Esti rövidek: “Naszrallah most már Netanjahu gondja, nem az enyém”

2

ujkelet.live

64-0

A Kneszet hétfő délután 64:0 arányban második és harmadik olvasatban elfogadta az ésszerűségi mérce eltörlését célzó törvényjavaslatot.

  • A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.

Miért fontos: Az izraeli hadsereg több ezer tartalékosa fenyegetett az önkéntes szolgálat beszüntetésével, ha a törvény átmegy.

  • A kieső pilóták száma hatással van a légierő hadműveleti képességeire, még ha nem is azonnal, de heteken belül.
  • Fenyegetésük gyakorlati következménye, amennyiben betartják, az izraeli légierő bevetési készenlétének elvesztése lenne.

Több tucat pilóta tájékoztatta parancsnokát a törvény elfogadása után, hogy úgy döntöttek, azonnal abbahagyják az önkéntes szolgálatot.

  • ,,Nem hittem, hogy eljutok ehhez a pillanathoz. A barátaim és én sokkos állapotban vagyunk” – nyilatkozta az egyik pilóta a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak.

A Szajeret Matkal különleges egység – melyben Benjámin Netanjahu miniszterelnök is szolgált – tartalékosai közül is többen bejelentették a szolgálata befejezését,. A törvény elfogadása után fél órával 100 aktív tartalékos csatlakozott a 272 aláíróhoz.

NASZRALLAH

A következőket nyilatkozta a szavazás után az igazságügyi reformterv ellen tüntető tartalékosokat képviselő Bajtársak Mozgalom tagja, Ron Scharf a Kan közrádiónak:

Műsorvezető: [Hasszan] Naszrallah [a Hezbollah terrorszervezet vezetője] is látja a tartalékosok tiltakozását, látja, mit történik itt Izraelben.

Scharf: Ez [Benjámin] Netanjahu [miniszterelnök] problémája, már nem az enyém.

Műsorvezető: Még akkor sem, amikor konkrét egzisztenciális veszély fenyeget, amikor a Hezbollah megtámadja Izraelt?

Scharf: Most is konkrét egzisztenciális veszély fenyeget. Most, a Kaplan utcában, Jeruzsálemben [a Kneszet], konkrét egzisztenciális fenyegetés Izrael államra. Diktatúrák ritkán fordulnak elő, ez nem egy tévésorozat. Ez így kezdődik. Hatalomtól megrészegült vezetés, átláthatatlan, korrupt, ez az első szelete a szaláminak. Ez az út számukra, hogy vasárnap kirúgják a főügyészt. És ez az út számukra, hogy politikai kinevezésekkel töltsék be a közszolgálatot, bebetonozzák a hatalmat, hogy ne lehessen leváltani őket. Netanjahu olyan miniszterelnök, akinek hivatali ideje alatt a Néphadsereg szétesett. Az első izraeli diktátor. Soha nem bocsátunk meg [Joáv] Gallantnak [védelmi miniszter], ezt tudnia kell.”

VEGYÜK ÁT A JÓ DOLGOKAT

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter hétfőn kijelentette, hogy „át kell venni a jó dolgokat az Egyesült Államoktól”, felfegyverezni a civileket, és bevezetni a halálbüntetést a „terroristákra”.

A katonai rádiónak adott interjújában a műsorvezető visszautasította Ben-Gvir Egyesült Államokkal való összehasonlítását a terroristák halálbüntetésével kapcsolatban, és megkérdezte tőle: ,,Akarod a demokratikus mechanizmusokat, amelyek az Egyesült Államokban működnek?”

„A jó dolgokat akarom átvenni az Egyesült Államoktól” – mondta Ben-Gvir. „Úgy gondolom, hogy a terroristák halálbüntetése nagyszerű. Szerintem nagyszerű dolog fegyvert osztani az embereknek, hogy megvédjék magukat.”

  • Bár a halálbüntetésről szóló törvényjavaslat februárban előzetes jóváhagyást kapott a miniszteri bizottságtól, Gali Baharav-Miara főügyész jogi véleményében közölte:
  • ,,A törvényjavaslat jelentős nehézségeket vet fel a nemzetközi jogi emberi jogi jog területén is. A törvényjavaslat nem megy át az Alaptörvény: Emberi méltóság és Szabadság korlátozó záradékának próbáin, ezért alkotmányellenes.”

ÖSSZECSAPÁSOK JÚDEA ÉS SZAMÁRIÁBAN

Az izraeli biztonsági erők 17 keresett palesztint vett őrizetbe, fegyvereket foglalt le és robbanószerkezeteket hatástalanított az éjszakai razziák során Júdea és Szamária-szerte.

Összecsapások törtek ki a hajnali órákban a palesztinok és az izraeli erők között a Tulkaremhez közeli Nur Samsz menekülttáborban, a palesztin egészségügyi tisztviselők legalább 13 sebesültről számoltak be.

Az Izraeli Védelmi Erők erősen páncélozott D9-es buldózereket vetett be, hogy megtisztítsa az utcákat az elrejtett robbanóanyagoktól, lehetővé téve a csapatok biztonságos belépését és a letartóztatások végrehajtását.

A „dandár szintű” művelet során a csapatok körülbelül tíz robbanószerkezetet találtak és semmisítettek meg, és őrizetbe vettek egy gyanúsítottat.

,,Tűzharc zajlott a környéken, és gyanúsítottak robbanószerkezetekkel dobálták az erőket, akik éles lőszerrel válaszoltak” – közölte a hadsereg, hozzátéve, hogy több gyanúsítottat eltaláltak.

Fegyveres összecsapások törtek ki a szamáriai Sechem közelében található Aszkar menekülttáborban is. Az izraeli csapatok viszonozták a rájuk irányuló tüzet, és tömegoszlató eszközöket alkalmaztak.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

2 Kommentek

  1. A baloldalnak mindig fontosabb volt az ideologianak a vedese mint a nemzete,oszaga,megvedese,letezese ! Aki ismeri a tortenelmet az tudja azt hogy mindig a sajat nemzeterol lemondott a bal azert hogy sajat ideologiajat ervenyesitse.
    Kellene ismerni a tortenelmet Izraelben is,nem csak a sajat tragediakat,de a sajat butasagokat is.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .