ujkelet.live
Az izraeli delegáció az Energiaügyi Minisztérium főigazgatója, Lior Schillat vezetésével csütörtök délután megérkezett a Libanonnal elért tengeri határokat rendező megállapodás aláírási ceremóniájára a nakurai ENSZ-bázisra.
Fontos: Izrael és Libanon technikailag még mindig háborúban áll, és a megállapodás nem érinti a szárazföldi határt. A megállapodást azonban úgy tekintik, mint Izrael hallgatólagos elismerését Libanon, beleértve a Hezbollah terrorszervezet részéről.
Mit tudni:
- A határátkelőhelyi rendezvényen négy delegáció – izraeli, libanoni, amerikai és az ENSZ – volt jelen ugyanabban a helyiségben.
- Izrael és Libanon képviselői két külön bejáraton léptek a sátorba.
- Tilos volt mobiltelefont bevinni a helységbe, mert attól tartottak, hogy képek szivároghatnak ki.
- Izrael és Libanon átadta az aláírt dokumentumot Amos Hochstein amerikai közvetítőnek, aki megerősítette, hogy az rendben van, és átadott a feleknek egy dokumentumot, amely megerősítette, hogy a megállapodás hatályba lépett.
- Hochstein ezt követően átadta az ENSZ-képviselőnek, aki jelen volt, és onnantól ténylegesen hatályba is lépett.
Jáir Lapid miniszterelnök csütörtök déletőtt a kormány hivatalos jóváhagyása után aláírta az Izrael és Libanon közötti tengeri határról szóló megállapodást.
„Nem mindennap ismeri el egy ellenséges állam Izrael Államot írásos megállapodásban, az egész nemzetközi közösség előtt” – mondta Lapid a megállapodásról szóló rendkívüli kormányülés elején.
„Nem mindennap áll mögénk az Egyesült Államok és Franciaország, és nyújtanak biztonsági és gazdasági garanciákat a megállapodáshoz” – mondta.
„Ez a megállapodás megerősíti és megszilárdítja Izrael biztonságát és fellépési szabadságunkat a Hezbollah és az északi fenyegetés ellen. Ritka konszenzus van az egész védelmi szervezet részéről a megállapodás fontosságát illetően” – mondta Lapid, hozzátéve, hogy a megállapodás egyben gazdasági eredmény is.

A MEGÁLLAPODÁS
A megállapodás értelmében Izrael elismerést kap a bójával jelölt határért, amelyet 2000-ben állított fel, öt kilométerre az északi Ros Hanikra közösség partjaitól. Ezt követően Izrael határa a 23-as vonalként ismert vitatott terület déli szélét fogja követni.
Libanon fogja élvezni a 23-as vonaltól északra fekvő terület gazdasági előnyeit, beleértve a Kana-gázmezőt is, melynek hasznából Izraelnek is jár, ha és amikor megkezdik a kitermelést.
Bővebben a megállapodásról itt.
A sorok között: A Walla hírportálnak nyilatkozó két kormánytisztviselő szerint a gázmegállapodásnak van egy Irán-ellenes záradéka:
- Az Izrael és a francia „Total” társaság közötti egyetértési nyilatkozat kimondja, hogy Izraelnek jogában áll megvétózni további cégek belépését a Kana-gázmező fejlesztésére.
- Az egyetértési nyilatkozat szerint Izraellel diplomáciai kapcsolatokat nem ápoló külföldi cég nem léphet partnerségre a Totallal a Kana fejlesztésében, kivéve, ha ehhez Izrael hozzájárul.
- Ezzel akadályozzák meg iráni cégek vagy más ellenséges országok vállalatainak bevonását.
- Másrészt a kormány miniszterei azt mondták, ha Szaúd-Arábiából származó vállalatok kívánnának csatlakozni a gázkutatáshoz, Izrael nagy valószínűséggel beleegyezését adná.
Mindeközben: Az Energean gázipari vállalat szerdán közölte, hogy megkezdte a kitermelést a Karis-gázmezőn.
A kitermelés megkezdésével a Karis a Tamarhoz és a Leviathanhoz csatlakozva Izrael harmadik tengeri földgázmezőjévé válik. A gázmezők mindegyike külön infrastruktúrával kapcsolódik a szárazföldhöz.
A megállapodás előtt a Hezbollah terrorcsoport – amely drónokat indított a Karis felé júliusban – támadásokkal fenyegetőzött, ha Izrael folytatja a gázkitermelést a szerinte vitatott területen.
[…] Bővebben itt. […]
[…] a Hezbollah terrorszervezettel. Tény: az említett előző kormány a libanoni kormánnyal kötötte a […]