Kemény vádakkal illette Netanjahut a tartalékos parancsnoka

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn a hadsereg tel-avivi főhadiszálláson elmondott beszédében kritizálta a tartalékos erőket, akik azzal fenyegetőztek, hogy megtagadják a szolgálatot tiltakozásul az igazságszolgáltatási reform ellen.

„Amikor ellenségeink a szolgálatmegtagadásra való felszólítást látják, azt nemzeti ellenálló képességünk gyengeségeként értelmezik”, és ezek a felhívások „lehetőséget adnak Izrael ellenségeinek [Izrael megtámadására]”.

Netanjahu anno a Szajeret Matkal különleges alakulatnál szolgált.

A beszéd nyomán Slomo Reisman nyugalmazott alezredes, Netanjahu miniszterelnök egységének tartalékos parancsnoka levelet írt neki kedden, melyet a 13-as csatorna hozott nyilvánosságra. Többek között írt Netanjahu tartalékos szolgálatáról valamint Galit Disztal-Atbarian likudos miniszter nyilatkozatáról, aki a tartalékos szolgálatot teljesítő pilótákat ,,puhányok tömegének” nevezte.

Netanjahu szerint a parancsnok levele „teljes mértékben hazugság”.

„Beszéljünk rólad, mint tartalékos katonáról” – írta Reisman. „Az első libanoni háborúban Dani B. – emléke legyen áldott – megosztotta velem, hogy megbízott téged egy küldetéssel az egységed tartalékos szolgálatának részeként. Nem tetszett neked a feladat, ejtetted őt, és eltűntél.”

Reisman ezután Netanjahu tartalékos szolgálati parancsnokaként töltött idejére utalt:

,,Azokban az években meggörnyedtünk a teher alatt, és minden barátod, fiatal vagy idős, évente 40-70 nap tartalékos szolgálatot csinált, néhányan még külföldről is visszajöttek. Te csekély számú tartalékos szolgálati napot teljesítettél, és ezért eltávolítottalak az egység haderőrendjéből”.

,,Azok a tartalékosok, akiket becsmérlesz, mesék és kifogások nélkül legályázzák a tartalékos szolgálati napokat, és ők nem ‘engedetlenek’. Te vagy engedetlen. Nem vagy hajlandó megállítani a demokrácia és az Izraeli Védelmi Erők lábbal tiprását” – zárta Reisman.

Netanjahu reakciója

,,Slomi Reisman állításai teljes mértékben hazugságok. Nem is volt Netanjahu miniszterelnök tartalékos parancsnoka, hiszen Reisman tartalékos zászlóalj élére való kinevezésekor Netanjahu már Izrael washingtoni nagyköveteként és Izrael ENSZ-nagyköveteként szolgálta az országot.”

„Netanjahu miniszterelnök életét Izrael biztonságának szentelte, sőt többször kockára tette az életét a Szuezi-csatornában zajló fegyveres felörlő háborúban és számos hadműveletben. Még meg is sérült a Sabena járat eltérítőit kiszabadító műveletben.”

,,Tartalékosként Netanjahu miniszterelnök amerikai tanulmányait hátrahagyva visszatért, hogy részt vegyen a jom kippuri háborúban, majd egy évvel később ismét visszatért külföldi tanulmányaiból, hogy tartalékos szolgálatra jelentkezzen.”

Omer Barlev volt közbiztonsági miniszter, a Szajeret Matkal egykori parancsnoka, akitől Reisman anno átvette a tartalékos zászlóalj vezetését, Twitteren Reisman levelét megosztva kijelentette, hogy ,,minden szava igaz”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.