Kohn bácsi helyreigazít

0

szerző: Sáfrán István

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.

Szemem szám eláll! Erre igazán nem számítottam. Benyitok az öreg dolgozószobájába, ott ül a laptopja előtt és mit látok a monitorán? Éppen a Zsámboki Józsefről, a nemzetközi hírű natanyai belsőépítészről nemrég megjelent portrémat olvassa. Ez azért igazán kedves tőle. Nem is állom, hogy meg ne kérdezzem: tetszik-e?

Nem biztos, hogy kellett volna, de utóbb kiderült, mégiscsak jól tettem.

Az öreg ugyanis hátrafordul, homlokára tolja okuláréját és kaján vigyorra azt mondja, hogy ismeretei szerint ugyan valószínűleg nem ez az írás volt életem fő műve, de semmi kivetnivalóval nem tud előállni. Minthogy azonban lelkesedése mérsékeltebb az általam elvártnál tovább faggatom, talán elírtam valamit vagy mást hibáztam? Megnyugtat, semmi efféle. Nem azzal van gondja, ami benne van a cikkben, hanem ami kimaradt.

– Ha nem is mondhatom puszi pajtásomnak a cikked főszereplőjét – korhol öreg barátom -, de azért személyesen ismerem. Tudom róla, hogy igen meleg baráti kapcsolatot ápolt Simon Pereszzel. Erről sem írtál, márpedig aki egy ilyen emberhez bejáratos, annak minden szavára figyelni kell. A legenda szerint fiatalabb korában, amikor még hogy úgy mondjam nagy vállalkozó volt, az elnök úr egyik találkozásuk alkalmával életre szóló tanáccsal látta el, amelyet azt hiszem minden izraeli cégtulajdonosnak meg kellene fontolnia. Azt mondta neki, hogy adj munkát az araboknak is, mert ha dolgoznak, van kilátás arra, hogy béke legyen Izraelben. Munkát kell biztosítani mindenkinek, területeken innen és túl, különbségtétel nélkül. Nagy a felelősségünk ebben és hatalmas a feladatunk. És a mérnök úr tartotta is magát ehhez az intelemhez. Talán nincs is ország, ahol ne lenne zsidóság, példa vagyunk a világ előtt, figyelnek ránk.

– Van még valami, ami kimaradt a portréból?

– Csak a legfontosabb! – nyugtat a maga módján öreg barátom.

Ugyan mire gondolhat? Biztatom, ossza meg az általam homályban felejtett tudnivalókat.

Akkor tollba mondom – így az öreg és belekezd.

Zsámboki, a világhírű belsőépítész vetette papírra először, hogyan is kell berendezni egy igazi zsidó konyhát. Izraelben az ő érkezése előtt nem volt érdemi bútortervezés. Mindenki ment a saját feje, de hogy stílszerűbb legyek, a saját szakálla után. Nem volt leírva, hogyan is kell kinéznie a behoved zsidó konyhának vagy a hálószobának a mi hagyományaink szerint. A világnak fogalma sem volt arról, hogy például egy vallásos zsidónak milyen elvárásai lehetnek. A hagyományainknak megfelelő zsidó konyha ugyanis mint tudjuk, lényegesen különbözik a másutt elfogadottól, a nevezzük jobb híján világiaktól. Ő szedte pontokba a tudnivalókat és a ma belsőépítész-mérnökei a világ minden táján az ő tankönyveiből vizsgáznak. Ezeknek az ismereteknek különösen a nagyobb hotelek és szálláshelyek tervezői veszik hasznát. Ugyan honnan máshonnan tudhatnák, hogy mit írnak elő a mi elvárásaink. Hogyan kell elválasztani a húsos árut és terméket a tejestől. Számunkra ez természetes, de gondold csak el, mennyire más ez az eltérő törvények szerint élők körében. Ma mindez mindenütt Zsámboki tervei alapján valósul meg. Nem igen köztudott az sem, hogy amikor a mostani miniszterelnök, Bibi leszerelt, mint jó érzékű kereskedelmi vállalkozó, ő nyitott rá ezzel a témakörrel az amerikai piacra.

Hallgatom és tátom a számat. Nekem például az is új, hogy az a szálloda, amelyik mondjuk ortodox vendéget is akar fogadni, annak a hálószobáiban nincs helye a “king size bed”-nek.

Csak a két külön ágyas háló az elfogadható. Sőt! A két fekhelynek legalább 17 centiméterre kell lennie egymástól. Állítólag Zsámboki tervei tervei 21 centit írnak elő, de gondolom több lehet, kevesebb semmiképpen. (Miközben hallgatom öreg barátomat, szent esküvéssel megfogadom magamnak, hogy ennek az előírásnak alaposan utána nézek: kíváncsivá tett a centire mért törvény magyarázata.) Mindent egybevetve: a Mea searimban még nem láttak dupla ágyat! És az a szálloda, amelyik nem úgy van megépítve, ahogyan azt Zsámboki tanár úr lefektette az ő nagy könyvében – az nem kóser!

Kohn bácsi türelemmel végigvárja, amíg minden szavát lejegyzem, s amikor megköszönöm a kiegészítéseit, elégedetten bólint és békülékeny hangnemre váltva azt tudakolja, hogy hozhatja-e végre a teát.

Mi az hogy? Nagyon is!

Végül is ha valamire, hát erre inni kell.

Hozzászólás