Esti rövidek: Fáklyagyújtók

0

ujkelet.live

FÁKLYAGYÚJTÓK

Avigdor Kahalani volt miniszter, képviselő és az Izraeli Védelmi Erők nyugalmazott dandártábornoka lesz az egyik fáklyagyújtó az idei függetlenség napi hivatalos ünnepségen.

Többször is elismerték katonai szolgálata során, többek között az 1967-es hatnapos háborúban és az 1973-as jom kippuri háborúban, tett tetteit.

Joáv Gallant jelenlegi védelmi miniszter és Beni Gantz volt védelmi miniszter egyaránt dicsérte a döntést.

Kahalani mellett Sálom Asszajag komikus, színész és filmes, Nina Avidar Weiner, az Izraeli Képzési Ösztöndíj Alapítvány alapító elnöke és Vered Ben Szaadon, a Júdea és Szamáriában lévő Tura pincészet alapítója.

Az ünnepségre 10 nap múlva kerül sor, de egyelőre több nevet nem közöltek.

AGGODALOM

Az elesett izraeli katonák emlékét őrző szervezet vezetője potenciális erőszakra figyelmeztet a jövő heti hivatalos emléknapi megemlékezéseken, miközben mély társadalmi megosztottság uralkodik az igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló kormányzati tervek miatt.

Eli Ben Sem, a Jad Labanim elnöke azt mondta, csoportjával több ezer gyászoló család vette fel a kapcsolatot azzal a kéréssel, hogy politikusok ne vegyenek részt az április 25-i megemlékezéseken.

,,A családok már megmondták, ha azok a politikusok, akik nem szolgáltak a katonságban, megjelennek a temetőkben, tojással dobálják meg őket a bejáratnál” – nyilatkozta Ben Sem a 12-es csatornának.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy egyes családok „másként gondolkodnak, és azt akarják, hogy a politikusok részt vegyenek a ceremóniákon”, ezért a Jad Labanim nem foglal állást.

Aggodalmának adott hangot, hogy erőszakos jelenetek lehetnek, hivatkozva „nagyon nagy fenyegetésekre innen-onnan”, de nem részletezte. „Attól tartok, erőszak lesz, nem fogják hagyni a politikusoknak, hogy beszéljenek”.

MOODY’S

Becalel Szmotrich pénzügyminiszter vasárnap a Kneszet Pénzügyi Bizottságában kijelentette, hogy „komolyan” veszi a Moody’s jelentését, de igyekezett lekicsinyelni a kilátásokra vonatkozó leminősítést, mondván, „nem nagy dráma”.

„Szerintem a közgazdászok nem nagy szakértői az alkotmányjognak, a bírósági joggyakorlatnak; nem rendelkeznek doktori fokozattal az izraeli kormányzati struktúráról” – mondta Szmotrich. „Izrael gazdaságának felelőssége az én vállamon nyugszik, nem a Moody’s vállán, és nem is a közgazdászok vagy a szakemberek vállán.”

Szmotrich megismételte, hogy a tervezett igazságügyi átalakítás jót tesz a gazdaságnak, és az esetleges károk a reform elleni „kampányok” következményei lesznek.

GYÁSZ

Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap meglátogatta a Dee családot Efratban, miközben sivát ültek Lucy (feleség és anya), valamint Rina és Maya (testvérpár) Deeért, akiket múlt pénteken palesztin terroristák halálosan megsebesítettek egy lövöldözős terrortámadásban a Jordán-völgyben.

Leo Dee rabbi elmesélte Netanjahunak, hogy valaki, aki meglátogatta őket a gyászhéten, azt mondta: „’Nem tudom elképzelni, milyen érzés elveszíteni a fél családodat’, én pedig azt mondtam: ‘Várj, ez nem a fél családom, heten voltunk, most pedig négyen’”, mondta, hangsúlyozva, hogy a családja még mindig erős.

„Itt vagyunk, előre fogunk lépni, örökké emlékezni fogunk rájuk, de elszántak vagyunk” – tette hozzá Dee, megjegyezve, hogy „egy pillanatig sem bánom, hogy Izraelbe jöttem”, és hogy elhunyt felesége, Lucy, „ugyanezt mondaná”.

Netanjahu, aki 1976-ban veszítette el bátyját, Jonit egy katonai műveletben Entebbében, azt mondta a Dee családnak, hogy a veszteség fájdalma „valószínűleg idővel elhalványul, és az emlék mindig megmarad, az utolsó napjaidig veled lesznek, és benned élnek.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én Új Kelet Live

Ben-Gvir ragaszkodik ahhoz, hogy ő felügyelje a Jerusalem Pride-ot; Levin igazságügyi miniszter elárulta, milyen bírókat akar; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 23-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .