Avi/ujkelet.live
Vaskardok 9. nap, északi aréna: Vasárnap nyugat-Galileában, első ízben Nahariában is aktiválódtak a szirénák. A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet katonai szárnya vállalta a felelősséget a támadásért és válaszul az Izraeli Védelmi Erők harci helikopterei támadást hajtottak végre Libanonban. A hadsereg szerint kilenc rakétát lőttek ki libanoni területről Izrael felé, ezek közül ötöt elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a többi nyílt területen landolt. Ezt követően lövéseket adtak le gépfegyverrel több izraeli katonai posztra a libanoni határ mentén, melyért a Hezbollah terrorszervezet vállalta a felelősséget.
A nap folyamán hat irányított páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból izraeli területre, ezek közül egyet Stullában civilekre irányítva. Egy 40 év körüli férfi meghalt, hárman pedig megsérültek, A támadásokért a Hezbollah vállalta a felelősséget.
A hadsereg napközben bejelentette, ,,elszigeteli” a libanoni határtól legfeljebb 4 kilométeres területet, és felszólította a civileket, hogy maradjanak távol. A libanoni határtól legfeljebb 2 km-re lévő területek lakosainak pedig elrendelték, hogy maradjanak a óvóhelyek közelében.
A hadsereg továbbá figyelmeztette a lakosságot, hogy zavarja a GPS-szolgáltatásokat a környéken, ami hatással lehet a navigációs alkalmazásokra.
Déli aréna: Röviddel este 7 előtt ismét gázai rakétatámadások célpontja volt Tel Aviv és Izrael középső része. Sérülésről nem érkezett jelentés. Amerikai szenátorok küldöttsége épp sajtótájékoztatót tartott a térségben.
Valamivel később a Hamász ismét rakétákat indított Tel Aviv felé, a szirénák nem aktiválódtak, a lakosok hatalmas robbanásokról számoltak be. A lövedékek valószínűleg a tengerben landoltak.
Készülődés: Herci Halevi vezérkari főnök a délen állomásozó csapatokhoz szólva: ,,A mi felelősségünk most az, hogy belépjünk Gázába, hogy eljussunk azokra a helyekre, ahol a Hamász készül, cselekszik, tervez, indít. Súlyos csapást mérve rá, mindehol, minden parancsnokra, minden operatívra, lerombolva az infrastruktúrát. Egyszóval-győzni.”
Joáv Gallant védelmi miniszter egy vasárnapi sajtótájékoztatón: Az izraeli hadsereg „felszámolja a Hamász szervezetet”, mert az „egy olyan kultúra, amely nem fogadja el ittlétünket, barbárok, vadállatok, akik meggyilkolták katonáinkat, gyermekeinket, polgárainkat”.
- „Eljutunk minden alaguthoz, elérjük a Hamász összes operatívját, és amíg nem számoltuk fel őket, addig nem fejezzük be a küldetést”.
- ,,Erőteljes háború lesz, halálos háború lesz, precíz háború lesz, és egy olyan háború, amely örökre megváltoztatja a helyzetet”.
A Gázai övezetbe hurcolt 150-200 tússzal kapcsolatban: „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megtaláljuk őket ebben a rendkívül összetett helyzetben is”.
Az izraeli légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy szerint vadászrepülőgépek és drónok „agresszíven” csapnak le a Gázai övezetre, hogy a lehető legtöbb fenyegetést elhárítsák, mielőtt a szárazföldi erők megkezdenék a várható offenzívát.
A hadsereg vasárnap felvételeket tett közzé a Hamász terroristáira csapást mérő helikopterekről, amikor október 7-én behatoltak az áttört határon Gázából:
Evakuálás és víz: Izrael vasárnap a Biden-kormány erős nyomására újraindította a Gázai övezet déli részének vízellátását, jelentette a Walla hírportál.
Izrael a háború második napján bejelentette, hogy leállítja a gázai vízellátást. Iszráel Katz energiaügyi miniszter kijelentette, hogy ,,nem nyílnak meg a vízcsapok”, amíg a túszokat ki nem szabadítják.
Izrael több mint 1 millió palesztint felszólított, hogy költözzenek át az övezet északi részéről a délire, nehogy bajuk essen Izrael várható szárazföldi offenzívája miatt.
A Biden-kormány viszont azt mondta Izraelnek, hogy nem mondhatja a palesztinoknak, hogy meneküljenek a Gázai övezet déli részébe anélkül, hogy lehetővé tenné számukra a vízellátást.
Az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy este közölte, hogy a Hamász erőfeszítései ellenére, több mint 600ezer gázai átköltözött az övezet déli részére.
A gázai terroristák támadása Izrael ellen, lépésről lépésre:
Felvétel: Egy gázai lakos, aki megpróbált elmenekülni dél felé, azt mondja egy telefonbeszélgetés során az izraeli hadsereg hírszerzési tisztjének, hogy a Hamász nem engedi őket távozni.
Gázai lakos: Megakadályozzák az emberek távozását.
Izraeli tiszt: Mondd meg, hogy pontosan hol állítottak meg titeket.
Gázai lakos: Akik itt vannak az ügynökség közelében. Elveszik a személyi igazolványt és a slusszkulcsokat.
Izraeli tiszt: Mármint a Mozgalom? A Hamász? Ki állít meg titeket? A Hamász?
Gázai lakos: Igen, igen.
Bizonyíték: Az izraeli hadsereg bemutatta azokat a fegyvereket, amelyeket a Hamász terroristáitól szereztek a múlt hétvégi dél-izraeli gyilkos támadást követően. A terroristáknál talált dokumentumok civilek és katonák elleni atrocitások végrehajtására vonatkozó terveket tartalmaznak (erről itt írtunk).
A fegyverek között vannak RPG-k, aknák és különféle típusú robbanószerkezetek, amelyeket izraeli civilek és katonai helyszínek ellen használtak.
A fegyvereket most katalogizálják további vizsgálat céljából.
Hamászos terroristák GoPro kameráiból származó egyik új felvételen terroristák október 7-én délelőtt Szufa kibucban házról házra járnak és civilekre nyitnak tüzet.
Blinken beugrik: Antony Blinken külügyminiszter hétfőn visszatér Izraelbe.
Blinken csütörtökön Izraelben tartózkodott, majd arab államokban – Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar – tett látogatást, hogy megvitassák az Izrael és a Hamász közötti háborút, valamint az október 7-i gyilkos terrortámadásokat.
A 12-es csatorna szerint Blinken visszatérésekor megvitatandó kérdések között szerepel a Gázában tartózkodó 1000 külföldi állampolgár – köztük 300 amerikai – biztonságos távozásának lehetővé tétele.
Foglyok: A hadsereg eddig 155 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.
- Emlékeztető: A Hamász birtokában van a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványai, valamint túszként tart foglyul két izraeli polgárt, Avera Mengisztut és Hisam al-Szajedet, akik 2014-ben illetve 2015-ben szabad akaratukból mentek be a Gázai övezetbe.
- Gilád Salit volt izraeli katonát 2006. júniusa és 2011. októbere között tartották fogva Gázában. A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.
Binjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap találkozott a foglyok családjainak képviselőivel. A közép-izraeli találkozó volt az első Netanjahu és a képviselők között, bár több családdal már privátban is beszélt.
David Zalmanovich, a fórum vezetője közölte, hogy a miniszterelnök megígérte nekik, hogy ,,a háború egyik célja a túszok hazahozatala”.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 289 katona és 51 rendőr, a sérülteké pedig 3842, közülük 369 van jelenleg kórházban. 919 meggyilkolt civilből 535-öt azonosítottak. A Hamász terroristái olyan borzalmas dolgokat tettek áldozataikkal, melyek megnehezítik azonosításukat.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 2450 halottról és 9200 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.
Gázai övezet: A Gázai övezet a világ egyik legsűrűbben lakott földterülete, ahol 365 km² -en (összehasonlításul Budapest 525,2 km²) közel 2 millió palesztin arab él.
- A paleszinok két rivális kormány között vannak felosztva 2007 óta, amikor a Hamász terrorszervezet erőszakkal átvette a Gázai övezet feletti uralmat Mahmúd Abbász palesztin hatósági elnök Fatah pártjától, aki azóta csak az autonóm területek irányítására jogosult Júdea és Szamáriában (Ciszjordánia).
- Abbász egyébként 2005-ben nyerte el a vezetői pozíciót, de választások hiányában négy évre szóló hivatali idejének 18. évében jár.
- Gáza gazdasága romokban, a lakosság súlyos villamos energia és ivóvíz hiánnyal küzd. Izrael és Egyiptom blokád alatt tartja.
- A Gázai övezet munkanélküliségi rátája 50 százalék feletti. Minden második felnőtt munkanélküli. A fiatal, képzett lakosság körében ez még súlyosabb.
- Izrael a blokáddal akadályozza meg, hogy a terrorszervezet fegyvert vagy alagút építéshez használt árut csempésszen be Gázába. Ezért a Gázának szánt árucikkeket először Izraelbe kerülnek ellenőrzés céljából, majd a palesztin területre szállítják a biztonsági kockázat elhárítását követően.
- Egyiptom pedig az év nagy részében zárva tartja közös határát Gázával.
- A Hamász múlt szombaton indított támadása előtt Izrael 17500 gázainak adott lehetőséget az izraeli munkavállalásra, és fontolgatta, hogy számukat 20 000-re növeli.
Szárazföldi invázió: Az izraeli hadsereg szombat este közölte, hogy kiterjedt hadjáratra készül Gázában, és ,,az offenzív tervek széles körének végrehajtására, amelyek többek között integrált és összehangolt légi, tengeri és szárazföldi támadást foglalnak magukban”.
A New York Times szerint az inváziót eredetileg a hétvégére tervezték, de elhalasztották néhány nappal részben az időjárási viszonyok miatt, amelyek megnehezítették volna az izraeli pilóták és a drónok üzemeltetői számára a szárazföldi erők légi támogatását.
- Az újság által idézett három magas rangú tiszt szerint a cél a Hamász hierarchiájának legmagasabb rangú tagjainak – mind politikai mind katonai – felszámolása.
- Az izraeli tisztviselők ugyanakkor figyelmeztettek, hogy a Hamász izraeli túszokat ölhet meg, a konfliktusban nem résztvevő palesztinokat pedig élőpajzsként használhatja, és csapdákkal szórhatja tele a területet.
- Az egyik magas rangú katonatiszt szerint a kormány még nem döntött arról, hogy Gázaváros mellett mit kezdjen az övezet déli részével. Ha Gáza déli része kívül marad az izraeli ellenőrzésen, a Hamász egyes vezetői továbbra is szabadon működhetnek.