Kohn bácsi és a női nem, meg az igen

0

szerző: Sáfrán István

Öreg barátomnak fülig ér a szája. Már az is gyanús, hogy nyakkendőben fogad és mintha friss pacsuli illat ülné meg a nappalit. Pisti, légy résen, valami galád cselszövély készül. Akármi legyek, ha nem nő van a dologban! Ilyen szagokat csütörtök esténként szoktam érezni a Rossmannban a húsos pult előtt, ahol általában keletről érkező honfitársnőimmel álljuk a sort, na ők szokták ilyen mennyiségben magukra hinteni a szép emlékű Krasznaja Moszkva naprakész változatát. Nem rossz ez az illat, csak egy kicsit sok. Nem is húzom az időt, rákérdezek: nő van a dologban…?

Bosszúsan villan a szeme, sőt! Itt verjen gyökeret a lábam, ha el nem pirult! Na de drága barátom, Kohn bácsi, a te korodban… Mintha kiolvasná csodálkozó pillantásomból a megrökönyödésemet, bosszúsan legyint. A teát is olyan szertartásosan tölti, mint aki az angolkisasszonyoknál tanulta az etikettet, pedig hát ennek ugye többféle kizáró oka is lehetne még anélkül is, hogy a kisasszony lét és az öreg nadrágos mivoltát összevetnénk. Sebaj, ebből az utcából már nem engedem kimenekülni.

Szürcsölünk.

Aztán újra és megint.

Legalább kérdezz! – veszíti el végre a türelmét az öreg – legalább kérdezz rá, hogy ki volt és mint esett meg a kaland.

Azért se! határozom el magamban, most már juszt se! Mondja el magától, úgyis látom, hogy mennyire kikívánkozik belőle. Ez biztosan nagy diadal lehetett, s az ő oldalát jobban furdalja a mesélhetnék, mint az enyémet az alig palástolt kíváncsiság, hát csak kezdje és mondja!

Na, végre, nagy sokára belekezd. De most már esküdni is mernék rá: belepirult!

Van itt a szomszédunkban az a gyönyörű szénszemű asszony, azazhogy dehogy is asszony! Ha nem is lány már valószínűleg, de még nem is asszony, szóval nem férjezett, hogy mondják az ilyet mostanában, na szóval egy nagyon formás, nagyon szép, kívánatos nőszemély. Nincs egy hónapja se, hogy ideköltözött a mellettünk lévő házba. Láttam már nem egyszer, neked is megpihent a tekinteted a járásán. Nem volt közöttünk semmi, legfeljebb ha találkoztunk, amikor a kutyáját sétáltatta. Shalom, shalom, ma nisma, kol beseder. Ennyi.

Ma délután, amikor kiléptem az utcára, ő már a kapum előtt állott, mintha várta volna, hogy találkozzunk. El tudod képzelni, hogy kiszáradt a szám egy pillanat alatt, amikor odalépett hozzám.

El – dadogtam zavartan -, mi az, hogy el tudom-e képzelni? Olyannyira el, hogy javasolnám, igyunk még egy csészével, mert menten vályogot köpök!

Az öreg csaknem felpattan a füles foteljából, tölt mindkettőnknek, de most kivételesen nem erőlteti a szárazsüteményt, mert két rövid korty után folytatja a történetet. De huncut ám a vén gazember! Megjátssza a feledékenyt. Hol is hagytam abba? Aztán, mint akinek hirtelen megvilágosodik az elméje, belecsap a lecsóba.

Szóval odafordul hozzám ez a gyönyörűség, rám mosolyog és azt mondja: Olyan különös napom van, azt érzem, hogy ma este ki kell rúgni a hámból, táncolni szeretnék, akár egy kicsit be is csiccsentenék, és bizsereg az egész testem. Ugye tetszik engem érteni, Kohn bácsi?

– Már hogy is ne értettem volna! Tudok én ilyenről, olvastam már az olyan lányokról, akiknek apakomplexusa van. Nyilván te is hallottál már ilyesmiről. És ha apakomplexus van, akkor miért ne lehetne nagyapa-komplexus is. Nem igaz?! Nagyon be volt indulva és mint általában a mai fiatalok, nem tett lakatot a szájára. Mélyen a szemembe nézett és azt súgta: nekem még ma szexelnem kell. Csönd telepedett közénk. A meglepetéstől se köpni, se nyelni nem tudtam, ha akkor valaki megméri a vérnyomásomat, hát biztosan a gutaütés közeli értéket regisztrálja, de ez a drága teremtés átsegített pillanatnyi zavaromon.

– Van valami elfoglaltsága ma estére?

– Semmi különös, az ég egy adta világon semmi! Szabad vagyok akár a sas!

Őszinte sóhaj szakadt fel a lány kebléből. – csigázza tovább érdeklődésemet az öreg, – én már régen meg tudom állapítani, hogy mikor játssza meg egy nő az elégedettet és mikor őszinte a lelkesedése. Ez most őszinte volt. Folytatta is:

– Nagyszerű, akkor megkérhetném Kohn bácsit, vigyázna ma este a kutyámra?

Nem merek hangosan kuncogni, de az öregnek változatlanul fülig ér a szája.

– Hát persze hogy elvállaltam. Lehet egy ilyen gyönyörű nőnek nemet mondani? De tudod mi volt a legnagyobb szívás?

– El nem tudom képzelni.

– Az a büdös kutya hajnalban összepisilte a szőnyegemet a nappaliban!

Ühüm. Azt hiszem most már el tudom képzelni, hogy mi a legnagyobb szívás…

Hozzászólás