Avi/ujkelet.live
Vaskardok, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy szerda reggel angol nyelvű sajtónyilatkozatában feltárta, mi történt pontosan tegnap este, az Al-Ahli Baptista Kórháznál történt robbanás kapcsán.
,,18:59-kor a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétákat lőtt ki egy temetőből, de az indítás sikertelennek bizonyult. A kórház előtti parkolóban tűz keletkezett, izraeli támadás esetén más azonosító jelek is lettek volna. Nincs szerkezeti sérülés. Minden fal sértetlen. A környéken nincsenek kráterek”.
,,Lehetetlen olyan gyorsan tudni, hogy mi történt, mint ahogy azt a Hamász állította, hogy tudta. Ez kellett volna legyen az első figyelmeztető jel”.
,,Hírszerzésünk szerint a Hamász ellenőrizte a jelentéseket, és teljes bizonyossággal tisztában volt vele, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád sikertelen rakétaindításáról van szó, majd elindított egy globális médiakampányt, odáig menve, hogy az áldozatok számát jelentősen megnövelte”.
,,A térségben nem volt izraeli támadás sem a tengeren, sem a levegőben, sem a szárazföldön. A kórház közelében lévő területről indításokat észleltünk. Két videó mutatja be a sikertelen kilövést, amely a kórház épületénél landolt”.
A szóvivő bemutatott egy terroristák közötti beszélgetést, amelyben elismerik, hogy a robbanást a Palesztin Iszlám Dzsihád temető területéről indított rakétaindítása okozta.
Hagari a külföldi újságírók kérdéseire válaszolva: ,,Igyekszünk folyosókat és biztonságos zónát kialakítani. Hírszerzés alapján támadunk és nem önkényesen”.
Az izraeli hadsereg korábban közölte, hogy a gázai terrorszervezetek válogatás nélkül lőnek ki rendszeresen rakétákat Izrael felé, és a háború október 7-i kezdete óta mintegy 450 rakéta landolt Gázában, „ártva és veszélyeztetve a gázai lakosok életét”.
A hadsereg grafikonja szerint a tegnap a Gázából indított rakéták 12,71%-a sikertelen volt.
A hadsereg azzal vádolta a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot, hogy lakott területekről lövik ki a rakétáikat, beleértve „kórházakat, ENSZ-iskolákat, mecseteket, éttermeket, diplomáciai épületeket és szállodákat”.
Likvidálások: Az izraeli hadsereg az elmúlt egy nap során megölt további két Hamász-parancsnokot Gázában: Muhammad Awdallah, a Hamász Gázaváros Dandárjának irányított páncéltörő rakétákért felelős vezetője volt és Akram Hidzsazi, a Hamász haditengerészeti erőinek egyik parancsnoka volt.
A likvidálások mellett a légierő megsemmisített több tucat célpontot, köztük a Hamász terrorszervezet főhadiszállásait, bázisait, irányított páncéltörő rakéta- és rakétakilövő állomásait, valamint katonai infrastruktúrát, amelyek egy része alagutakat is tartalmazott.
Felvétel a legutóbbi légicsapásokról
Figyelmeztetés: Tegnap este a Nemzetbiztonsági Tanács üzenetet intézett a nyilvánossághoz: ,,A külföldön élő izraeliek elleni terrorfenyegetés folyamatos súlyosbodásának fényében a Törökországba irányuló utazási figyelmeztetés a legmagasabb szintre emelkedik.” A figyelmeztetést 4-es fokozatra emelték, ami azt jelenti, hogy minden Törökországban tartózkodó izraelinek a lehető leghamarabb távoznia kell.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató egy biztonsági forrást idézve: ,,Konkrét információink vannak, amelyek aggodalmat ébresztenek, hogy izraelieknek eshet baja. Vannak tényleges információk, amelyek indokolták a riasztás 4-esre emelését egész Törökországban.”
ENSZ: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma szavazást tűzött ki egy határozatról, amely az előzetes verzió szerint elítéli „a Hamász által Izrael ellen elkövetett szörnyű terrortámadásokat”, valamint a polgári lakosság elleni erőszakot, ugyanakkor „humanitárius szünetekre” szólít, hogy a gázai övezetben milliókhoz eljuttassanak az égetően szükséges segélyek.
A Brazília által támogatott határozattervezet szövegezéséről egész kedden folytak a tárgyalások, a szavazásra váró végleges változatot még nem ismertették.
A tanács hétfő este elutasította az oroszok által kidolgozott határozatot, amely elítélte a civilek elleni erőszakot és terrorizmust, és „humanitárius tűzszünetre” szólított, de nem tett említést a Hamászról.
Még mindig az ENSZ: António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a Hamász támadásai nem igazolják a palesztin nép „kollektív büntetését”.
Guteress korábban elítélte a kórházát ért találatot, amelyben több százan vesztették életüket, anélkül, hogy megjelölte volna a felelőst.
Foglyok: A hadsereg eddig 199 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.
- Emlékeztető: A Hamász birtokában van a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványai, valamint túszként tart foglyul két izraeli polgárt, Avera Mengisztut és Hisam al-Szajedet, akik 2014-ben illetve 2015-ben szabad akaratukból mentek be a Gázai övezetbe.
- Gilád Salit volt izraeli katonát 2006. júniusa és 2011. októbere között tartották fogva Gázában. A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 304 katona és 54 rendőr, a sérülteké pedig 4399, közülük 333 van jelenleg kórházban.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 2837 halottról és legalább 1200 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.
[…] A katonai szóvivő elmondta, mi történt pontosan Gázában […]
[…] A katonai szóvivő elmondta, mi történt pontosan Gázában […]
[…] A katonai szóvivő elmondta, mi történt pontosan Gázában […]
[…] A katonai szóvivő elmondta, mi történt pontosan Gázában […]