10 évvel a szabadulása után, Holokauszt-túlélőknek mesélt Gilád Salit a Hamász fogságában töltött évekről

24
Gilád Salit beszélgetése holokauszt-túlélőkkel közel 10 évvel a szabadulása után forrás: Képernyőfotó 12-es csatorna

ujkelet.live

,,Az ország az, ami reményt adott nekem.”

Jövő hónapban lesz pontosan tíz éve annak, hogy Gilád Salit kiszabadult a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervet fogságából. A 12-es csatorna péntek este levetítette Salit beszélgetését holokauszt-túlélők egy csoportjával, mely során elárulta, mi adott neki reményt a több mint öt évig tartó fogságban, hogyan nézett ki a napirendje, mit evett és hogy értesült először arról, hogy szabadon engedik.

Salitot a katonai szolgálata közben 2006. június 25-én egy határokon átnyúló rajtaütés során rabolták el a Hamász terroristái.

A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.

„Egy élő katona értéke más, mint egy halotté. Fontos volt számukra, hogy életben tartsanak” – mondta. „Nem voltam beteg. Nagyon vékony voltam, még most is vékony vagyok, de akkor egy kicsit vékonyabb voltam. Mindent összevetve, a Hamász, mint szervezet, jó formában, jó fizikai állapotban akart tartani”.

Salit elmondása szerint a fogság alatt fordított rendszerben élt, nappal aludt míg éjszaka ébren volt mert ,,Ez volt a napirendjük.”

Salit Izraelből származó ételt is kapott, hummuszt, tejfölt és lebent. A pitát viszont helyben készítették.

Az idősebb őrök közül néhányan tudtak héberül, mert dolgoztak Izraelben.

Többnyire egy helyen tartották fogva, nagy titokban, amit jól példáz, hogy Izrael nem tudta lokalizálni.

Csak fogsága későbbi szakaszában értesült a kiszabadítására indított erőfeszítésekről, amikor az izraeli médiát hallgatta a rádióban.

,,Az ország adott reményt nekem”, annak ellenére, hogy „bizonyos pesszimizmus és sok bizonytalanság” volt a kiszabadítással kapcsolatban, „mert nem lehetett tudni, mi lesz a vége”.

Salit azt mondta a túlélőknek, hogy utólag visszatekintve a fogságban kifejlesztett egyik tulajdonság az individualizmus volt és az, hogyan bírja ki egyedül.

,,Mindig magaddal kell lenned, és nem törhetsz össze. Lehet, hogy ez segített nekem. A múltban [az elrablása előtt] nem igazán voltam társaságkedvelő ember, akit sok barát és nagy család vett körül. Talán ez segített.”

Az egyik holokauszt-túlélő kérdésére, hogy a Hamász előre tudatta-e vele, hogy kiszabadul, azt válaszolta, hogy egy héttel előtt értesült róla.

,,Nekem ott volt az ország, mely mögöttem állt, gondoskodott a kiszabadításomról, nektek ez nem adott meg.”

Közel 10 évvel a szabadulása után, Salit megnősült és normális életet él.

,,Mint láthatjátok, jó formában vagyok” – jegyezte meg, bár azt mondta, hogy kezelés alatt áll. „Viszonylag békésen éltem át az elmúlt éveket, és összességében felépültem és mára dolgozó ember vagyok. Megnősültem, normális, rutin életet élek. Az ottani időszak nehéz volt és hosszú”.

Gilád Salit, a Hamász egykori foglya megházasodott

A Hamász politikai szárnyának vezető tagja, Mussza Abu Marzouk pénteken azt nyilatkozta a londoni székhelyű al-Araby al-Jadeednek, hogy előrelépés történt egy esetleges fogolycsere-megállapodás felé Izraellel.

A hamászos tisztviselő azt állította, hogy a kérdés akár heteken belül nyélbe üthető, ,,ha a megszállás teljesíti a [Hamász] mozgalom követeléseit. A megszállás késlekedik, manőverezésre és időnyerésre törekszik” – mondta Abu Marzouk.

A Hamász birtokában van a 2014-es gázai erős szikla hadművelet során megölt Hadar Goldin és Oron Saul izraeli katonák maradványai, valamint fogságban tart két izraeli civilt, Avera Mengisztut és Hisam a-Szajedet.

Az Al-Akhbar libanoni újság kedden felfedte az ütemtervet, amelyet a Hamász mutatott be az egyiptomi közvetítőknek egy fogolycseréhez Izraellel.

Naftali Bennett miniszterelnök megbeszélte a fogolycsere kérdését Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnökkel a közelmúltban, Sarm es-Sejken tett hivatalos látogatása során.

„Világos javaslatot nyújtottunk be az ellenségnek, egyértelmű követelésekkel”-mondta Zahar Dzsabarin, a Hamász politikai szárnyának tagja csütörtökön az arab nyelvű al-Samsz rádiónak.

Dzsabarin szerint a Hamász két lehetséges utat javasolt. Az első javaslat a foglyok nagy csoportjának egyszerre való elengedésére vonatkozik. A második javaslat lehetővé tenné a palesztin foglyok szakaszos szabadon bocsátását.

Dzsabarin közölte, hogy az izraeli börtönben tartott veterán hamászos foglyok szabadon bocsátása – akik közül sokan évtizedek óta börtönben vannak erőszakos terrorcselekmények miatt – kulcsfontosságú követelés a terrorcsoport számára.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

24 Kommentek

  1. […] Gilád Salit volt izraeli katonát 2006. júniusa és 2011. októbere között tartották fogva Gázában. A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi. […]

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .