ujkelet.live
Az iráni sah fia várhatóan a következő napokban Izraelbe látogat. A terv szerint a holokauszt emléknapra érkezik az országba, és várhatóan ellátogat a Jad Vasembe is, és több magas rangú izraeli tisztviselővel is találkozni fog. A hírről először a Kan közszolgálati műsorszolgáltató számolt be.
Gila Gamliel hírszerzési miniszter (Likud) este megerősítette a riportokat, és közleményében azt írta, hogy ő látja vendégül a héten Reza Pahlavi iráni trónörököst, mint a valaha volt legmagasabb rangú iráni személyiséget, aki nyilvános látogatást tesz Izraelben.
,,Ma megtesszük az első lépést a nemzetek közötti kapcsolatok újjáépítése érdekében” – áll Gamliel közleményében. „Örülünk, hogy vendégül láthatjuk az iráni trónörököst, és csodáljuk bátor döntését, hogy első alkalommal Izraelbe látogat.”
,,A koronaherceg más vezetést jelképez, mint az ajatollahok rezsimje, és a béke és a tolerancia értékeit hirdeti, ellentétben az uralkodó iráni szélsőségesekkel.”
„Népeink között évezredek óta léteznek jó kapcsolatok, egészen Eszter királyné idejére visszavezetve” – tette hozzá, és kijelentette, hogy a látogatás célja egyrészt hidat teremteni Izrael és az iráni nép között, másrészt kifejezni a közös ellenállást az ajatollahok rezsimje ellen.
Reza Pahlavi jelenleg száműzetésben él az Egyesült Államokban.
,,Azt akarom, hogy Izrael népe tudja, hogy az Iszlám Köztársaság nem az iráni népet képviseli. A népünk közötti ősi kötelék mindkét nemzet javára újra feléledhet” – írta Pahlavi Twitteren.
A sajtóközleményben Pahlavi azt mondta, hogy az irániak olyan kormányra vágynak, amely tiszteletben tartja örökségüket, megvédi az emberi jogokat, és tiszteletben tartja a vallási és kulturális sokszínűséget, részben az Izraellel és Irán többi szomszédjával való béke- és baráti kapcsolatok újjáépítésén keresztül.
Irániak milliói emlékeznek még arra, hogy az 1979-es iszlám forradalom előtt zsidó iráni szomszédaikkal éltek – tette hozzá –, és elutasítják a rezsim gyilkos Izrael-ellenes és antiszemita politikáját.
Pahlavi szerint az irániak ki vannak éhezve az Izraellel folytatott kulturális, tudományos és gazdasági kapcsolatokra, és a demokratikus Irán arra törekszik, hogy újra felvegye a kapcsolatokat Izraellel, valamint arab szomszédaival. Hozzátette: hisz abban, hogy ez a nap közelebb van, mint valaha.

[…] iráni Forradalmi Gárda elit Kudsz-erője Júdea és Szamáriában elő palesztinokat toboroz terrorista […]
[…] Pahlavi, Irán utolsó sahjának fia részvétlátogatást tett Efrat telepen a Dee […]
[…] ,,Figyelmetlenségből fakadó hiba történt a Gila Gamliel hírszerzés miniszter vezette, iráni trónörökössel zajló különösen izgalmas történelmi látogatás során a Holokauszt […]