Az ENSZ ismét Izraelt pécézte ki, Oroszország és Ukrajna támogatásával

ujkelet.live

Az ENSZ bizottsága pénteken jóváhagyta az állásfoglalást, hogy „sürgősen” kérjék ki a Nemzetközi Bíróság véleményét az izraeli-palesztin konfliktus és az izraeli „annektálás” ügyében.

Számokban: Az ENSZ Speciális Politikai és Dekolonizációs Bizottság (Negyedik Bizottság) 98 igen szavazattal, 17 nem és 52 tartózkodás mellett szavazta meg az intézkedést.

„A palesztin nép és a megszállt területek más arabjainak jogait érintő izraeli gyakorlatok és telepes tevékenységek” című állásfoglalás egyike volt azoknak a határozatoknak, amelyek a konfliktusra összpontosítottak az ülésszak során.

Mit tartalmaz:

  • Kéri, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság „sürgősen adjon tanácsadói véleményt a palesztin terület hosszan tartó izraeli megszállásáról, betelepítéséről és annektálásáról”.
  • Vizsgálatra szólít az olyan izraeli intézkedések ügyében, amelyek „Jeruzsálem szent városának demográfiai összetételének, jellegének és státusának megváltoztatására irányulnak”.
  • Kijelenti, hogy Izrael „diszkriminatív jogszabályokat és intézkedéseket fogadott el”.
  • Felszólítja a bíróságot, hogy a nemzetközi joggal és az ENSZ alapokmányával összhangban mérlegelje a konfliktust.

A bíróság – az ENSZ szerve, elkülönül a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, amely szintén Hágában található -, legutóbb 2004-ben adott ki tanácsadói véleményt a konfliktussal kapcsolatban.

Következő lépés:

  • Az állásfoglalás a Közgyűlés plenáris ülése elé kerül hivatalos jóváhagyásra, valószínűleg a jövő hónapban.

A szavazás:

  • A határozat ellen szavazott Izrael, Ausztrália, Ausztria, Kanada, Csehország, Olaszország, Németország, Magyarország több csendes-óceáni szigetország és az Egyesült Államok.
  • Bahrein, Egyiptom, Jordánia, Oroszország, Szaúd-Arábia, Ukrajna és az Egyesült Arab Emírségek mind igennel szavaztak.

Reakció:

Gilád Erdán izraeli ENSZ-nagykövet a bizottsági meghallgatáson kifogásolta az intézkedést, „az Izrael-ellenes határozatok hosszú sorának” részének nevezve.

  • ,,Az egyetlen cél Izrael démonizálása és a palesztinok felmentése a felelősség alól” – mondta Erdán, hozzátéve, hogy az állásfoglalás ,,lerombolja egy megoldás elérésének minden reményét”.
  • Az állásfoglalás „tökéletes ürügyet ad a palesztinoknak a tárgyalóasztal bojkottálására” – mondta Erdán, kiemelve, hogy a palesztinok elutasították a korábbi békeajánlatokat.
  • Azt is kifogásolta, hogy a határozat a jeruzsálemi Templom-hegyet csak arab nevén, Haram al-Sharif-ként említik.

A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye – az első és a második templom helyszíne -, és az iszlám harmadik legszentebb helye.

  • Az állásfoglalás a Templom-hegyre a „megszállt palesztin terület, beleértve Kelet-Jeruzsálemet” részeként hivatkozik.
  • ,,A vallásgyakorlás szabadsága olyan érték, amelyet nem hajlandók fenntartani” – mondta Erdán, azzal vádolva az ENSZ-t, hogy ,,pusztító hazugságokkal” üzérkedik, amelyek ,,csak állandósítják az izraeli-palesztin konfliktust”.

A palesztin képviselet a határozatra reagálva kijelentette: „Népünk megérdemli a szabadságot. Népünknek joga van a szabadsághoz.”

Az Egyesült Államok bizottsági képviselője, Richard Mills „komoly aggodalmának” adott hangot a határozattal kapcsolatban, mondván, „felerősíti a bizalmatlanságot” a konfliktus körül.

„Nincsenek utak a kétállami-megoldáshoz” – mondta, hozzátéve, hogy a Templom-hegy kifejezés „célja Izrael becsmérlése” volt.

Forrás: TOI

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Az ENSZ ismét Izraelt pécézte ki, Oroszország és Ukrajna támogatásával” bejegyzéshez 9 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.