ujkelet.live
BIZTONSÁG
Joáv Gallant hivatala szokatlan nyilatkozata szerint a védelmi miniszter a nap folyamán számos biztonsági helyzetértékelést tartott meg nem határozott ,,biztonsági incidensek” miatt.
Irodája szerint a találkozókat a hadsereg és a védelmi szervezetek vezető tisztségviselőivel, köztük Herci Halevi vezérkari főnökkel és a Sabak belbiztonsági vezetőjével, Ronen Barral, tartották.
A tisztviselők bemutatták Gallantnak „az incidensek vizsgálatának előzetes megállapításait” – közölte Gallant irodája.„A védelmi miniszter elrendelte, hogy folytassák az erőfeszítéseket az izraeli állampolgárok rutinjának biztosítására”.
MÉG MINDIG GALLANT
50 jelenlegi miniszter és koalíciós törvényhozó által aláírt levél azt követeli, hogy Gallant rendelje el négy adminisztratív őrizetben lévő telepes szabadon bocsátását, köztük kettőt néhány nappal azután vettek őrizetbe, hogy szélsőséges telepesek százai tomboltak a palesztin Huwara faluban.
A levél az adminisztratív őrizetbe vételt – amely lehetővé teszi az állam számára, hogy határozatlan ideig fogva tartsa a gyanúsítottakat anélkül, hogy vádat emelne, vagy akár elmondaná nekik, hogy mivel gyanúsítják őket – „a telepes közösséggel szemben alkalmazott agresszív intézkedésnek” nevezi, hogy „kirívóan megkerülje a bíróságot”.
A levelet Limor Szon Har-Melech, az Otzma Jehudit kezdeményezte, és pártja vezetője, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, valamint Slomo Karhi, Orit Sztrock és Idit Szilman miniszterek, valamint több tucatnyain írták alá, köztük Gallant kormányzó Likud pártjából.
„Úgy gondoljuk, hogy az adminisztratív őrizet alkalmazását jogi eljárások lefolytatása nélkül, különösen szélsőséges, például Izrael-gyűlölők soraiból kikerülő gyilkos ellenségek cselekményei esetén kéne alkamazni” – áll a levélben.
„Mind a négy esetben a bíróság azonnal szabadon engedte a fogvatartottakat. Ha továbbra is gyanú merül fel ellenük, akkor a rendőrségnek büntetőeljárást kell indítania, mint minden más büntetőügyben az országban.”
Gallant válaszul közölte, a parancsnok a terrorizmus megelőzését szolgálják, vízválasztónak számítanak, és tilos mozgásteret hagyni a terrorizmus minden formájának.
UKRAJNA
Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedden megbeszélést tartott az Ukrajnának nyújtható izraeli katonai segélyekről. Két izraeli tisztviselő a Walla hírportál riporterének azt mondta, prezentálák Netanjahunak a Nemzetbiztonsági Tanács által ebben a kérdésben végzett szakmai áttekintését.
KOORDINÁLT ÜZENET
Az izraeli igazságügyi reformtervről Európai Parlamentben tartandó mai vita előtt a Külügyminisztérium tájékoztató anyagot küldött Izrael európai nagyköveteinek a nemzetközi kritikák visszaszorítására, jelentette a Walla hírportál.
Emellett a Külügyminisztérium arra utasította a nagyköveteket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az Európai Parlament Izrael-barátnak tartott képviselőivel, és kérjék, hogy a vitán fejezzék ki ellenérzésüket az Európai Unió Izrael belügyeibe való beavatkozása miatt.
Miért fontos
Ez egy rendkívül szokatlan vita az Európai Parlamentben, amely a Kneszet jogalkotási kérdéseivel és az elmúlt hetekben Izrael-szerte zajló tüntetésekkel foglalkozik. Nyilvánosan a Külügyminisztérium megpróbálta lekicsinyelni a megbeszélés jelentőségét, de a felszín alatt intenzíven igyekeztek befolyásolni annak tartalmát.
A vitán várhatóan Joseph Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is felszólal. Ez lesz az első alkalom, hogy az Európai Unió hivatalos képviselője nyilatkozik a reformtervvel kapcsolatban.
A színfalak mögött
A Külügyminisztérium Európai Szervezetek Főosztályának igazgatója, Aszaf Moran szombat este direktívát küldött minden izraeli nagykövetnek az Európai Unióban az Európai Parlamentben tervezett vitáról. Útmutatóként Moran csatolta a témával foglalkozó cikk linkjét, mely előző nap jelent meg a Wallán.
Az irányelvben arra kérték a nagyköveteket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az Európai Parlament “Izrael-barátnak” tartott képviselőivel, és adjanak át nekik egy üzenetet, amelyet felhasználhatnak a vitán. A szöveg hangsúlyozza, hogy Izrael élénk és erős demokrácia, ahol élénk nyilvános vita folyik ,,az izraeli közvélemény érzékeny pontjáról szóló igazságügyi reformról”. A kormány által hirdetett reform elleni tüntetések ,,egyszerre juttatják kifejezésre a témával kapcsolatos vitákat, valamint azt, hogy az izraeli közvélemény képes gyakorolni demokratikus jogait”.
A nagyköveteknek küldött utasításokban politikai üzenetek is szerepeltek. Például azt írják, hogy a legutóbbi választások eredményei ,,az izraeli közvélemény egyértelmű döntését fejezik ki a kormány identitását és programját illetően”.
Bár a jogszabály egyes részeinek második és harmadik olvasatáról a szavazás már a jövő héten lehetséges, a nagyköveteket arra utasították, hogy az Európai Parlament képviselőinek azt közvetítsék, hogy ez ,,egy belső izraeli folyamat, amely még korántsem ért véget, és jobb, ha hagyják külső beavatkozás nélkül kimeríti magát.”
Egy másik üzenet, amelyet a nagykövetek közvetítésére kértek, az az, hogy az igazságszolgáltatással foglalkozó jogszabálynak ,,nincs közvetlen hatása a palesztinokra”, és ha az Európai Unió attól tart, hogy a jogszabály kárt okoz a palesztinoknak, akkor azt a megfelelő csatornákon keresztül kell megvitatni.
A nagyköveteknek kiosztott tájékoztatón az is szerepelt, hogy a Tel-Avivban történt terrortámadással próbálják elterelni a vitát a reformtervről.
„A terroristák, akik csütörtök este súlyosan megsebesítettek három fiatalt Tel-Aviv szívében, nem a reform miatt tették, hanem a mélységes gyűlölet és az uszító légkör miatt. Az a helyénvaló, hogy a témával kapcsolatos vitában e támadás és általában a terrorizmus elítélése is kifejezésre jusson” – olvasható a nagyköveteknek küldött tájékoztatóban.
Mit mondanak
Eli Cohen külügyminiszter ma telefonon beszélt Joseph Borrellel, és elmondta neki, hogy nincs helye az izraeli belpolitikába való beavatkozásnak az EU részéről.
,,Megpróbáltam barátságosan elmagyarázni neki, hogy normális, hogy a képviselők aggódnak, és vitát kezdeményeznek” – nyilatkozata Borrell a telefonbeszélgetésről.
Jáir Lapid ellenzéki vezető levélben fordult a főügyészhez, és felszólította, hogy állítsa le az izraeli nagyköveteknek küldött utasítások alkalmazását. Lapid még arra is felszólította az izraeli diplomatákat, hogy hagyják figyelmen kívül a tájékoztatót, és ne használják fel.
SIRATÓFAL
Egy fiatal nő azt mondta, hétfőn megakadályozták abban, hogy belépjen a Siratófal térre, mert olyan pulóvert viselt, amelyen a „Demokrácia nélkül nincs akadémia” felirat szerepelt.
A Nyugati Fal Örökség Alapítvány – a helyszínt kezelő kormányhivatal – szabályai szerint „politikai rendezvények” nem megengedettek a téren, és kötelező a hely szentségének megfelelő öltözet.
A téren azonban gyakran rendeznek politikai eseményeket, és nem volt arra utaló jel, hogy a nő pulóvere sértené a hely úgynevezett „erkökcsi” szabályait.
A fiatal nő egy katonai előkészítő által szervezett túrán vett részt. A 12-es csatorna szerint a barátaival érkezett, akik mind bemehettek a térre, míg vele az őrök közölték, hogy csak akkor csatlakozhat, ha leveszi a pulóvert.
A fiatal nő édesanyja szerint lánya úgy érezte, nincs más választása, mint levenni, és a pulóverén lévő szlogen jellege miatt vették igazságtalanul célba.
A 12-es csatornának adott nyilatkozatában a Nyugati Fal Örökség Alapítvány azt mondta, hogy „az előzetes vizsgálat szerint a szóban forgó esemény nem ismert az illetékesek előtt”.
[…] Hírek este: Összeütközésben az EP-vel […]