Jom Hasoá alatt Irán Tel Aviv és Haifa megsemmisítésével fenyeget

0

ujkelet.live

Ebrahim Raiszi iráni elnök kedden azzal fenyegetőzött, hogy a földdé teszi egyenlővé Tel-Avivot és Haifát, miközben országa a hadseregét ünnepli, Izrael pedig a náci üldözés hat millió zsidó áldozatára emlékezik.

Az állami televízió által élőben közvetített ceremónián vadászgépek, helikopterek valamint tengeralattjárók showja közepette, Raiszi Teheránban kijelentette, hogy Irán ellenségei, különösen ,,a cionista rezsim” megkapták az üzenetet.

,,Bármilyen apró akció országunk ellen kemény válasszal fog találkozni a fegyveres erőktől, ami Haifa és Tel Aviv megsemmisítését kíséri” – mondta Raiszi.

Raiszi továbbá megismételte felszólítását, hogy az Egyesült Államok hagyja el a Közel-Keletet.

A Jad Vasemben hétfő este felszólalva Benjámin Netanjahu miniszterelnök a mai Iránt a náci Németországhoz hasonlította, mint egy olyan entitást, amely jelenleg egzisztenciális fenyegetést jelent a zsidó nép számára.

A hallgatóság között volt Reza Pahlavi, az iszlám forradalomban megbuktatott iráni uralkodó fia, aki először tett látogatást Izraelben.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .