és a világjárvány utáni normalizálódás váltott ki, vannak arra utaló jelek is vannak, hogy Izrael elszakad a globális trendektől,” hangsúlyozva azt is, “a javasolt reformok Izrael gazdaságára gyakorolt hatásával kapcsolatos korábbi aggodalmaink közül néhány szintén kezd kibontakozni.”

Az idei év első hat hónapjában az izraeli csúcstechnológiai cégekbe történő [3,7 milliárd dollár] kockázati tőkebefektetés mértéke jelentősen, 2019 óta a legalacsonyabb szintre csökkent. Emellett,

„Az Izraeli Innovációs Hatóság elemzése szerint az év eleje óta az új izraeli start up vállalkozások több mint 80%-a döntött úgy, hogy a tengerentúlon, nem pedig országban regisztrálja cégét, szemben a tavalyi mindössze 20%-os csökkenéshez képest, ami nagy valószínűséggel tükrözi az igazságügyi felülvizsgálati terv okozta jelentős bizonytalanságot. Az izraeli tőzsde és a NASDAQ is eltért, ami arra utal, hogy országspecifikus megfontolások hátráltathatják az izraeli technológiai részvényeket,” – áll a Moody’s közleményében.

A globális hitelminősítők eddig elzárkóztak az izraeli gazdasági kilátások leminősítésétől, mivel a Benjámin Netanjahu vezette kormány és különösen a miniszterelnök azt ígérte, hogy mindent megtesz az ellenzékkel való széles körű megállapodás elérése érdekében, és nem fog egyoldalúan törvényt hozni az igazságügyi reformot illetően.

Azonban tegnap, még a Moody’s értékelés előtt, a Morgan Stanley amerikai befektetési bank “dislike”-ra (nemtetszés) csökkentette Izrael államadóssági besorolását, azzal érvelve, miszerint ,,a következő hónapok gazdasági kilátásaival kapcsolatban megnövekedett a bizonytalanság”.

Emellett, a Citi amerikai bank egy jegyzetben közölte ügyfeleivel, hogy az izraeli környezet ,,sokkal trükkösebb és veszélyesebb,” miután a kormány elfogadott egy törvényt, amely megakadályozza, hogy a bíróságok felülvizsgálatot gyakoroljanak a döntések ésszerűségével kapcsolatban, és azt tanácsolta a befektetőknek, hogy várjanak.

,,A jelenlegi izraeli események kihívást jelentenek. Egyre idegesebbé teszik a befektetőket az izraeli eszközökkel kapcsolatban. Itt óvatosságra intünk, és arra, hogy várjunk,”- írta jegyzetében Michael Wiesen, a Citi alelnöke.

Az izraeli kormány számítva a Moody’s jelentésére, megelőzően közleményt adott ki, “pillanatnyi reakcióként” utasítva el a várható értékelést, és a Citi által közölt szóösszetételre utalva, közölte, – amikor “a por leülepszik, világossá válik, hogy Izrael gazdasága nagyon erős.”

,,Az izraeli gazdaság erős alapokon nyugszik, és a felelős gazdaságpolitikát folytató tapasztalt vezetés alatt tovább fog növekedni,” – áll Netanjahu és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter közös nyilatkozatában.

A tőzsde reakciója

A hétfői szavazást követően a tőzsdei mutatók zuhanni kezdtek, hasonlóan a dollár is jelentősen gyengült. Másnap, a pénzügyi intézetek minősítései előtt, az izraeli részvények kereskedései és a sékel értéke tovább csökkent.

A keddi bankközi kereskedés során a sékel mintegy 1,5%-kal gyengült, a nap végén 3,71 körül mozgott az amerikai dollárral szemben, és mintegy 2,6%-kal maradt el a Nemzeti Bank hétfőn meghatározott reprezentatív árfolyamától.

A tel-avivi tőzsde irányadó TA-125 indexe 3,1%-kal, a blue-chip vállalatok TA-35 indexe 3%-kal, a TA-90 index pedig 3,4%-kal csökkent a helyi piaczáráskor. Az öt legnagyobb bank TA-indexe 4,8%-ot, a TA-biztosítási és pénzügyi szolgáltatásoké pedig 3,6%-ot zuhant.

Politika – az ésszerűségi mérce megítélése a közvélemény szerint

A hétfői parlamenti szavazás és a nyomában kialakult gazdasági és politikai káosz közepette, a néhány órával később közzétett két közvélemény-kutatás szerint a jelenlegi ellenzék kormányalakításhoz elegendő mandátumot szerezhetne, amennyiben most lennének a választások.

A 13-as csatorna felmérése szerint Beni Gantz Nemzeti Egység pártja öt mandátummal vezet Benjámin Netanjahu miniszterelnök Likudjához képest.

A megkérdezettek szerint, amennyiben most lennének a választások a Nemzeti Egység 30, a Likud 25, Jáir Lapid Jes Atid pártja 17, a szefárd háredi Sász 10, az askenázi ultraortodox Jahadut HaTora hét, Avigdor Liberman pártja, a Jiszráél Bejtenu 6, az iszlamista Ra’am 6, a Vallásos Cionizmus 5, az Otzma Jehudit 5, illetve a Hadash-Ta’al arab frakció szintén 5, a Meretz pedig négy mandátumra lenne jogosult.

A 13-as csatorna közvélemény-kutatása szerint a jelenlegi ellenzék (a Hadas-Ta’al nélkül) 63, míg a jelenlegi koalíció 52 parlamenti helyet szerezne.

A 12-es csatorna közvélemény-kutatása szerint is a Nemzeti Egység és a Likud egyaránt 28 mandátumot szereze. Emellett a Jes Atid 19, a Sász 10, a Vallásos Cionizmus frakció együtt az Otzma Jehudittal 8, a Jahadut HaTora 7, a Jiszráél Bejtenu 6, a Hadash-Ta’al 5, a Ra’am 5, Meretz pedig négy helyet szerezne.

A 12-es csatorna felmérése szerint a jelenlegi ellenzék (a Hadash-Ta’al nélkül) 62, míg a jelenlegi koalíció 53 mandátumot szerezne.

Mindkét felmérés szerint a Munkapárt és az arab Balad a választási küszöb alatt maradna.

A 12-es csatorna válaszadói szerint Netanjahu és Gantz holtversenyben – 38%-38%, alkalmas miniszterelnöknek.

Míg Lapid és Netanjahu között a válaszadók 38%-a szerint Netanjahu, míg 29%-uk szerint Lapid lenne jobb kormányfő.

A 13-as csatorna felmérése szerint a megkérdezettek 54%-a nem hiszi, hogy Netanjahu kompromisszumot akar kötni az igazságszolgáltatási reform kapcsán, 33% elhiszi, hogy igen.

Emellett, a válaszadók 55%-a gondolja, hogy Lapidnak és Gantznak vissza kell térnie a reformról szóló tárgyalásokhoz, 26% úgy gondolja, hogy nem, 19% pedig bizonytalan.

A 12-es csatorna felmérése szerint a megkérdezettek 33%-a azt mondta, hogy a reformot le kell venni a napirendi pontról, 29%-uk szerint az ellenzékkel folytatott tárgyalások útján kell folytatni, 22%-uk pedig azt mondta, minden esetben folytatni kell.

Joáv Gallant védelmi miniszter politikai jövőjét illetően, a 12-es csatorna felmérése alapján a megkérdezettek 40%-a szerint maradhat a posztján, míg 39%-uk szerint le kellene mondania.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .