Festészetről, általában

    0

    szerző: Gideon Peer

    Festőbarátommal találkoztam. Mielőtt elkezdett volna – szokásához híven – a szivárványos mezőkről mesélni, és még mielőtt szemei a semmibe révedtek volna – szokásától eltérően – egy valós történettel lepett meg.

    Felkereste műtermében egy nő – ismerősének ismerőse ajánlotta – azzal a kifejezett szándékkel, hogy képeket vásároljon. A miért nem derült ki, csak szőrmentén, a potenciális vevő ugyanis új és nagyobb lakásba költözik, ahol nagy, és – egyelőre – kihasználatlan falfelületek vannak.

    Barátom, minden elvontsága ellenére is néha lejár a fűszereshez, vagyis, ahhoz, hogy élhessen, és főleg ehessen, pénzt kell keresnie. Nem utasította hát el potenciális vásárlóját, ellenkezőleg, igyekezett rendelkezésére állni. Körbejárták a műtermet, bemutatta munkáit.

    A hölgynek tetszettek a képek, egyikre is, másikra is rámutatott, azzal a kifejezett kívánsággal, hogy csomagolja a többihez, megveszi azokat.

    A vezetett tárlatlátogatás után megkérdezte, mennyibe kerül a nyolc festmény, amely fennakadt a horgon.

    Barátom – nem mindennap állítják ilyen kemény, összetett számtani feladvány elé – osztott-szorzott, hozzáadott, kivont, végül megmondta a lefelé kerekített összeget.

    – Miiii??? – jajdult fel a nő. Nyilván azt hitte, rosszul hall.

    – Mennyi? – kérdezte még egyszer, aztán még egyszer.

    – Miért, hát mennyibe van a festék?

    Barátom kevésbé feszült helyzetekben sem vitapartner, különösen, ha pénzről van szó. Sok magyarázkodásra amúgy sem kerülhetett sor, a hölgy nagy dérrel-dúrral, és főleg üres kezekkel távozott, ahogy jött, úgy hagyta el a műtermet.

    Barátom helyett – utólag – most én szeretném, szerény képességeimhez képest, összeállítani a számlát. A végeredménnyel nem lesz gond, fillérre egyezni fog barátom számlájával. Főleg, ha visszafogom magam…

    A vászon – mint tudjuk – nem áll meg a levegőben, kell festőállvány is. Meg rajzszögek, kapcsok, hogy a vásznat ki lehessen feszíteni.

    Ahhoz, hogy az ember fessen, szüksége van ecsetekre is, a tűhegyestől egészen a mókus farkához hasonlóig.

    A festék külön téma, jó, ha a szivárvány minden színéből van néhány, az olaj-, és vízfestékeket is ideszámítva. Terpentinről sem szabad megfeledkezni, arra is szüksége van a festőnek.

    Továbbá nem árt, ha egy festő, mielőtt kézbe veszi az ecsetet, néhány évig tanulja a mesterséget, a festészet csínját-bínját, minél többet, annál jobb.

    Persze, nem elég tanulni, állandóan gyakorolni, fejlődni kell, ismerkedni más alkotók munkáival, technikájával.

    Meg kell teremtenie saját stílusát, próbálkoznia kell újra és újra frissíteni szakmai tudását, felfogását.

    Nem előírás, de feltételezhető, hogy a festészetben eltöltött évek száma is hozzáad ahhoz, hogy egy művész beérjen. Minél több van belőle, annál jobb.

    És kell múzsa is, fantázia, képzelet, különleges látásmód.

    Ja, és el ne felejtsem a legfontosabbat, amit sehol nem lehet megvásárolni, az vagy van, vagy nincs.

    Isten csókjáról van szó, amit népiesen tehetségnek szoktak nevezni.

    Lehet, hogy néhány dolgot kihagytam, de nagyjából ennyi.

    Na, ezeket add össze, pupák.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .