Pszichológiai terror és a ,,mi lesz a háború után” kérdése

0

Avi/ujkelet.live

Vaskardok, déli front: Kedden folytatódtak a szórványos rakétatámadások, a gázai határhoz közeli települések valamint Askelon mellett Beersevát majd Rison Leciont is célozva. Sérülésről nem érkezett jelentés.

  • Tegnap négy sorozatban lőtték Gázából Tel Aviv nagyvárosi területét (Gus Dan) és az ország középső részét.
  • Bár rakétazáporként írják le ezeket a támadásokat, valójában arról van szó, hogy kis számú rakéta kilövésével a fél országot fedezékbe küldik.
  • A Hamász készülve az elhúzódó háborúra tartalékol a rakétáival, melyek sajátgyártásúak és készletük véges, köszönhetően annak, hogy Egyiptom és Izrael megakadályozza a csempészeti kísérleteket az övezetbe.

Az Izraeli Védelmi Erők reggel egy sor légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben a Hamász terrorszervezet főhadiszállásaira, katonai posztjaira, ahol a terroristái összegyűltek, és rejtekhelyekre.

A támadások Gázaváros Zeitun negyedét, Rafah északi részét, Dzsabaliát és Khan Juneszt célozták.

A légicsapások folytatódnak a Hamász célpontjai ellen, közölte a hadsereg.

A hadsereg felszólította Gáza északi részének lakóit, hogy a szárazföldi hadművelet előtt költözzenek az enklávé déli részére. Az Izraeli Védelmi Erők nemzetközi médiával foglalkozó szóvivője, Jonathan Conricus (tartalékos) alezredes a The Guardian-nak azt nyilatkozta, mintegy 100 000 ember maradt Gázavárosban a figyelmeztetés ellenére.

,,A kibővített katonai műveletek” akkor kezdődnek majd, „amikor az időzítés megfelel a célnak” – tette hozzá.

Északi front: Kedden három alkalommal lőttek ki irányított páncéltörő rakétát Libanonból Izraelre. Ezenkívül a libanoni határ mentén számos más izraeli katonai posztra tüzet nyitottak. Az izraeli hadsereg tüzérsége válaszul célba vette a rakétaindítások és lövöldözések területét. Két tartalékos katona közepesen súlyosan illetve könnyebben megsérült, valamint egy civil szintén könnyebben megsérült.

Pszichológia terror: Az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy a Hamász tegnap este közzétett videójára reagálva, amelyen a 21 éves Mia Sem látható, azt nyilatkozta, a hadsereg arra számít, lesznek még ilyen videók.

„Ez a Hamász pszichológiai terrorja Izrael polgárai ellen. Tisztában vagyunk vele, hogy lesznek még ilyen videók. Ebben a videóban a Hamász humanitárius szervezetként próbálja bemutatni magát, miközben valójában egy gyilkos terrorcsoport” – mondta Hagari.

Szerinte fel kell tenni a kérdést: ,,Hogy kötött ki egy 21 éves lány, aki táncolni ment egy buliba, egy gyilkos terrorcsoport túszaként Gáza szívében?”

Keren Sem, a reimi fesztiválon elrabolt, francia-izraeli állampolgár sohami lakos, Mia édesanyja kedd délelőtt reagált a videóra:

,,Látom, hogy fájdalmai vannak, fél, és azt mondja, amit mondanak neki” – mondta Keren az elrabolt és eltűnt személyek családjainak fóruma által tartott sajtótájékoztatón.

Majd felszólította a világ vezetőit, hogy ,,hozzák haza a kicsikémet”. Keren Miának címezve: „Azt üzenem a lányomnak, hogy szeretem és hiányzik, és minden nap arra gondolok, hogyan fogom megölelni, amikor hazajön. Ez az, ami erőt ad”.

Já’ákov Peri, a Sabak belbiztonsági szolgálat volt vezetője, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, a következőt mondta: „Első pillantásra a Hamász üzenete azt jelenti, hogy az emberek élnek, lélegeznek és orvosi segítségre van szükségük, és minden felelősséget rájuk helyezünk – személyes jólétük és hazahozataluk érdekében.”

A videó metaadatainak a The New York Times által végzett elemzése feltárta, hogy a Semről készült videó néhány része legalább hat nappal ezelőtt készült.

Jordánia: II. Abdullah jordán király kedden kijelentette, hogy sem országa, sem Egyiptom nem fogad be palesztin menekülteket, a kérdést ,,vörös vonalnak” nyilvánítva.

Jordánia lakosságának fele palesztin – több mint 2 millió menekültről van szó – a Muszlim Testvériség aktív, és a parlamentben és a nép körében is ellenséges a hangulat Izraellel szemben.

Mi lesz utána? Az elmúlt napokban az Egyesült Államok és más országok magas rangú tisztviselői zárt beszélgetések során kérdéseket tettek fel ,,a háborút követő nappal” kapcsolatban, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. Az ezzel kapcsolatos kérdések és aggodalmak felmerülnek a vezető tisztviselők izraeli kollégáikkal folytatott beszélgetései során.

,,Kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy mi az izraeli terv a Hamász uralmának megdöntését követő napra” – idézett a Kan nyugati diplomatákat. Jelenleg azonban nem ez a fő téma a napirenden mind a világ, mind pedig Izrael szemszögéből.

Szintén a Kan arról számolt be korábban a héten, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök a Külügyi és Védelmi Bizottságban folytatott bizalmas vitán kijelentette a Gázai övezet kapcsán: ,,Senki sem gondolja, hogy kétmillió palesztint kellene uralnunk.” Ezen túlmenően magas rangú izraeli tisztviselők egyértelművé teszik, hogy a fő kérdés jelenleg a Hamász uralmának megdöntése.

Miután Joe Biden elnök azt nyilatkozta, hogy ,,nagy hiba” lenne, ha Izrael újra elfoglalná Gázát, Gilád Erdán, Izrael ENSZ-nagykövete a CNN-nek hétfőn azt mondta, Izraelnek „nem érdeke elfoglalni Gázát vagy Gázában maradni”.

Foglyok: A hadsereg eddig 199 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.

  • Emlékeztető: A Hamász birtokában van a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványai, valamint túszként tart foglyul két izraeli polgárt, Avera Mengisztut és Hisam al-Szajedet, akik 2014-ben illetve 2015-ben szabad akaratukból mentek be a Gázai övezetbe.
  • Gilád Salit volt izraeli katonát 2006. júniusa és 2011. októbere között tartották fogva Gázában. A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.

Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 299 katona és 54 rendőr, a sérülteké pedig 4229, közülük 344 van jelenleg kórházban. 936 meggyilkolt civilből 615-öt azonosítottak. A Hamász terroristái olyan borzalmas dolgokat tettek áldozataikkal, melyek megnehezítik azonosításukat.

A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 2837 halottról és legalább 1200 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .