Egy elveszett kislány Auschwitzban

2

Schwartz Reiner Katalin története

Katalin elbeszélése nyomán lejegyezte:

Zvia Haimovics

Fordította: Popper Miriam és Peer Gideon

Előszó

Katalinnal körülbelül egy éven át minden héten találkoztunk. A találkozások egyszer sem tartottak hosszabb ideig egy óránál. Egyikünk sem bírta tovább. Az emlékek túl nagy súllyal nehezedtek ránk.

Miközben Katalin szavait jegyeztem, rémületet és döbbenetet éreztem. Később, amikor újra elolvastam, majd átmásoltam az anyagot a számítógépembe, képtelen voltam visszatartani könnyeimet.

Egy kislány a rémségek földjén. Mit értett belőle? Mit gondolt? Mit érezhetett?

A könyv írása közben sokat hezitáltunk. Próbáltuk újra átgondolni a történteket, javítgatni, újra szerkeszteni azokat. Végül döntöttünk: úgy fogjuk megjeleníteni az eseményeket, ahogy azokat Katalin megőrizte.

Valószínűleg nem pontosan emlékszik az itt elmeséltek minden apró részletére, sem azok időrendi sorrendjére. De ami vele történt, az a teljes valóság és amit átélt, a való igazság.

Nagy felindultsággal bocsátom útjára történetét: örök emlékezetre. Legyen ez a könyv tanúja annak, mit voltak képesek emberek elkövetni egy kislány ellen.

Zvia Haimovics

Emlékmécses Édesanyámnak

Ez a könyv emlékmécses édesanyámnak. Ha nem fogja kezem a halál völgyében, ha nem vett volna ölébe ahányszor elbotlottam, ha nem támogatott volna amikor végsőkig kimerülve vánszorogtam, nem maradhattam volna életben.

Nincsenek rá szavak, amelyekkel el tudnám mondani, mennyire hálás vagyok Anyámnak. Neki köszönhetem az életemet, testi és lelki egészségemet. Mai napig sem értem, hogy az a kis asszony, soványan, tífuszosan, végkimerültségben szenvedve, aki nem volt több harminc kilónál, hogyan volt képes támogatni engem a halálmenetben, hidegben, éhségben. Az életét is feláldozta volna, hogy én élhessek. Csakis a lányai iránti önfeláldozásával magyarázható ereje és bátorsága. Talán a Jó Isten, aki elhagyott bennünket, megsajnálta a szerencsétlen anyát és segítségére volt, hogy megmenthesse leányait.

A háború végén nyolc és féléves kislány voltam, emberi roncs. A hajam kihullott. Fogaim mozogtak. Nem érdekelt a környezetem, nem tudtam társaságban viselkedni és képtelen voltam emberi kapcsolatokat teremteni.

Anyám elvesztette családját, férjét, fiát. Beteg volt testileg, lelkileg. De nekem szükségem volt rá! Összeszedte hát erejét, gondoskodott rólam, orvosokhoz vitt. A lányai miatt megpróbálta folytatni életét: dolgozni ment, takaros otthont épített és erőt vett magán, hogy a kedvünkért vidámnak tűnjön.

Nem volt könnyű olyan anya mellett felnőni, akinek a szíve megszakadt. Igyekeztem túltenni magam a nehézségeken, jó kislány voltam, jó tanuló, csakhogy mosolyogni láthassam édesanyámat.

Egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig ő volt az anyám, a barátnőm és bölcs tanácsadóm. Nagyon hiányzik. Soha az életben nem leszek képes meghálálni mindazt, amit értem tett.

A visszaemlékezés nagyon nehéz számomra. Kislány voltam, amikor ezek a tragikus események történtek, csak részben emlékszem rájuk. Szükségem volt más túlélőkre, hogy teljességükben rekonstruáljam a történteket, amennyire az egyáltalán lehetséges. Anyám már nincs itt, hogy jóváhagyja emlékeimet. Nővérem, aki velem volt a táborokban, nem hajlandó beszélni azokról az időkről. Még fiának sem mesélt róla.

Én kötelességemnek érzem, hogy beszéljek. A testemen végrehajtott kísérletek miatt nem hozhattam gyereket világra. Nincsenek saját gyermekeim, akiknek elmesélhetném történetemet. Ez egy nyitott seb a lelkemen. Kötelességemnek tartom, hogy elmondjam a következő generációnak, mi mindenen mentem keresztül. Talán ők egy jobb világot fognak teremteni, ahol többé nem fordulhatnak elő hasonló tragédiák.

Könyvem rettenetes bizonyíték minden Holokauszt tagadó számára. Igenis, a huszadik században többmillió ártatlan embert, férfiakat, nőket, gyermekeket, pólyásokat semmisítettek meg, szisztematikusan elégették, gázba fullasztották őket, miközben senki nem kelt védelmükre. Egyetlen bűnük volt, hogy zsidóknak születtek.

Úgy érzem, azért menekültem meg, hogy ezeket elmesélhessem. Hogy szeretteim emlékét felidézzem, azokét, akik örökre eltűntek, gyerekkorommal együtt.

Schwartz Reiner Katalin

Egy világ, ami volt és nem lesz többé

Jómódú, tiszteletreméltó család

Hétéves lehettem, amikor a biztonságosnak tűnő világ, amely szeretettel és melegséggel vett körül, összeomlott és soha többé nem tért vissza. A kislány, aki voltam, már nem lehetett ugyanaz, mint előtte. Pedig mindössze egy év telt el azóta, hogy elhagytuk otthonunkat.

1935 október 9-én születtem Magyarországon, Berettyóújfaluban. Nagyszüleim, Hercz Farkas Sámuel és Gács Mária is ott éltek. Anyám, Reiner Róza (leánynevén Hercz), bátyámmal, Lászlóval (1923), és nővéremmel, Teréziával (1929) a Debrecen közelében levő Berettyóújfaluba utazott, hogy világrajövetelemkor szülei mellett lehessen. Anyai nagyapám, Hercz Farkas Sámuel, Hajdú Bihar megye egyik leggazdagabb embere volt. Marhakereskedéssel és felvágottak készítésével foglalkozott. Vágóhíd és kiterjedt földbirtok volt a család tulajdonában. A háború után államosították, Dózsa György termelőszövetkezetet csináltak belőle. A földek mezőgazdálkodásra és takarmány termelésére szolgáltak.

Elegáns, minőségi felvágottüzlete is volt nagyapámnak, amelyet egy budapesti, híres, hasonló rendeltetésű boltról mintázott, az is zsidótulajdonban volt. A csupán tizenkétezer lakosú Berettyóújfalban az üzlet kitűnt eleganciájával és különleges épületével. Megcsodálták óriási hűtőkamráját, miközben a város többi boltjában még jéggel hűtötték az élelmiszert. A bolthoz egy külön helyiség tartozott, ahol a felvágottakat készítették. Házassága előtt anyám is segített a családi gazdaságban, mint öt más testvére is, Ferenc, Béla, Lajos és a két lány, Sára és Helén. Segítettek az állattartásban, a vágásban, a pénztárban, a húsfeldolgozásban és a viszonteladásban. Kereskedősége mellett nagyapám aktívan részt vett a helyi zsidó közösségi életben, bőkezűen adományozott a hitközségnek. Telefonja is volt, 3-as hívószámmal.

Folytatása következik.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án Új Kelet Live

Kochavi tollat ragadott; 102-re emelkedett az arab közösségben dúló erőszak áldozatainak száma; Bennett meghívót kapott; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 16-án

2 Kommentek

  1. Átélem fájdalmát. Nem részletezem de hasonló szörnyűsegeken ment át Drága Anyám is. Egészségi állapota miatt nem tudott dolgozni, de mindent megtett Családjáért. Nyugodjon Békében.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .