Kende László élete 3. rész

0

Peer Gideon/ujkelet.live

Harmadik rész (Úton)

1945 decemberében vonaton Bécsbe érkeztünk. Az egész utazást a Palesztinából jött cionisták szervezték, felügyeletük alatt álltunk, gondoskodásukat élveztük. Nem éreztem magamat magányosnak, nagy társaság alakult ki körülöttem, azok az árva és félárva zsidó fiúk, akikkel Bogláron és Budapesten összeismerkedtünk és életreszóló barátságot kötöttünk.

Mindössze egy hónapot töltöttünk az osztrák fővárosban, sok emlékem nincs az ottani napokról. Az egyik legmaradandóbb, hogy Bécs amerikai katonai parancsnokhelyettese örökbe akart fogadni. Hogyan kerültem a közelébe, fogalmam sincs. Ma azt feltételezem, valószínűleg zsidó származású volt. Az, hogy nem felejtettem el, ismét az ennivalóhoz kötődik. Mindenféle finomságot, addig nem látott édességet hozott. Többek között apró, vaníliakrémmel töltött fánkkonzerveket, ami valósággal csodaszámban ment akkoriban. Meghívtam rá barátaimat is, még ma is emlegetjük az ízét.

Nem tudom, miért zárkóztam el az ajánlata elől? A sors akarta így? Inkább azt gondolom, hogy gyerekként nem tudtam elképzelni életemet nemrég szerzett barátaim nélkül. Azt, hogy emlékeim leginkább ennivalóhoz kötődnek, már sokkal könnyebb megfejtenem: iszonyúan sokat éheztem.

Bécsből Németországba utaztunk. Mannheimban kötöttünk ki, egy számunkra fenntartott hatalmas táborban. Egész Európából oda özönlöttek a szülők nélkül maradt, hasonló sorsú gyerekek. Kilenc hónapig időztünk ott. Kitűnően éreztük magunkat. A barátaimmal voltam, mindent együtt csináltunk, egy pillanatra sem váltunk el egymástól. A délelőttöket tanulással töltöttük, mintha iskolába járnánk. Volt egyetemisták tartották az órákat. Nyelvet is tanultunk, akkor találkoztam először a héberrel. Tanáraink Izraelből, illetve az akkori Palesztinából érkeztek. Önvédelmi képzés is folyt, az elkövetkezendő harcokra készítettek fel bennünket.

Intenzív sportéletet éltünk. Kitűnő focicsapatunk volt, minden más sportágban is óriási verseny alakult ki a különböző országokból egybegyült fiatalok között. Rövidnadrágban meneteltünk a legnagyobb hidegben is, de nem zavart, mindent játékosan csináltunk, végre könnyen vettük az életet. Kitűntem az atlétikában és a bokszban is, ami nem csoda, hiszen a Teleki téren nevelkedtem. Sokféle sportot űztem, de mindent kizárólag a foci után. Nap mint nap késő estig kergettük a labdát.

Aztán teherautók jöttek értünk. Véget ért a csodálatos időszak. 1946 decemberében elvittek bennünket az olasz határhoz, onnan gyalog folytattuk az utunkat. Az volt addigi éltem legnehezebb éjszakája. Nekivágtunk az olasz hegyeknek. Derékig érő hóban, a Brenner-hágón keresztül meneteltünk. Hóvakságot kaptam, apró házakat véltem felfedezni, pedig csak a fehér havat láttam magam körül. Pokoli hideg volt, nem hittem, hogy túlélem. Szerencsére vezetőink egyszer sem engedték meg, hogy a fáradt csapat leüljön, különben a földhöz fagytunk volna.

Hajnalra egy olasz tanyához értünk. A pajtában szállásoltak el bennünket, kaptunk meleg teát és egy kis harapnivalót. Befeküdtünk a szalmakazalba, átaludtuk az egész napot. Este ismét megjelentek a teherautók, már olasz rendszámmal. Milánóba, egy iskolába vittek, ott kaptunk szállást. Az iskola neve Skola Cadorna volt. Pár évtizeddel később, egy kirándulás során elmentem egykori „iskolámhoz”. Az épület mellett még megvolt a grund, ahol sötétedésig fociztunk.

Egy hónapig maradtunk Milánóban, ahonnan rossz emlékem is maradt. Rettenetesen fájt a fogam. Fogorvosunk nem volt, érzéstelenítő injekció még kevésbé. Anélkül húzták ki a fogamat. A szilánkokat még sokáig köpdöstem.

Milánóból egy kisebb faluba mentünk, ahol egy villába szállásoltak el bennünket. A szokásos napirend szerint éltünk. A délelőttöt tanulással töltöttük, a délután önvédelmi gyakorlatokból és sportból állt. Három hónapot voltunk ott. Addigra már beköszöntött a tavasz, csodálatos volt az idő. A legemlékezetesebb élményem, hogy végre gyümölcsöt is kaptunk: újra kellett tanulnunk az ízét. Tavasz volt, de nekünk nyaralásnak tűnt az ott töltött idő.

Aztán ismét megjelentek a teherautók. Este érkeztek és az egész csoportot a tengerparthoz vitték. Ott várt ránk egy rozoga teherhajó, amelynek az volt a feladata, hogy Izraelbe szállítson bennünket. Gumicsónakokkal lehetett megközelíteni. A parttól két acélsodrony volt kifeszítve, abba kapaszkodva kellett volna magunkat a hajóig húznunk. Első este elszakadt a rozsdás kötél, a teherautók visszavittek a szálláshelyünkre. Másnap újra próbálkoztunk, ezúttal sikerrel. Nekem nem maradt felejthetetlen próbálkozás, gyenge gyomromnak köszönhetően már a gumicsónakban kihánytam a lelkem. És mindez még csak a kezdet volt.

A hajó héber neve Moledet volt, magyarul Szülőföld. Sok hajót nem láttam addig, de a Moledetről elmondhatom, hogy szörnyű tákolmány benyomását keltette. Akkoriban Izrael felvásárólt több hasonló teherhajót, a rakodótérben fából polcokat építettek, azokon feküdtünk egymás mellett, pontosan, mint a heringek. Vagy még sűrűbben. Luxusutazásról szó sem lehetett, mégis boldogok voltunk, hogy kétévi kóborlás után végre Izraelbe mehetünk.

Hajónkat túlterhelték. Napközben a fedélzetre mentünk, a hajó jobbra balra dőlt alattunk. Valaki szócsövön utasított bennünket, jobbra, vagy balra húzódjunk, attól függően, éppen merre dőltünk. Mindezt csak barátaim elmondásából tudom, jómagam egész úton a fapriccsen feküdtem, ott hánytam egyfolytában, ha volt mit.

Így telt el hat nap. Már közel jártunk Izraelhez, amikor a hajónk süllyedni kezdett. A kapitány SOS jeleket adott ki, meg is jelent mellettünk egy angol őrnaszád, amely elfogta az illegálisan Izraelbe tartó hajónkat. Vezetőink tiltakoztak, kijelentették, nem megyünk sehova, nem hagyjuk el a hajónkat. Óriási botrány keletkezett, azzal fenyegetőztünk, hogy éhségsztrájkba kezdünk. Nem voltunk hajlandók átszállni az angol hajóra.

Aztán némi erőszak után megtört az ellenállás. A katonák jobb belátásra bírtak bennünket. Nem lázadoztam, még árnyéka sem voltam önmagamnak. A Teleki téren hajózásról nem volt szó…

A naszádról is maradt élményem: ott ittam életemben először tejesteát. Ha jól belegondolok, az volt az utolsó alkalom is egyben. A naszádról átszállítottak bennünket egy csapatszállító hajóra, amely akkora volt, mint egy emeletes bérház. Nem lehetett érzékelni, mikor megy, és mikor áll. A hercehurca egy egész napot vett igénybe. Végre elfoglaltuk helyeinket, az angolok ennivalót hoztak. Ekkor vezetőink éhségsztrájkot hirdettek. Én már egy hete alig ettem, és azt is jórészt kihánytam. A pokolba kívántam őket. Szerencsére a priccsem alatt találtam egy egész narancsot. Szőröstől bőröstől felfaltam.

Pár évtizeddel később a Tel Aviv-i Múzeumban láttam egy kisfilmet. Szerepelt benne az öreg hajó is, amivel majdnem sikerült Izraelben kikötnünk. A helyett az angolok Ciprusra szállítottak bennünket. Többtízezer hasonló sorsú zsidóval együtt tartottak ott bennünket, barakktáborba zsúfolva.

Kilenc hónapig tartott a ciprusi kirándulás. Ha belegondolok, 16 éves fejjel nem tűnt borzalmasnak. Együtt volt a baráti társaság, azt az életformát folytattuk, amit az elmúlt két év során megszoktunk. El is keseredhettünk volna, de az volt a nagy előnyünk, hogy az élet szép oldalát addig még nem tapasztaltuk meg. Azt is tudtuk, hogy a ciprusi is átmeneti állapot, előbb utóbb véget ér, és Izraelbe mehetünk, hogy felépítsük a zsidók országát. Idealisták voltunk. Gyerekként a család hiányát ideiglenesen pótolták a nagyszerű barátok.

Azon voltunk, ne vegyük szívünkre a nehézségeket. Pedig volt benne részünk.

Kilenc hónapon át minden reggel zabpehelyből és tejporból készült reggelit kaptunk. Minden ételnek ugyanaz volt az íze, mégsem panaszkodtunk. Az volt a lényeg, hogy nem éheztünk. Találtunk a táborban burgonyakonzerveket. Nem ettük meg, hanem kitaláltuk, milyen mókára lehet felhasználni. Éjszaka az angolok őrbódéi mellé csempésztük és tüzet raktunk alájuk. Amikor már nem bírták a túlnyomást, hangos pufogások mellett felrobbantak. Az izgatott angol katonák gatyában rohangáltak ki szálláshelyeikről, hogy megtudják, mi történt, merről támad az ellenség. A bozótok mögül némi elégtétellel figyeltük őket.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..