Jom Hazikaron állami ceremóniák ígéretekkel, fenyegetéssel, egységre szólítással és bekiabálásokkal

0
Jom Hazikaron 2022 Naftali Bennett miniszterelnök fotó: YouTube-képernyőfotó

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök szerdán az egyik emléknapi ünnepségen Jeruzsálemben dicsérte Izrael erejét, mely megvédi az országot ellenségeitől.

,,Izraeli polgárai, egy kegyetlen és halál után sóvárgó ellenség ellen harcolunk” – mondta Bennett a Herzl-hegyen. ,,Ellenségünk ahelyett, hogy az életét és a jövőjét építené, nem engedi el azt a vágyát, hogy tönkre tegye életünket.”

Izrael nemcsak azokra mér csapást, akik közvetlenül támadják, hanem azokra is, akik segítenek nekik – mondta Bennett. ,,A mentelmi jog korszaka… véget ért. Nem csak a lánc végén lévő terrorista fog megfizetni, hanem azok is, akik küldték, még akkor is, ha 1000 kilométerre vannak keletre.”

Izrael és Irán között valamivel több, mint 1000 kilométer a távolság.

,,Egy terrorizmust finanszírozó rezsim, egy terroristákat felfegyverző rezsim, egy terroristáknak parancsot adó rezsim nem rejtőzhet többé” – tette hozzá.

Beszéde közben egy nő, aki egy 2017-es jeruzsálemi támadásban veszítette el lányát, Sir Hadzsadzsot, feltartott egy transzparenst: ,,Bennett, azokat, akik terrortámogatókkal alkotnak kormányt, nem látják szívesen itt” – utalva a Bennett vezette koalíció együttműködésére az iszlamista Ra’am párttal.

Az anya, Merav letette a feliratot, miután Emmanuel Moreno alezredes – a különleges erők kommandósa és a 2006-os második libanoni háborúban elesett Bennett egykori bajtársa – rokonai arra kérték, hogy távozzon.

Izrael miniszterelnöke azt is megígérte, hogy hazahozza a két Gázában fogva tartott izraelit, valamint a két elesett izraeli katona holttestét.

A Hamász terrorszervezet birtokában vannak Hadar Goldin és Oron Saul elesett katonák maradványai, akiket a 2014-es háború során öltek meg, és két civil, Avera Mengisztu és Hisam a-Szajed izraeli polgárok, akik önszántukból mentek be Gázába.

Korábban szerdán Beni Gantz védelmi miniszter a Herzl-hegyi rendezvényen kijelentette: „Kötelességünk, hogy felkaroljuk a gyászoló családokat, bármilyen utat választanak is, és szeretettel fogadjuk kritikájukat is – mert ők fizették meg az árát.”

Gantz összefogásra sürgetett, hozzátéve, hogy az állami vezetőknek ezen a napon ,,félre kell tenniük a nézeteltéréseket”. Az elesett katonák emléke ,,minden vitán fölül kell álljon” – mondta.

Ronen Bar, a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője a szervezet központjában tartott megemlékezésen így nyilatkozott: ,,Erőnk mindig is egységünkben volt. Ezen a napon… emlékeznünk kell a frakcionalizmus veszélyeire, az erőszakos beszédre és uszításra, amelyek egy veszélyes sziklaperemhez vezethetnek.”

A miniszterelnök, valamint Ajelet Saked belügyminiszter tiltakozásokkal szembesült a nap folyamán, politikai partnerségük miatt a Ra’ammal.

Bennettet tiltakozás fogadta a terrortámadásokban elhunyt izraeliek tiszteletére rendezett esemény kezdetén. Néhány gyászoló család a Herzl-hegy hallgatóságában azt kiabálta neki, hogy „áruló” és „csaló”.

,,A gyászoló családok szentek, szabad kiabálnotok, szabad bántanotok. Szeretett családok, nagyon szeretlek benneteket. Hallom a fájdalmatokat” – mondta Bennett.

Néhány perc elteltével Bennett belekezdett a forgatókönyv szerinti beszédébe, és megfogadta, hogy többet fog tenni a terrortámadások megelőzése érdekében.

,,Napjainkban terrorhullámmal is küzdünk” – mondta. ,,Ennek a hullámnak egyedi sajátosságai vannak, mint az összes általunk tapasztalt hullámnak. Egyszer buszrobbantás volt, máskor fiatalok késekkel, időnként szervezett terrorizmus, máskor pedig ‘magányos farkas’ támadások… De a motiváció ugyanaz maradt – hogy pokollá tegyék életünket itt, hazánkban, Izrael földjén.”

,,Ha az ellenségeink a ránk fordított energiájuk egytizedét saját jövőjük építésébe fektették volna, helyzetük teljesen más lenne” – tette hozzá Bennett. ,,De a halál megszentelését választják, ami miatt szegénységbe, nyomorúságba és állandó áldozattudatba süllyednek.”

,,Senki sem fogja megtörni az izraeli szellemet” – mondta a miniszterelnök. ,,Semmi sem mozdít el minket innen.”

Bennett megköszönte az izraeli biztonsági erőknek a támadások megelőzésében és a támadók elfogásában játszott szerepüket.

,,Számunkra egyetlen hely sem tiltott. Minden lehetséges módon megtaláljuk őket… A terrorizmus elleni háborúban nincsenek és nem is lesznek korlátok vagy korlátozások. Felsőbb erkölcsi kötelességünk, hogy megvédjük életünket minden áron.”

Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja, kedd este vette kezdetét Izraelben.

Az 1860 óta vezetett adatok szerint az áldozatok száma 24068, az elmúlt egy évben 56 új név került fel az ország védelme során elhunytak listájára.

Az adatok tartalmazzák az összes katonát és rendőrt, akik az elmúlt évben szolgálatuk során vesztették életüket baleset, öngyilkosság vagy betegség következtében.

Az elmúlt évben 84 hadirokkant hunyt el a szolgálat közben szerzett sérüléseik szövődményeinek következtében. A minisztérium mindegyikőjüket hivatalosan elismerte.

Kedden este 8 órakor egy percre megszólaltak a szirénák országszerte az izraeli háborúkban elesett katonák és a terrortámadások áldozatainak emlékére.

Közvetlenül a sziréna után országszerte megemlékezések kezdődtek. A fő szertartásra Jeruzsálemben a Siratófal plázánál került sor.

Szerdán 11:00 órakor két percre megszólaltak a szirénák, majd elkezdődtek az állami megemlékezések országszerte 52 katonai temetőben és az emlékhelyeken. A fő ceremóniára a jeruzsálemi Herzl-hegyen került sor.

Az Emléknap szerda este 7:45-kor fáklyagyújtással ér véget és kezdetét veszi a 74. Függetlenségi Nap.

Az emléknapot 1951-ben, az akkori miniszterelnök és védelmi miniszter, David Ben Gurion kezdeményezte és jelölte ki ijár 4-re.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án Új Kelet Live

Jom kippur számokban; Obama; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .