ujkelet.live
A társadalom növekvő aggodalmát tükröző és az elmúlt napokban megjelent közvélemény-kutatások negatív eredményei illetve a terrortámadások újabb hulláma árnyékában Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfő este főműsoridőben közvetített sajtótájékoztatón az ellenzéket és az előző kormányt hibáztatta a közelmúltbeli Libanonból, Szíriából és a Gázai övezetből indított rakétasorozatért, valamint a több halálos áldozatot követelő palesztin terrortámadások miatt is. Végezetül azt is bejelentette, hogy visszahelyezi Joáv Gallant védelmi minisztert pozíciójába, akit két hete azért rúgott ki, mert nyilvánosan az igazságügyi rendszer átalakítására vonatkozó tervek befagyasztására szólított fel.
Netanjahu mellőzve a kormány felelősségét, a jogi forradalom elleni tiltakozások biztonsági eszkalációját hangsúlyozta, azt állítván, hogy ellenségeink nemzeti ellenálló képességünk gyengeségeként értelmezték az ellenállásra való felhívásokat. A kormányfő a növekvő erőszak felelősségét a jelenleg az ellenzékben ülő előző kabinetre hárította, mondván kormányzásuk idején megduplázódott a terrortámadások száma, ráadásként hozzátéve, hogy szerinte az előző kormány minden kompenzáció nélkül aláírta a gázmegállapodást a Hezbollah terrorszervezettel. Tény: az előző kormány a libanoni kormánnyal és nem a terrorszervezettel kötötte a megállapodást.
Ezután a miniszterelnök azzal érvelt, hogy kormánya ideje eljött, és saját felelősségeként ígéretet tett.
,,Ismertek engem. Nem cselekszem elhamarkodottan. Határozottan, és mindenekelőtt felelősségteljesen cselekszem. Ma este elmondom nektek, Izrael népe, hogy visszaverjük ezeket a fenyegetéseket, és legyőzzük ellenségeinket. Ezt tettük a múltban, és ezután is így fogunk tenni. Visszaállítjuk az elrettentést, helyrehozzuk az örökölt károkat,” – mondta, hozzátéve, hogy minden ellenség, aki lehetőséget lát a támadásra, nagyot téved.
„Az Aszad-rezsim tudja, hogy az általunk okozott kár csak a kezdet,” – utalt a legutóbbi szíriai megtorló légicsapásokra.
Netanjahu ezután a múlt heti, libanoni rakétatámadásra adott válaszról beszélt, amely a legnagyobb ilyen támadás az Izrael és a Hezbollah közötti 2006-os háború óta. Utalva arra, hogy az izraeli légierő később csapást mért a rakétatűzért felelős gázai Hamász terrorszervezethez kapcsolódó libanoni helyszínekre, majd félrevezetően azt állította, hogy a libanoni Hezbollah terrorcsoportot is célba vették, holott ilyet a hadsereg nem állított.
Miközben kormányának a támadások megfékezésére tett erőfeszítéseit méltatta, Netanjahu leszámolást ígért az összes aljas terroristát illetően, aki meggyilkolta a népünket.
Végezetül, az országot napokig védelmi bizonytalanságban tartó Gallant menesztésével kapcsolatban, a miniszterelnök bejelentette, hogy nincs változás a tárca élén.
„Voltak közöttünk nézeteltérések, sőt komoly különbségek, de úgy döntöttem, hogy a hátunk mögött hagyom az érveket.”
A jogi forradalommal kapcsolatos újságírói kérdésekre Netanjahu azt mondta, hogy szerinte felhatalmazást kapott a kormány arra, hogy korrekciókat hajtson végre a rendszerben az egyensúly helyreállítása érdekében, és a közvélemény nagy része megérti, hogy korrekciókra van szükség. A Jichák Herzog elnök rezidenciáján zajló tárgyalásokkal kapcsolatban azt válaszolta, hogy nagy erőfeszítések történnek a megállapodások érdekében. Az újságírók előtt Netanjahu azt is kijelentette, hogy meg akarja nyugtatni az embereket, nem lesz halachikus állapot. Minden olyan helyzetben, amikor módosításokat és jogszabályokat fogadunk el, alapvető törvényekbe kívánom foglalni az LMBTQ közösségek, a nők, a kisebbségek egyéni jogait, hozzátéve, hogy az ultraortodoxokét is.
A Nemzeti Gárdával kapcsolatban felvetett újságírói kérdésre azt mondta, hogy a gárda nem lesz senki milíciája, ez egy szervezett és professzionális testület lesz, amely az egyik biztonsági szervnek lesz alárendelve, majd igazat adott Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszternek abban a szándékában, hogy megalapítsa a Nemzeti Gárdát, amely alapvető, igazságos és szükséges pillér a zsidók és az arabok számára. Belső biztonságra van szükségünk, és ez iránt elkötelezettek vagyunk“- tette hozzá.
Válaszok és reakciók
Netanjahu vádaskodásait az előző kormány vezetői elítélték. Az ellenzék vezetője Jáir Lapid, hangsúlyozta, hogy ,,sajtótájékoztató és mások hibáztatása helyett a szélsőséges és bukott kormánya által okozott bajokért, eljött az ideje, hogy Netanjahu és miniszterei abbahagyják a nyafogást és végre vállalják a felelősséget“.
Naftali Bennett az előző kormány volt miniszterelnöke a vezetői képesség hiányát jegyezve meg, szégyenletesnek nevezte Netanjahu beszédét, és visszautasította a Libanonnal kötött megállapodással kapcsolatos vádakat.
„A megállapodás Libanonnal, és nem a Hezbollahhal kötetett és annak, amit a Hezbollah most csinál, semmi köze nincs ehhez a megállapodáshoz. Most a vezetés, és nem mások hibáztatásának lenne az ideje,” – közölte Bennett.
A Nemzeti Egység párt vezetője, Beni Gantz, az előző kormány védelmi minisztere röviden annyit fűzött hozzá Netanjahu beszédéhez: „Nem nyafogva építünk vezetői szerepet.”
A jogi reformot ellenzőket kritizáló beszéde után, Netanjahu újságíróknak tagadta, hogy az igazságügyi rendszer átrendezése gyengítené Izrael pozícióját a nemzetközi viszonylatban, és azt állította, hogy hamarosan meghívást fog kapni a Fehér Házba, rácáfolva arra, hogy Joe Biden amerikai elnök személyesen kizárta az ilyen meghívás lehetőségét, többek között a vitatott jogszabály miatt.
A miniszterelnök azt állította, hogy Izrael nagyon szoros kapcsolatban van az Egyesült Államokkal, és jelenleg is zajlik a biztonsági és hírszerzési együttműködés, ami erősebb és szorosabb, mint valaha.
Az újságírók azon kérdésére miszerint a miniszterelnököt támogató jobboldali gyűléseken „Fuck Biden” táblákkal vonultak fel, Netanjahu azt válaszolta, hogy határozottan elítéli a Joe Biden ellen irányuló káromkodásokat. Hangsúlyozta azt is, hogy szuverén államként, és mint Izrael miniszterelnöke alkalmanként mondhat ellent az Egyesült Államoknak, amely szabadságot személy szerint megtartom magamnak, mert fontosnak tartom, de az amerikai elnököt, – bárki is legyen az, nem lehet átkozni, mert ő egy barát és az USA nélkülözhetetlen szövetségesünk.
Azokra a kiszivárgott amerikai hírszerzési jelentésekre reagálva, amelyek szerint Izrael halálos fegyvereket szállítana Ukrajnának, Netanjahu tagadta a híreszteléseket.
Végezetül a miniszterelnök az újságírók előtt azt is állította, hogy az európai vezetők, akikkel a közelmúltban találkozott, annak ellenére, hogy négyszemközt elismerő dolgokat mondtak neki, a média jelenlétében érthetően másképp nyilatkoztak. Majd a vasárnap közzétett televíziós közvélemény-kutatással kapcsolatban, amely szerint pártja, a Likud a jelenlegi 32 helyett 20 mandátumra, jelenlegi koalíciója a 64 helyett 46 parlamenti helyre esne vissza, Netanjahu azt valaszolta, hogy nem hatja meg és látott már rosszabbat is, hangsúlyozva azt is, hogy a kormány négy évig fog működni és a végén az lesz a meghatározó, hogy hogyan kezeljük a biztonságot, a gazdaságot, az egészségügyet, az oktatást, a békét.
Netanjahu lázító beszéde után tüntetők ezrei gyűltek össze Tel-Avivban, azzal vádolva a miniszterelnököt, hogy a közelmúltbeli erőszakért felelősségvállalás és megoldások felajánlása helyett a helyzet javítására, inkább másokat hibáztatása mellett döntött. A tüntetések inkonikus helyén, a Kaplan sugárúton gyülekező tiltakozók közül egy csoport rövid ideig blokkolta az északra tartó Ayalon sávokat a Hashalom csomópontnál. A rendőrség szerint két tüntetőt letartóztattak rendzavarás gyanúja miatt.
Ezenkívül kisebb spontán tüntetésekre került sor országszerte, több százan vonultak fel Haifán, a karkuri kereszteződésnél, a rehovoti Weizman Intézetnél, Rananan és Naharian.
[…] Netanjahu miniszterelnök hétfőn a hadsereg tel-avivi főhadiszálláson elmondott beszédében kritizálta a tartalékos erőket, akik azzal fenyegetőztek, hogy megtagadják a szolgálatot […]
[…] megijedt az elbocsátással való fenyegetéstől, és totális fasiszta őrületbe esett, elhallgattatva a hangokat” – […]