Avi/ujkelet.live
Szerdán egy nő és egy gyermek holttestére bukkantak Be’eri kibucban, ahonnan már több mint 130 holttestet evakuáltak. A Zaka szóvivője közölte, hogy a nőt a lépcsőn, a gyereket pedig a legfelső emeleten találták meg: „Táskák voltak rajtuk, valószínűleg el akartak szökni. A terroristák lelőtték őket, majd felgyújtották a házat.”
Be’eriben, Eskol Tnács legnagyobb kibucjában valamivel több mint ezer ember élt a háború előestéjén. A Hamász terroristái házról házra jártak, és a lakosság több mint tizedét órákon belül kiirtották. A be’eriben zajló harcokban 103 terroristát öltek meg.
Vaskardok, déli front: Az izraeli hadsereg reggel közölte, hogy likvidálta a Népi Ellenállási Bizottság gázai terrorfrakciójának vezetőjét, Rafat Abu Hilalt, valamint a Hamász kommandós erőinek több tagját. Az elmúlt nap során több száz másik hamászos katonai célpontra is csapást mértek.
Az izraeli hadsereg parancsnoka szerint a Gázai övezetben a Hamász terrorszervezet ellen folyó háború nem lesz rövid, különösen, ha a Hezbollah terrorszervezet fokozza részvételét a harcokban.
Herci Halevi altábornagy azzal vádolta a Hamászt, hogy úgy „harcol mint az állatok”.
„Mi a szabályok szerint működünk. Mindannyian mérgesek vagyunk, de használjuk a fejünket. Elszántan harcolunk, és emberek maradunk, ellentétben a másik féllel, akik úgy harcolnak, mint az állatok” – mondta Halevi az Izraeli Légierő Tel Nof légitámaszpontján állomásozó csapatoknak.
„Ez nem lesz rövid, sőt lehet, hogy ki kell terjesztenünk [a harcot], ha újabb ellenség csatlakozik. De tudni fogjuk, hogyan terjeszkedjünk” – mondja, utalva a Hezbollah által az elmúlt napokban északi határon elkövetett támadásokra.
Északi front: Joáv Gallant védelmi miniszter szerdán magas rangú kormánytisztviselőknek egy zárt megbeszélésen kijelentette, hogy elő kell készülni az északi fronton, mert szerinte a Hezbollah ,,tízszer erősebb a Hamasznál”, jelentette este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. A megbeszélésen részt vevő tisztviselők aggódva távoztak, és azt mondták, hogy a lehető leghamarabb lépni kell, a hiányosságokat pótolni kell és az előkészületeket meg kell tenni. Hogy ne találkozzunk olyan képekkel, mint amilyeneket délen láttunk.
Az északi szektorban zajló harcok kiterjesztésének előkészületei keretében az izraeli hadsereg az elmúlt napokban azon munkálkodott, hogy a galileai régióban olyan tábori kórházat hozzon létre, amely eszkaláció esetén képes lesz sérülteket fogadni.
Az izraeli hadsereg és a védelmi minisztérium a libanoni határtól legfeljebb két kilométerre lévő közösségekben élő civilek evakuálásán is dolgozik a Hezbollah és a szövetséges palesztin csoportok közelmúltbeli ismétlődő rakétatámadásai miatt.
Az Országos Veszélyhelyzet-kezelési Hatóság közölte, hogy a becslések szerint 27 ezer lakost államilag finanszírozott vendégházakban helyeznek el.
Szerdán rakétákat lőttek ki az észak-izraeli közösségekre, és a Hezbollah terrorcsoport megtámadta az izraeli hadsereg több állását a határ mentén.
Az izraeli hadsereg szerdán a Hezbollah terrorszervezet katonai célpontjait támadta a libanoni határvidéken. A célpontok között volt egy katonai megfigyelőállomás is, ahonnan egy irányított páncéltörő rakétát lőttek ki az északi Ros Hanikra közösségre szerdán.
Október 9 óta öt izraeli katona, 13 hezbollahos, három hamászos és két palesztin iszlám dzsihádos terrorista vesztette életét a határnál zajló incidensekben. Egy izraeli civil meghalt a Hezbollah egyik támadásában. Két libanoni civil és egy újságíró pedig állítólag meghalt az izraeli megtorlócsapások következtében.
Mi a terv: Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott egyórás találkozóján, majd az izraeli hadikabinet tagjaival folytatott megbeszélésen Joe Biden amerikai elnök szerdán felvetette az Izrael és a Hezbollah között kialakult feszültség ügyét, jelentette a Walla hírportál.
- A Biden-kormány korábban Irán és megbízottjai elrettentésére két repülőgép-hordozót és több másik hadihajót küldött a Földközi-tenger keleti részére, és további erőket helyezett készenlétbe egy esetleges bevetésre a térségben.
Biden a gázai általános stratégiáról is édeklődött – nevezetesen, hogy mi Izrael terve az enklávéval kapcsolatban a háború után.
A hadikabinet tagjai azt mondták, hogy még nem tartanak ott, és egyelőre a Hamász október 7-i támadásával szembeni ellentámadásra összpontosítanak, amely kirobbantotta a háborút.
Biden sürgette az izraeli tisztviselőket, hogy készítsenek egy tervet a konfliktusban nem érintett palesztinok számára biztosított humanitárius segélyekhez.
Hazai front: Szerda este közrend megzavarása miatt a rendőrség feloszlatott egy, a Gáza támogatására szervezett, jogosulatlan tüntetést Haifán.
Já’ákov “Kobi” Sabtáj rendőrfőkapitány korábban kijelentette, hogy az erők „zéró toleranciát” fognak alkalmazni az Izraelen belüli Hamász-párti tüntetésekkel szemben, és azt javasolta, hogy a Gázai övezettel szolidaritást kifejezők költözzenek oda.
„Aki Izrael állampolgára akar lenni, annak ahlan waszahlan” – mondta Sabtáj egy videóban, amelyet kedden tettek közzé az izraeli rendőrség arab TikTok csatornáján, egy népszerű arab szlenget használva üdvözlésükre.
„Mindenkit, aki azonosulni akar Gázával, csak tessék – buszokra teszem őket, amelyek odaszállítják őket, én majd segítek nekik odamenni” – tette hozzá Sabtáj.
Eli Levy, az izraeli rendőrség szóvivője a katonai rádiónak szerdán elmondta, hogy a háború október 7-i kezdete óta 63 embert tartóztattak le Izraelben terror támogatásának vagy felbujtás gyanúja miatt.
Foglyok: A hadsereg eddig 203 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.
- Emlékeztető: A Hamász birtokában van a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványai, valamint túszként tart foglyul két izraeli polgárt, Avera Mengisztut és Hisam al-Szajedet, akik 2014-ben illetve 2015-ben szabad akaratukból mentek be a Gázai övezetbe.
- Gilád Salit volt izraeli katonát 2006. júniusa és 2011. októbere között tartották fogva Gázában. A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 306 katona és 54 rendőr, a sérülteké pedig 4629, közülük 309 van jelenleg kórházban.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 2837 halottról és legalább 1200 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.