ujkelet.live
UKRAJNA
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy szeretné, ha Izrael „oldalt választana– az ukrán oldalt” az országa elleni folyamatos orosz invázió közepette, ahelyett, hogy megpróbálna közvetíteni.
Az orosz invázió egyéves évfordulóján tartott sajtótájékoztatón Zelenszkij kijelentette, hogy tisztában van Izrael „komplex” helyzetével, és megjegyezte, hogy Kijev és Jeruzsálem kapcsolatai „javultak”. Nyilatkozata jelezte, Ukrajna továbbra is csalódott Izraellel kapcsolatban, amiért utóbbi megtagadja a fegyvereket szállítását.
Izrael azzal indokolja álláspontját, hogy nem kockáztathatja kapcsolatait Oroszországgal, melynek óriási befolyása van Szíriában és lehetővé teszi a zsidó állam számára, hogy szabadon fellépjen Irán tevékenysége ellen. Ezt viszont vannak, akik úgy értelmezik, hogy a zsidó állam semleges álláspontot képvisel a háborút illetően.
TILTAKOZÁS
Több mint 100 vezető izraeli író és költő írt alá egy petíciót szombaton, amelyben elítélték az Izraeli Nemzeti Könyvtár függetlenségének megfékezésére irányuló terveket azáltal, hogy lehetővé teszik a kormány számára, hogy meghatározza a könyvtár igazgatóságának összetételét.
„Mi, szerzők és költők, teljes mértékben ellenzünk minden politikai beavatkozást a könyvtári vezetőség kiválasztásába, és követeljük a könyvtár szakszerű és független működését” – írták.
Az aláírók között van David Grossman, Eli Amir, Haim Be’er és Fania Oz-Salzberger.
A petíció figyelmeztetett, hogy ha a kormány előmozdítja a lépést, megtagadják, hogy az archívumaikat a könyvtárnak adományozzák, illetve nem engedik meg kiadóiknak, hogy átadják könyveik másolatait.
A petícióban más kormányzati terveket is elleneztek, amelyek magukban foglalják a Kan közszolgálati műsorszolgáltató bezárását és az igazságszolgáltatás átalakítását.
A kormány pénteken az állami költségvetést kísérő jogszabálycsomag részeként előterjesztette Joáv Kisch oktatási miniszter (Likud) törvénytervezetét, amely „A Nemzeti Könyvtár átláthatóságának és nyilvános felügyeletének növelése” címet viseli, és mindkettőt jóváhagyta.
Csütörtökön a Haaretz napilap közzétette Kisch javaslatának tervezetét, és megjegyezte, hogy a jobboldali politikusok az elmúlt évben, Sáj Nitzan volt államügyész könyvtárrektori kinevezése óta, célozzák a könyvtárat.
Nitzan nagymértékben részt vett a Benjámin Netanjahu miniszterelnök elleni korrupciós vádemelések előkészítésében.
TÜNTETÉS
Zsinórban nyolcadik szombaton tartanak tüntetéseket Izraelben a kormány igazságügyi reformja ellen.
A képen a nagy tüntetés előtti “szolgálólányok” menete a Dizengoff téren, Tel Avivban:
Ez már a nagy tüntetésen készült:
IRÁN SZÍRIÁBAN
Irán valószínűleg légvédelmi rendszereket fog küldeni Szíriába – jelentette pénteken az iráni állami televízió. A lépés nyilvánvalóan az izraeli légicsapások elleni védelemre szolgál.
„Szíriának újjá kell építenie légvédelmi hálózatát, és precíziós bombákra van szüksége vadászgépeihez” – jelentette az iráni állami műsorszolgáltató a Reuters szerint.
,,Nagy a valószínűsége, hogy szemtanúi leszünk annak, hogy Irán radarokat és védelmi rakétákat szállít, például a Khordad-15 rendszert, hogy megerősítse Szíria légvédelmét” – tette hozzá.
A Reuters szerdai riportja szerint a múlt heti Szíriát ért támadás iráni tisztviselők találkozóját célozta. Az Izraelnek tulajdonított támadásnak öt halottja és 15 sérültje volt.
A csapás célpontja egy olyan létesítmény volt, ahol szíriai és iráni szakértők egy csoportja találkozott, hogy megvitassák a dróngyártást. A hírügynökség által idézett forrás szerint meghalt egy iráni tisztviselő, bár nem volt magas beosztású.
MÉG MINDIG IRÁN
Egy magas rangú iráni tábornok pénteken az állami televíziónak adott interjújában egy 1650 km-es hatótávolságú új robotrepülőgépet mutatott be, amely potenciálisan elérheti Izraelt, és megismételte Teherán azon szándékát, hogy megölje Donald Trump volt amerikai elnököt.
,,Az 1650 km hatótávolságú robotrepülőgépünk az Iráni Iszlám Köztársaság rakétaarzenáljába került” – mondta Amirali Hadzsizade, az Iszlám Forradalmi Gárda repüléstechnikai vezetője a Reuters hírügynökség szerint.
A TV leadta az első felvételt, amelyen állítása szerint az új Paveh robotrepülőgép látható.
GYÚJTOGATÁS
Izraeli telepesek felgyújtottak számos palesztin tulajdonban lévő autót egy szamáriai faluban szombaton, közölte a palesztin média és egy izraeli jogvédő szervezet.
A Jes Din szélsőbaloldali jogvédő csoport szerint körülbelül egy tucat telepes érkezett a Givat Ronen illegális előőrsről és kövekkel dobáltak meg egy otthont Burin faluban.
Amikor a katonák megérkeztek a telepesek elmenekültek, hogy egy másik irányból visszatérjenek Burinba, és ismét kövekkel dobálják meg az otthonokat és az autókat, majd sor került a gyújtogatásra.
A jogvédő szervezet szerint legalább egy palesztin kórházba került, miután a telepesek köve megsebesítette a lábát.
A Jes Din azzal vádolta a hadsereget és a közeli Har Bracha és Jichár telepek biztonsági koordinátorait, hogy szándékosan blokkolták a palesztin tűzoltóautó útját.
Helyi biztonsági tisztviselők szerint mintegy 40 burini palesztin viszonozta a kődobálást.
A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar a telepesek palesztinok elleni erőszakáért egy nagyon kis maroknyi zsidó aktivistát hibáztat, jelentette a Ynet híroldal.
Bar csütörtökön egy jeruzsálemi konferencián zárt ajtós ülésen beszélve tájékoztatta a résztvevőket a biztonsági szolgálat terror és erőszak elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseiről.
„A júdeai és szamáriai telepes közösség rendkívül normatív és törvénytisztelő” – mondta Bar a Ynet szerint.
Mindazonáltal „a dombtető ifjainak nagyon kis százaléka káros hatással van az egész telepes vállalkozásra” – mondta.

[…] Netanjahu miniszterelnök kedden megbeszélést tartott az Ukrajnának nyújtható izraeli katonai segélyekről. Két izraeli tisztviselő a Walla hírportál […]