ujkelet.live
Biden szóvivője visszavágott a gázai háborút kritizáló riporternek
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője éles hangon vágott vissza TV Globo újságírójának, aki durva érzéketlenségnek nevezte, miszerint “Joe Biden elnök korábban azt mondta, amellett hogy nem bízik ezekben a [palesztin halottak] számokban, tovább ment, és azt mondta, hogy ártatlanok fognak meghalni, és hogy ez az ára a háborúnak,” majd azt is hozzátette: “nagyon kemény kritikák hangzanak el róla. Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa például azt mondta, hogy mélységesen felháborodott, és felszólítja az elnököt, hogy kérjen bocsánatot. Vajon az elnök bocsánatot kérne?”
Mire Kirby röviden nemmel válaszolt, a riporter tovább feszítve a húrt, azt akarta megtudni, hogy “az elnök megbánta-e, hogy ilyesmit mondott?”
“Ami durva – ami durva, az az, ahogyan a Hamász civileket használ emberi pajzsként. Az a durva, hogy néhány száz túszt ejt, hátrahagyva családokat, akik szorongva várnak, és aggódnak, hogy megtudják, hol vannak a szeretteik. Az a durva, hogy betörnek egy zenei fesztiválra, és lemészárolnak egy csomó fiatalt, akik csak élvezni akartak egy délutánt. Az durva. És még sorolhatnám. És őszintének lenni azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy voltak civil áldozatok, és hogy valószínűleg még lesznek a továbbiakban, – az őszinteség, mert ilyen a háború. Brutális. Csúnya. Ronda. Ezt már korábban is mondtam. Az elnök is ezt mondta tegnap. Ez nem jelenti azt, hogy tetszeni fog. És ez nem jelenti azt, hogy elnézzük ezeket az áldozatokat, minden egyes áldozat a maga nemében tragédia. Hasznos lenne, ha a Hamász hagyná, hogy elhagyják a várost. Tudjuk, hogy ezrek várnak arra, hogy elhagyhassák Gázát, és a Hamász megakadályozza őket ebben. Ez az, ami durva,” – zárta rövidre a szópárbajt Kirby.
Háború – gazdaság és politika
Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter által a múlt héten ismertetett háborús válságterv alapján a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatás összköltsége 4,5 milliárd sékel hozzátéve, hogy a kifizetés forrása az ingatlanadó-kompenzációs alap, amely jelenleg 18 milliárd sékelt jelent. Emellett, az összes többi intézkedést a költségvetésen belüli prioritások megváltoztatásával fogják finanszírozni, – közölte a miniszter, azt ígérve, hogy a következő napokban a kiadási keret növelése is bevezetésre kerül.
A Globes gazdasági hírportál jelentése szerint a kormány által alternatív finanszírozási forrásként használt ingatlanadó-kompenzációs alap, amelyet szükség szerint a kormány az állami költségvetés megkerülésével, extra kiadások fedezetére szokott használni, már a háborús időszak első hónapját követően valószínűleg ki fog merülni.
A Szmotrich által említett 18 milliárdos alapból történő, – a vállalkozások kártalanítására szánt 4,5 milliárd sékel, saját bevallása szerint sem tartalmazza, azt a plusz 5 milliárd sékelt, amelyet a támadások során megsérült városokban és falvakban okozott közvetlen károk megtérítésére fordítanak. Emellett, a bejelentett támogatás összegei, eleve becsült számok, és mindössze az októberi kifizetésre vonatkoznak. Szmotrich a közvélemény által élesen bírált támogatási tervét, az érintetteken kívül a Kneszet pénzügyi bizottságában is elmarasztalták, így a kifizetésre szánt összeg mértéke kétségtelenül tovább fog nőni.
Korábban az üzemanyag jövedéki, illetve az eldobható műanyag evőeszközök eltörölt adója kiesésének kompenzációjára szolgáló ingatlanadó-alap, az október hetedikei Hamász mészárlást követően kitört háború okozta károk kompenzálása miatt ismét a középpontba került. Ilymódon, a Pénzügyminisztérium az üzleti támogatásokat, valamint a gázai határvidék, és Askelon lakosainak kártalanítását is ugyanabból az alapból kívánja finanszírozni, mint azokat a kiadásokat, amelyek a költségvetésbe ugyan nem fértek be, de a koalíciós megállapodásban a kormány vezetői ígéretet tettek kifizetésükre.
A koalíciós megállapodások részeként, az ultraortodox pártok által követelt, eldobható műanyag evőeszközök adójának 2,25 milliárdos kiesését, a Pénzügyminisztérium szintén az ingatlanadó alapból finanszírozta, így ez az összeg már eleve nem áll rendelkezésre. Mindezen becsült számítások ellenére, a tárca tisztviselői a háborús kártérítések maradéktalan kifizetését ígérik.
A hitelminősítő intézetek aggodalmukat fejezve ki azzal kapcsolatban, hogy a kormány hogyan finanszírozza a háborús károkat, az ország minősítésének felülvizsgálatát jelentették be. A nagyobb pénzügyi intézetek Izrael hitelminősítésének csökkentésére utaltak, amennyiben a háború elhúzódik, illetve többfrontos összecsapásokká szélesednek. A hitelminősítés esetleges csökkentése hosszú távon megnehezítheti a gazdaság helyzetét az államadósság növekedése miatt.
A S&P szerint a költségvetési hiány [2023-24] átlagosan a GDP mintegy 5,3%-ára emelkedik. A kormány májusban jóváhagyott kétéves állami költségvetését, a GDP mindössze 1,2%-át kitevő átlagos hiánybecslésre alapozta, de az elmúlt hónapok kedvezőtlen gazdasági – politikai környezete miatt már a háború előtt is világos volt, hogy a cél irreális, és hogy a hiány tovább fog emelkedni, ami a háborús kiadások, a gázai határvidék újjáépítése, a gazdaságnak nyújtott kompenzáció, és az alacsonyabb adóbevételek miatt tovább fogja növelni a hiányt.