Politikai pirománia – szaúdi elítélés, és az askenázi média támadása Ben-Gvir kijelentései ellen

ujkeletlive Ben-Gvir és a politikai pirománia Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter [Otzma Jehudit] folyamatos Templom-hegyi uszításai jegyében történt következő, hétfő reggeli nyilatkozata újabb felháborodást váltott ki, miután ismét kijelentette, hogy a zsidó hívők a Templom-hegyen ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a muszlimok, azt is kilátásba helyezve, hogy zsinagógát létesítene a helyszínen. Binjámin Netanjahu miniszterelnök és hivatala Ben-Gvir nyilatkozatai ellenében ugyan sorozatos ellen-közleményekben hangsúlyozza, miszerint Izrael álláspontja … Politikai pirománia – szaúdi elítélés, és az askenázi média támadása Ben-Gvir kijelentései ellen részletei…

Iráni válaszcsapás – diplomácia vagy háború

ujkelet.live Izrael elszalasztotta az iráni támadás utáni közvetlen válaszcsapás lehetőségét, ami elvileg jó eséllyel lezárhatta volna a szélesebb körű regionális eszkalációt. Az egyre erősödő nemzetközi nyomás ellenére Jeruzsálem várhatóan hamarosan válaszolni fog az teheráni retorzióra, amire ez utóbbi már előre bejelentette, hogy az előzőnél erőteljesebben fog  reagálni. Azt követően, hogy Irán vasárnap hajnalban megtámadta Izraelt, és bár a több mint 300 drón, ballisztikus és cirkáló … Iráni válaszcsapás – diplomácia vagy háború részletei…

Reggeli hírek: Washington szerint túlreagált Netanjahu döntése – Sza’ar kilépett  kormányból

ujkeletlive Diplomácia Újabb mélyponton az izraeli – amerikai diplomáciai kapcsolatok Alig hat hónappal a Hamász által október 7-én Izrael ellen elkövetett mészárlások és azután elkezdődött háborút követően, amelyhez a Biden-kormányzat példátlan anyagi, katonai és diplomáciai támogatást nyújtott Izrael számára, a washingtoni és jeruzsálemi vezetés közötti kapcsolat újabb mélypontra süllyedt. Hétfőn a Biztonsági Tanács először fogadott el olyan, egyébként nem kötelező érvényű határozatot, amely azonnali gázai … Reggeli hírek: Washington szerint túlreagált Netanjahu döntése – Sza’ar kilépett  kormányból részletei…

Reggeli hírek – elmaradt a hétfő esti palesztin államot elutasító Kneszet-szavazás

ujkeletlive Diplomácia Azt követően, hogy a Washington Post amerikai és arab tisztviselőkre hivatkozó múlt heti riportja arra utalt, hogy az Egyesült Államok a következő hetekben bejelentheti egy Palesztina Állam elismerésének tervezetét végleges ütemtervvel, bár az időzítés nagymértékben függ a gázai harcok felfüggesztéséről szóló megállapodástól, az izraeli kormány valamint a jobboldali politikusok válasza borítékolható volt. A jelentésben megszellőztetett tervekre válaszul a miniszterek egyhangúlag elfogadták ugyan Binjámin … Reggeli hírek – elmaradt a hétfő esti palesztin államot elutasító Kneszet-szavazás részletei…

Diplomácia – Dohában rossz néven vették Netanjahu kritikáit

ujkeletlive Diplomácia – katari vádak Katar szerdán bírálta Binjámin Netanjahu miniszterelnököt azt követően, hogy a hét elején kiszivárgott hangfelvételen a miniszterelnök Doha közvetítői erőfeszítéseit kritizálta a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátása érdekében folytatott tárgyalásokon. A 12-es csatorna kedd este közzétett felvételén, amely a túszok családjait képviselő hozzátartozókkal, egy zártkörű megbeszélésen hangzott el, Netanjahu a katari vezetést bírálja, amiért nem gyakorol nyomást a Hamász terrorszervezetre. … Diplomácia – Dohában rossz néven vették Netanjahu kritikáit részletei…

Diplomácia – Lavrov beszólása, és a török intézkedés

ujkeletlive Túszalku – eddig patthelyzet A Reuters hírügynökség riportja három forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Izrael és a Hamász terrorszervezet nagyjából egyetért az egy hónapos tűzszünet időtartama alatt történő izraeli túszokért cserébe palesztin foglyokat illetően. Ugyanakkor, a források hozzátették, hogy a végső megállapodást a felek azon nézeteltérései hátráltatják, hogy miként lehetne véglegesen véget vetni a gázai háborúnak. A kezdeti tűzszünet hosszával kapcsolatos nézeteltérések körülbelül … Diplomácia – Lavrov beszólása, és a török intézkedés részletei…

Reggeli hírek – diplomácia és közvélemény kutatás

ujkeletlive Diplomácia Blinken közel-keleti útja A Hamász magas rangú tisztviselője Száleh al-Aruri néhány nappal ezelőtti bejrúti likvidálását követően tovább fokozódott a feszültség az északi fronton. A Hezbollah libanoni terrorszervezet szombattól a korábbinál erősebb intenzitású támadást indított Izrael felé, amit első válaszlépésnek szánt Arouri meggyilkolását követően, és amelyre az izraeli hadsereg megfelelő megtorló csapásokat indított Hezbollah célpontok ellen. Az akár az egész régiót magával húzó forrongó … Reggeli hírek – diplomácia és közvélemény kutatás részletei…

Kirby megleckéztette a durvaság fogalmát nem értő újságírót

ujkelet.live Biden szóvivője visszavágott a gázai háborút kritizáló riporternek John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője éles hangon vágott vissza TV Globo újságírójának, aki durva érzéketlenségnek nevezte, miszerint „Joe Biden elnök korábban azt mondta, amellett hogy nem bízik ezekben a [palesztin halottak] számokban, tovább ment, és azt mondta, hogy ártatlanok fognak meghalni, és hogy ez az ára a háborúnak,” majd azt is hozzátette: „nagyon … Kirby megleckéztette a durvaság fogalmát nem értő újságírót részletei…

Szaúdi normalizáció – paktumok és buktatók

ujkelet.live Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatalba lépése utáni első, Joe Biden amerikai elnökkel történt találkozója után, és azt követően, hogy néhány órával később Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös is egyre inkább kézzelfoghatóbbnak nevezte Izrael és az Öbölmenti királyság közötti normalizáció létrejöttét, egyre inkább növekszik az aggodalom az izraeli védelmi vezetők körében a megegyezésért cserébe fenntartott rijádi kéréseket illetően. Joe Biden amerikai elnök kormánya hivatalos védelmi szerződés … Szaúdi normalizáció – paktumok és buktatók részletei…