Diplomácia és háború – barátok jönnek, mennek

2

ujkelet.live

Miközben a Miniszterelnöki Hivatal rendkívüli lépésre szánta el magát, és a Hamász terroristái által meggyilkolt csecsemőkről készült hátborzongató képeket tett közzé szabad felhasználásra az újságírók és a nyilvánosság számára, a Likud képviselője, Galit Disztel Atbarian közdiplomáciai miniszter megtörve frakciója egységét, elsőként mondott le posztjáról, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi kormány háttérbe szorította hatáskörét.

A fotók közzétételét Netanjahu hivatala a héber médiának azzal indokolva, miszerint ,,a világ csak egy töredékét látja a Hamász által végrehajtott borzalmaknak,” egyben a miniszterelnök részéről irányított nyílt hadüzenetre is utalt, a különböző platformokon elindított propalesztin kampányt célba véve, amely bagatellizálja illetve hamis kontextusba helyezi a szombati mészárlást.

A nemzetközi felhívás ugyanakkor azt is hangsúlyozza, miszerint a zsidó államnak ezekben a nehéz napokban igaz barátokra és támogatókra van szüksége.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök több mint egy évtizedes kormányzása idején a zsidó állam bővelkedett barátokból, az ország diplomáciai kapcsolatai megerősödtek. Az utóbbi hatodik kormány jelentősen megosztó politikája bár hatással volt a külkapcsolatokra is, a hétvégi mészárlást, amely a Holokauszt óta nem látott kegyetlenséggel pusztított el ártatlan gyerekeket, nőket és soá-túlélőket – a nemzetközi közvélemény egyöntetűen elítélte.

Ugyanakkor a zsidó állam és a Hamász által egyaránt deklarált háború, azonkívül, hogy más kontextusba helyezi a néhány nappal ezelőtt még nagy sebességgel száguldó szaúdi-izraeli normalizáció lehetőségét, a szűkebb és tágabb értelemben vett diplomáciai kapcsolatok és az erőviszonyok átírását is eredményezheti.

BLINKEN

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön szolidaritási látogatásra érkezett Izraelbe, és miközben találkozott Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel illetve a frissen megalakult vészhelyzeti kabinet tagjaival, ígéretet tett arra, hogy Izraelnek soha nem kell egyedül megvédenie magát, amíg Amerika létezik.

Megjegyezve, hogy ,,hihetetlenül hálás,” amiért újra Izraelben lehet, ebben a nehéz pillanatban, Blinken elborzadva idézte fel a mészárlástokat, majd a holokausztra és családjának a náci korszakban szerzett tapasztalataira hivatkozott. Elmesélve, hogy nagyapja az oroszországi pogromok elől menekült, mostohaapja pedig túlélte a koncentrációs táborokat, hangsúlyozta – ,,személyesen is megértem, hogy a Hamász mészárlásai milyen gyötrelmes visszhangot keltenek az izraeli zsidókban, sőt, a zsidókban mindenütt.”

,,Én is férjként és kisgyermekes apaként állok elétek. Lehetetlen számomra, hogy amikor meggyilkolt családok fotóira nézek, mint például az anya, az apa és három kisgyermek, akiket a Nir Oz kibucban lévő otthonukban gyilkoltak meg, ne gondoljak a saját gyermekeimre.”

,,Ez csak egy volt a Hamász számtalan terrorcselekménye közül a brutalitás és embertelenség sorában, amely, igen, az ISIS legrosszabbjait juttatja eszembe. Lemészárolt csecsemők, meggyalázott holttestek, élve elégetett fiatalok, megerőszakolt nők, gyermekeik szeme láttára kivégzett szülők, és ugyanígy gyerekek a szüleik szeme láttára. Hogyan kellene ezt egyáltalán megértenünk, megemésztenünk?” – tette hozzá.

Később a tel-avivi sajtótájékoztatón a mészárlásokról készült fotókkal kapcsolatban azt mondta: ,,ha egy kép ezer szóval ér fel, ezek a képek talán egymillióval.”

Ugyanakkor megemlítette Izrael polgárainak bátorságát is, és dicsérte az izraeli nép figyelemre méltó szolidaritását.

,,Izrael népe régóta és joggal büszke önállóságára, arra, hogy képes megvédeni magát még akkor is, ha az esélyek ellene szólnak.”

,,Az üzenet, amelyet Izraelnek hozok, a következő: amíg Amerika létezik, addig soha, de soha nem lesz rá szükség. Mi mindig ott leszünk mellettetek. Ezt üzente Biden elnök úr a válság kezdetétől fogva és átadta a miniszterelnöknek,” – tette hozzá.

Emellett, Blinken üdvözölte az új vészhelyzeti kormány megalakulását, valamint azt az ,,egységet és elszántságot, amelyet ez az egész izraeli társadalomban tükröz.”

Megismételve Amerika figyelmeztetését minden más – állami vagy nem állami – szereplővel szemben, aki arra gondol, hogy a válságot kihasználva megtámadja Izraelt, azt mondta: ,,Ne tegyék. Az Egyesült Államok támogatja Izraelt,” – majd hozzátette, hogy Washington szorosan együttműködik Izraellel a Hamász által Gázába hurcolt túszok szabadon bocsátása érdekében, és ,,intenzív diplomáciai erőfeszítéseket folytat az egész térségben, hogy megakadályozza a konfliktus továbbterjedését”.

Blinken bírálta a világ vezetőit amiért korábban (is) kétértelműen nyilatkoztak, amikor az Izrael elleni terrortámadásokról van szó. ,,Nincs mentség, nincs igazolás ezekre az atrocitásokra. Ez a pillanat az erkölcsi tisztánlátás pillanata, ennek kell lennie,” jelentette ki, és emellett hangsúlyozta, hogy a demokráciáknak minden óvintézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy ne okozzanak polgári áldozatokat.

Netanjahu ,,jó barátomként” üdvözölte Blinkent, és megköszönte az amerikai népnek, hogy ,,hihetetlen támogatást nyújt Izraelnek a Hamász barbárjai elleni háborúnkban”.

Tovább folytatva a miniszterelnök elítélte a szörnyű mészárlást, és, azt az undorító megnyilvánulást, ahogy ezeket a borzalmakat ünneplik – a gonoszság ünneplését és dicsőítését,” ugyanakkor a sok nehézség ellenére azt mondta, – ,,nincs kétsége afelől, hogy a civilizáció erői győzni fognak.”

Tel Aviv, Dizengoff tér

TRUMP

A Blinken találkozó közben Netanjahu többször is köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, a nép támogatását és az elnök barátságát említve, holott a miniszterelnök legendás diplomáciai kapcsolatai között az egyik leginkább nagyra értékeltnek, az előző elnökhöz fűződő barátságát tartották, legalábbis mindaddig, amíg Donald Trump hivatali idejét töltötte.

Az újraválasztására készülő Trump egy kampány rendezvényen, szerdán durván támadta volt barátját, emellett azon gúnyolódott, hogy Izrael nem látta előre a Hamász hétvégi támadását, és megjegyezte nem indított csapást a Hezbollah ellen az északi határ mentén zajló incidens közepette, majd Netanjahut azzal vádolta, hogy ,,cserbenhagyta”, az említett Hezbollahot pedig ,,okosnak,” Joáv Gallant védelmi minisztert pedig egyszerűen „balfácánnak” nevezte.

,,Ki hallott már olyan hivatalos személyről, aki azt mondta a televízióban, hogy reméli, hogy az ellenség nem támad egy bizonyos területen, hacsak nem átverésről van szó. De egy átverésnél ott várnak készenlétben… de ők nem álltak készen. Nem álltak készen,” – közölte Trump, és később újra előhozakodott azzal, hogy az elnöksége alatt Kasszím Szulejmáni, a Forradalmi Gárda elit Kudsz-erőinek volt parancsnokának likvidálása előtt Netanjahu az utolsó pillanatban visszalépett attól, hogy aktívan részt vegyen a gyilkosságban.

,,Soha nem fogom elfelejteni, hogy Bibi Netanjahu cserbenhagyott minket. Ez egy nagyon szörnyű dolog volt. Nagyon csalódottak voltunk, de mi magunk végeztük el a munkát, és abszolút precíz, nagyszerű, gyönyörű munka volt. Aztán Bibi megpróbálta magáénak tulajdonítani a dicsőséget. Ettől nem éreztem magam túl jól. De ez így van rendjén.”

Emellett, a Rolling Stone magazin két, a részleteket ismerő forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Trump bizalmasan Netanjahu felelősségre vonására szólított fel a hírszerzés nyilvánvaló kudarca miatt, amiért nem látta előre a Hamász hétvégi támadását.

Az álláspontját a volt elnök több Izrael-párti, republikánus szövetségesével folytatott telefonbeszélgetésen is hangoztatta, hangsúlyozva, hogy soha nem bocsátotta meg neki azt, amiért „sietett” gratulálni Biden választási győzelméhez.

Az Izrael-párti republikánus szövetségesekkel folytatott beszélgetések során Trump az amerikai zsidók azon ,,nagyon gyenge” részéhez hasonlította Netanjahut, akik Bidenre szavaztak, és hangot adott annak is, miszerint mire visszatérését tervezi 2025-ben, Netanjahu már nem lesz kormányfő.

PUTYIN

Netanjahu másik nagyra értékelt barátja, akit a közelmúltban megjelent memoárjában is megjelölt, Vlagyimir Putyin orosz elnök, akinek többször is dicsérte intellektusát és a zsidó néphez való különösen barátságos hozzáállását.

A barátságot Putyin az évek során szintén viszonozta, mi több a zsidó állam hűséges szövetségeseként tüntette fel magát, de a szombati súlyos mészárlást követően úgy tűnik, a sokat hangoztatott jó kapcsolat elfelejtődött.

Közel egy hete a Hamász meglepetésszerű támadása óta Putyin még mindig nem hívta fel Netanjahut, a Kreml pedig nem tett közzé részvétnyilvánító üzenetet az áldozatokkal és a néppel való együttérzés diplomáciai gesztusaként.

Az orosz elnök a Hamász támadásával kapcsolatos első kommentárjában úgy vélte, hogy az Izrael és a palesztinok közötti erőszak kirobbanása annak bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok politikája kudarcot vallott a Közel-Keleten, és nem vette figyelembe a palesztinok igényeit.

Putyin évek óta igyekszik szoros kapcsolatokat ápolni Izraellel, miközben támogatja a palesztin ügyet is, a mostani hangnemváltás a jelek szerint azonban az ukrajnai háború kezdete óta zajló a két ország közötti nagyobb szakadékra utal.

Moszkva számításai beválltak, amikor Izrael elutasította az Oroszország elleni nyugati szankciókban való részvételt, ugyanakkor Jeruzsálem amiatt aggódik, hogy Putyin minél jobban támaszkodik Iránra.

ERDOGAN ÉS PUTYIN

Az izraeli – török évek óta mélyponton lévő diplomáciai kapcsolatok utóbbi hónapokban érezhető látványos melegedését a szombati borzalmak szintén megakasztották.

Putyin Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során ,,hangsúlyt kapott az izraeli-palesztin konfliktusövezetben meredeken romló helyzet” – áll a Kreml közleményében.

,,Mély aggodalmuknak adtak hangot az erőszak folyamatos eszkalálódása és a polgári áldozatok számának katasztrofális növekedése miatt” – tették hozzá.

Putyin és Erdogan beszélgetésük során megismételték ,,az azonnali tűzszünet,” valamint ,,a tárgyalási folyamat újraindításának” szükségességét.

A török elnökség a maga részéről közölte, hogy a két vezető megvitatta ,,az izraeli-palesztin konfliktus riasztó fejleményeit és az eszkaláció elkerülése érdekében meghozandó intézkedéseket”.

Erdogan azt is mondta, hogy ,,sajnálatos, miszerint polgári létesítményeket vesznek célba, és hogy Törökország nem üdvözli az ilyen cselekményeket”.

ZELENSZKIJ

Eközben úgy tűnik, Ukrajna félretette korábbi sérelmeit Izraellel szemben, és alig várja, hogy betöltse az Oroszország által hátrahagyott baráti vákuumot.

A NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel közösen tartott beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Hamász hétvégi, Izrael elleni támadását Oroszország ukrajnai inváziójához hasonlította, és azt mondta, hogy népe Izrael mellett áll, mert megérti, mit jelent a terrortámadások elszenvedése.

Az egyetlen különbség az, hogy ott egy terrorszervezet támadta meg Izraelt, itt pedig egy terrorista állam, amely megtámadta Ukrajnát” – mondta Zelenszkij.

Zelenszkij a gázai harcok közepette Izraelbe akar látogatni, hogy szolidaritását fejezze ki az országgal – nyilazkozta két ukrán és izraeli tisztviselő a Wallának.

Zelenszkij látogatása növelné a nemzetközi támogatást Izrael Hamász elleni gázai ellentámadásához. A szervezéssel kapcsolatos első kapcsolatfelvétel már megtörtént.

Zelenszkij szerdán az újságíróknak elmondta, hogy az orosz invázió első napjaiban kulcsfontosságú volt, hogy Ukrajna ne érezze magát egyedül, és a nemzetközi támogatás sokat segített.

,,Ezért is kérek minden vezetőt, hogy látogasson el Izraelbe, és mutassa ki támogatását” – mondta Zelenszkij, miután Brüsszelben találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

A Hamász szombati támadása óta Zelenszkij nyilvánosan, és erőteljesen támogatta Izraelt, és a Hamászt Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai inváziójához hasonlította.

Zelenszkij volt az egyik első vezető, aki felhívta Netanjahut, és kifejezte támogatását Izrael iránt.

,,Egy ilyen terrorista támadással szemben mindenkinek, akinek fontos az élet, szolidaritást kell vállalnia … Izraelnek teljes joga van megvédeni magát a terror ellen” – mondta Zelenszkij nem sokkal a támadás után kiadott nyilatkozatában.

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .