Netanjahu 4. alkalommal szerepel a TIME magazin címlapján

    0
    Benjamin Netanjahu miniszterelnök fotó: youtube

    ujkelet.live

    Negyedik alkalommal került Benjamin Netanjahu miniszterelnök a TIME magazin címlapjára, a róla készült cikk címe “‘Csak az erős éli túl.’ Hogyan teszteli Izrael Benjamin Netanjahuja a hatalmi korlátokat”.

    A cikk megjegyzi, hogy bár az izraeli legfőbb ügyész jelezte, hogy szándékában áll vádat emelni Netanjahu ellen három korrupciós ügyben, a miniszterelnök továbbra is úgy véli, hogy az válik az ország javára, ha hatalmon marad. Netanjahu egyébként július közepén beérve David Ben-Guriont a zsidó állam leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé válik.

    „Nem a saját túlélésemre gondolok,” nyilatkozta TIME-nak. „Az ország túlélésére, állandóságára és jövőjére gondolok.”

    A miniszterelnök Izrael múltbeli és jelenlegi képességeit összehasonlítva mesélt egy izraeli kommandós akcióról, melyben ő maga is részt vett és meg is sebesült. 1972-ben az 571-es Sabena járatot 90 utassal 4 palesztin terrorista elrabolta. Az akciót Netanjahu későbbi politikai riválisa, Ehud Barak vezette. A kommandósok megrohamozták a gépet, két percen belül megölték a két férfi terroristát és elkapták a két terrorista nőt is. A tűzharcban 3 utas megsérült, közülük egy később belehalt sérüléseibe.

    A miniszterelnök rámutatott, hogy ma már sokkal hatékonyabb módon képesek megállítani a repülőgépek elleni támadásokat úgy, hogy meghackelik a terrorsejtek kommunikációját még a támadás előtt. Izrael kibereszközei tették lehetővé 2017-ben Ausztráliának, hogy megakadályozza egy gép felrobbantását a levegőben, ami „csak a jéghegy csúcsa.”

    „Kibereszközeinket használva tártuk fel, hogy az ISIS erre készül. Szóval riasztottuk az ausztrál rendőrséget, ők pedig időben megakadályozták. Szorozd meg ezt ötvenszer és képet kapsz arról, hogy Izrael mennyivel járult hozzá a nagy terrorista műveletek megelőzéséhez. Ez a világ minden országát érinti, ez a világ minden emberét érinti.”

    Az izraeli hadsereg tavaly hozta nyilvánosságra, hogy a 8200-as katonai hírszerző egység megakadályozta, hogy az Iszlám Állam bombát robbantson egy járaton Ausztráliában.

    A cikk szerint Izrael gazdasága után „az Iráni Iszlám Köztársaság lehet Netanjahu kedvenc témája…. És minél több figyelmet fordítanak Iránra, annál kevesebb figyelmet fordítanak Izrael konfliktusára a palesztinokkal.”

    „Sok éven át az emberek úgy vélték, hogy a közel-keleti konfliktusok oka a palesztin-izraeli konfliktus,” mondta Netanjahu. „Nos, ez már nem így van.”

    Netanjahu szerint Teherán regionális agressziója és folyamatos erőfeszítései, hogy katonailag megvesse lábát Szíriában és más helyeken, de facto szövetséget hozott létre, ami segített Izrael imidzsén az olyan államoknál, amelyek megtagadták, hogy hivatalos kapcsolatba lépjenek a zsidó állammal.

    Izrael hírszerzési információkat cserél, és a miniszterelnök a TIME-nak azt mondta, az arab államok és a zsidó állam között egyfajta „nem hivatalos béke” jött létre.

    „Amint elveted Izrael felszámolásának ötletét, megoldhatóvá válik a [béke] problémája. Sok tekintetben a körülöttünk lévő arab kormányok már léptek.”

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .