szerző: Gideon Peer
Ha valaki arra kérne, próbáljam megmagyarázni, mit jelent az „ársz” héber szleng magyarul, leginkább a bunkó, modortalan, faragatlan, bárdolatlan, alpári, neveletlen, betonfejű és dinnye szavak jutnának eszembe, azokkal tudnám legérzékletesebben körbeírni. Ha illusztráció gyanánt példát is kérnének tőlem, elmesélném, ami ma velem történt.
Eső van meg hideg is, állítólag 20 éve nem volt ennyire hideg Izraelben, decemberben két egész fokkal alacsonyabb volt az átlaghőmérséklet, mint a két megelőző évtizedben. És nemcsak hideg, eső is van jócskán, hogy el ne kiabáljam.
Zuhog, amerre a szem ellát. Leszálláshoz készülődöm a buszról. Kabát, sapka rajtam, sál a nyakam körül, az esernyőm csőre töltve, hogy amint kiérek a busz légteréből, nyomban elsüthessem.
A sofőrök dicséretére legyen mondva, esős napokon általában igyekeznek járművüket szorosan a járda mellé kormányozni, hogy a kedves utas ne cuppanjon leszálláskor az egyre mélyülő tócsába.
Jelen esetben a jó szándék annyit ér, mint halottnak a csók, a megálló teljes hosszában egy hatalmas autó terpeszkedik, buszunk a járdától meglehetősen messze képes csak megállni.
Gyors fejszámolás: vajon a busz lépcsőjéről rá tudok-e ugrani a járda szélére a nélkül, hogy a vízbe pottyannék, beszámítva a nyitott ernyőm által felkavart léghuzatot? Győz a józanabb énem, amely azt sugallja, hogy álljon meg a menet: csak semmi távolugrás. Jóval fiatalabb koromban se tudtam ekkorát ugrani, nem tűnik reális gondolatnak, hogy az óta erősödtek és rugalmasabbakká váltak volna lábizmaim.
Szárnyszegetten lekászálódok a lépcsőről, egyenesen bele az egyre növekvő tócsába. Közben el-elgyönyörködöm a buborékokban, amelyek a víz alatt levegő után kapkodó cipőmből szállnak a felszínre.
Közben a torlasz, a hatalmas autó nem mozdul, leeresztett horgonnyal terpeszkedik széltében-hosszában.
A megálló keskeny tetőszerkezete alatt, mint ázott verebek állnak, akik felszállásra várnak. Tízen lehetnek, mindenféle korosztály, most ők következnek. A szakadó esőben megkerülik a határsértő autót, és a vízben járva igyekeznek megközelíteni a busz ajtaját. Az esernyők összecsukódnak, az ég csatornái pedig egyre jobban szétnyílnak. Az ázott sereg felkaptat az autóbuszra.
Kíváncsi vagyok, kihez van szerencsétlenségem, ki ül a határsértő autó volánja mellett? Reménykedem, hogy nincs ott, nem kell látnom sunyi pofáját.
Tévedek, emberem a kormány mellett terpeszkedik, figyelmét a kezében lévő újság sportrovata foglalja le teljes mértékben, arra nyilván se ideje, se kedve, hogy velünk, a vízi sportok legújabb szerelmeseivel foglalkozzon.
Gondolom, feleségét, vagy barátnőjét kímélve áll ott, ahol, őt várja. Az asszonyka valószínűleg nem szeretheti, ha topogója benedveződik, akkor már inkább ázzon mindenki más.
Fújtatok magamban, mint egy tömlő, és szomorúan arra gondolok, hogy ez a szemtelen, csak magára gondoló állatfajta még ma sincs kiveszőfélben, úton útfélen találkozni velük, néha úgy tűnik, az ország kétharmadát ők tartják ellenőrzésük alatt. Az árszok.
Költői túlzás, de van alapja.
Drága elkeseredett szerző!
Amennyiben megnyugtatja, közlöm, hogy nem a kétharmad, hanem négyötödről van szó és nem az Ön országának csak, melyet én is magaménak érzek, hanem a világ összes országának.
Egy csodálatos új találmányra szeretném szíves figyelmét felhívni, amely megfelelő válasz az ilyen kiszolgáltatott helyzetekre. Amennyiben a jövőben is arra vetemedik, hogy részt vesz a tömegközlekedésben, melegen ajánlom a már nekem jó bevált búvár ruhát, amellyel már számtalanszor csapást mértem a rám leselkedő agresszorokra. Több szempontból is előnyös e ruházat.
A fentiekben ecsetelten kívül, több órai viselet után, a jelentős hőtöbbletnek köszönhetően, nem elhanyagolható súlycsökkenést érünk el. Az általam javasolt öltözet nyáron száraz időben is ajánlatos viselni, ugyanis az ördög és a négyötöd nem alszik.