Egy elveszett kislány Auschwitzban – 2. rész

0

ujkelet.live

Schwartz Reiner Katalin története

Katalin elbeszélése nyomán lejegyezte:

Zvia Haimovics

Fordította: Popper Miriam és Peer Gideon

2. rész

Születésem után nem sokkal átköltöztünk Kunhegyesre, ahol apámnak, (Reiner Aladár) számos rokona élt. Hasonlóan Herczékhez, a Reiner család is tiszteletreméltónak számított. Az osztrák-magyar kultúra hívei, ugyanakkor megőrizték a zsidó tradíciókat is. Nagyapám, Reiner Lipót és nagyanyám, Luxemburg Terézia megélhetését a tulajdonukban lévő malom biztosította.

Apámnak volt egy két évvel fiatalabb öccse, Dr. Reiner Bertalan, és három húga, Emma, Mária és Janka. Főleg ünnepekor találkoztunk a család többi tagjával. Különös szeretettel emlékszem a gyönyörű étkészletre, amely Pészachkor került elő a kamrából, az afikománra, amit elrejtettek elölünk, és az együtt elmondott imákra. Lipót nagyapám 1942-ben hunyt el, két évvel a vészkorszak kezdete előtt, feltehetőleg tüdőgyulladásban. Terézia nővérem a nagymama nevét kapta, aki 1927-ben halt meg.

Az 1867-es emancipációt követően, mint akkoriban a legtöbb magyar zsidó, családom is egyenjogúságot élvezett. Szabadon tanulhattak, földet vásárolhattak, részt vehettek a választásokon és megválasztásra is jelöltethették magukat. A zsidók közül sokan mint jeles ügyvédek, orvosok, kereskedők tűntek ki. Emiatt irigyelték őket, ami később határtalan gyűlölködéssé fajult, de akkor ennek még nem látszottak a jelei. Házunk Kunhegyes főutcáján, a gyógyszertár mellett állt, a postával szemben. Tágas otthon volt, ajtók, folyosók kötötték össze a nagyszámú helyiséget. Volt takarítóasszonyunk, mosónőnk, szakácsnőnk. Születésem után pesztrát is kaptam, Szabó Máriának hívták. Ő volt az, aki megőrizte családi fényképeinket, pedig nem tudhatta, hogy valaha is visszatérünk. Testvéreimmel együtt mindig szépen és divatosan öltöztünk, ahogy az rangunkhoz illett. Nővéremmel nagyon szép szobánk volt, tiszta, fehérre meszelt falakkal, rózsaszín függönyökkel, rózsaszínű takarókkal és rengeteg játékkal. És egy csodababával, amely mozgott, ha bekapcsoltuk az áramba. Az ebédlőben nagy kredenc állt teli kristállyal és egy Rosenthal porcelán étkészlettel. Néha még a polgármester is vendégeskedett nálunk. A szalon egyik sarkában kis asztal volt két fotellel. Édesapám kedvenc helye, ott dohányzott.

Magyaroknak éreztük magunkat, mégis idegen test maradtunk. Én például csak zsidó gyerekekkel játszottam. Az antiszemitizmus a felszín alatt volt, de egyelőre nem ütötte fel a fejét. Lakásunkból egy keskeny folyosó vezetett a földszinti üzletbe. Textilárut árultunk, női-, és gyerekruhákkal. Anyám, aki energikus nő volt, megkérte apámat, hogy segíthessen a boltban, miután a gyerekek már felnőttek. Házassága előtt orvos akart lenni, mint nagybátyja, Dr. Gács Jenő is, aki neves gyógyász volt Debrecenben. A nagybácsi, aki híres volt nagylelkűségéről, ingyen kezelte a szegényeket és saját pénzéből vásárolt nekik gyógyszert. Nagymamám azt tanácsolta lányának, hogy előbb menjen férjhez csak azután kezdjen tanulni. És valóban, anyám megismerte apámat, hozzáment és egész életében bánta, hogy nem tanult tovább.

Anyámnak remek ízlése volt. Nyitott az üzletben egy külön részleget a legutolsó divat szerinti női és menyasszonyi ruháknak. Időnként felutazott vonaton Budapestre, ahol elsőosztályú ruhákat vásárolt eladásra. Egyhamar a város előkelőségei, a nemzsidók is nálunk vásároltak, megszerették elegáns kollekcióinkat. A menyasszonyokat anyám öltöztette. Fátyoltól talpig. Tulajdonképpen az egész stafírungot nálunk vásárolhatták, beleértve a finomabbnál finomabb ágynemüket. Anyám aktív volt egy női szervezetben, amelynek városunkban is volt kirendeltsége és általa menyasszonyi ruhákat adományozott a szűkös körülmények között élő, házasulandó leányoknak. Anyjától tanulta a jótékonykodást. Nagyanyám is gondoskodott ebédről azoknak a városbéli diákoknak, akik “napokat ettek”.

Az üzletvezetést anyjától tanulta. Az első világháborúban nagyapám négy évig szolgált a fronton. Mária nagyanyámnak kellett vezetnie az üzletet. Egy idős szomszéd segített neki, elkísérte a vásárba jószágot vásárolni és a húst feldolgozni. Ahányszor megjött a vásárból, azt mondta a lányának: Rózsika, szerencse, hogy épségben hazaértem.

Idővel erőt vett félelmén, sikeresen vezette az üzletet és szép vagyont is sikerült összegyűjtenie. Elszántan törekedett a gyarapodásra, a haszonból a háború kellős közepén földeket vásárolt és egy szép, nyolc szobás új házat, amit be is rendezett. Nagyapám nem hitt szemének, amikor visszatérve a háborúból, meglátta az új házat. Utólag feltételezhető, nagymama azért vett olyan sokat, hogy ha majd eljön az ideje, legyen mit hagyni örököseire.

Apám, Reiner Aladár Kisújszálláson érettségizett, majd Bécsben tanult közgazdaságtant. Nagyon jól beszélt németül. Sohasem dolgozott a szakmájában, kereskedő lett. Magas, sötétszőke hajú, kékszemű férfi volt, mindenki szerette. Mindig szépen volt öltözve, nyakkendő, mandzsettagomb. Délcegen és elegánsan nyitotta meg reggelente az üzletét. Számomra ő volt a tökéletes úriember, az igazi gentleman.

Különösen közel álltam Apámhoz. Ő vitt minden reggel a katolikus iskolába, miután nem volt elég zsidó gyerek, hogy számukra iskolát lehessen nyitni. Elsős voltam. Iskolatáskám bőrből készült, az uzsonnámat vasalt szalvétába csomagolták.

Kati, Katinka, az órák végén érted jövök – mondta apám, miután üdvözölte a tanítónénit, megcsókolt és elment. A mai napig érzem búcsúcsókját és kölnije finom illatát. Nagyon bőkezű volt, Anyám meg spórolós. Apám elkényeztetett bennünket. Budapesti üzleti útjairól hazatérve elárasztott bennünket játékokkal és csokoládéval. Anyám a fővárosból kettőnknek mindössze egyetlen közös ajándékot hozott. Különbözőségük ellenére kitűnő volt a viszony közöttük. Apám nagyon muzikális volt, zongorázott és imádta az operettet. Amikor Anyámmal együtt mentek üzleti útra a fővárosba, mindig vett jegyet az operába, vagy a színházba. Előadás után szállodában töltötték az éjszakát. Nővérem szépen zongorázott, én kevésbé, nem volt rá időm. Mindketten Apánktól örököltük a zene szeretetét. A mai napig rajongok az operákért és szívesen hallgatok klasszikus zenét, ami élvezetet és nyugalmat jelent számomra.

Nagyon szerettem Apámat és Anyámat. Roppant nehéz számomra, hogy drága szüleim és családom szeretete nélkül kell éljek azóta, hogy eltávoztak az élők sorából. Elszomorít, hogy rokonaimtól megfosztottak, egyedüllétre ítéltek.

Folytatása következik.

Az ujkelet.live oldalon megjelenő részek a szerző azonos címen, 2018-ban a Jad Vasem és a Claims Conference támogatásával héber nyelven megjelent könyvének fordítása alapján, a szerző kérésére került közlésre.

Egy elveszett kislány Auschwitzban

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .