Esti rövidek – Kritika, biztonság és diplomácia

ujkelet.live

KRITIKA

Jáir Lapid leköszönő miniszterelnök kritizálta az ENSZ határozatát, amely „sürgősen” a Nemzetközi Bíróság véleményének kikérésére szólít az izraeli-palesztin konfliktus és az izraeli „annektálás” ügyében. Bővebben itt.

  • „Izrael határozottan elutasítja a palesztin határozatot” – fogalmaz Lapid a hivatala által közzétett nyilatkozatban.
  • „Ez egy újabb egyoldalú palesztin lépés, amely aláássa a konfliktus megoldásának alapelveit, és árthat egy jövőbeli folyamatnak. A palesztinok a tárgyalásokat egyoldalú lépésekkel akarják felváltani. Ismét az Egyesült Nemzetek Szervezetét használják Izrael támadására.”
  • „Ez a lépés nem fogja megváltoztatni a valóságot a terepen, és semmilyen módon nem fogja segíteni a palesztin népet; akár eszkalációt is eredményezhet. Ennek a lépésnek a támogatása a terrorszervezetek és az Izrael elleni kampány jutalmazása” – teszi hozzá.

Lapid köszönetet mondott annak a 16 másik országnak, akik az állásfoglalás ellen szavaztak, és további 52 országnak, amelyek tartózkodtak.

  • „Felszólítunk minden olyan országot, amely támogatta a tegnapi javaslatot, hogy gondolja át álláspontját, és szavazzon nemmel, amikor a Közgyűlés elé kerül” – zárta Lapid.

BIZTONSÁG

Az izraeli biztonsági erők reggel letartóztatták Muhammad Abu Zina terroristát a Dzsenintől délre fekvő Kabatija közösségben.

Mit tudni

  • Zina, a dzsenini menekülttábor lakója korábban már ült börtönben Izraelben a Palesztin Iszlám Dzsihádban folytatott tevékenysége miatt. Idén augusztusban szabadult.
  • „Mohamed azonnal folytatta a jelentős terrortevékenység végzését, amelynek során a Palesztin Iszlám Dzsihád katonai infrastruktúrájának finanszírozásán és felfegyverzésén dolgozott” Szamáriában, közölte az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat.
  • A Nahal-dandár felderítő zászlóaljának letartóztatási művelete során palesztinok robbanószerkezetekkel és kövekkel dobálták meg a katonákat.
  • Az izraeli erők körében sérülés nem történt.
  • Abu Zinát átadták a Sabaknak kihallgatás céljából.

DIPLOMÁCIA

Törökország négy év szünet után nagykövetet nevezett ki Izraelbe, a zsidó állammal való kapcsolatok normalizálása felé tett legutóbbi lépésben.

  • Ankara 2018 májusában visszahívta izraeli nagykövetét, és kiutasította az izraeli küldöttet, miután halálos összecsapások történtek a gázai határ mentén.

A színfalak mögött: Szakir Ozkan Torunlar veterán diplomatát, aki 2010 és 2014 között Törökország főkonzuljaként szolgált Jeruzsálemben, péntek késő este egy elnöki rendelettel nevezték ki a posztra, jelentette a török sajtó.

Emlékeztető: Lapid miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztusban bejelentette az országok közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását és a nagykövetek visszatérését,

Erdogan szerdán gratulált Benjamin Netanjahunak a választásokon aratott győzelméhez.

  • Erdogan és Netanjahu híresen rossz viszonyban voltak. A török elnök nevezte már a hatalomba visszatérő Netanjahut “terroristának” és “tolvajnak” is, illetve egy választási rendezvényen lezsarnokozta, „aki 7 éves gyerekeket mészárol le.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.