A távollévők, a hallgatók, a tiltakozók: a Likud prominens, de kegyvesztett képviselői

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és kormánya arra törekedett, hogy a jogi forradalom cikkelyeiről, mint a Legfelsőbb Bíróság Kneszet által hozott egyszerű törvényeket érvénytelenítő jogkörét felülbíráló záradékról szóló jogszabály első olvasatban felmerült plenáris szavazásán, a koalíció tagjai teljes körűen jelen legyenek. Juli Edelstein, Netanjahu egykori közeli bizalmasa és volt Kneszet-elnök, azonban nem volt jelen a hétfő esti szavazáson, emellett kihagyta a miniszterelnök alkalmatlanná nyilvánítását kizáró javaslat megelőző olvasatáról szóló voksolást is.

Átment a felülbíráló záradék és a Netanjahu felmentése elleni javaslatok első olvasata

Bár az igazságügyi rendszer teljeskörű átrendezésére vonatkozó, vitatott jogszabályai egyes részeinek második és harmadik olvasatáról a szavazás már a jövő héten lehetséges, a kormány felső vezetői a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltő széles körű ellenállás jelentőségét kozmetikázva, az európai nagyköveteket arra utasították, hogy az Európai Parlament képviselőinek azt közvetítsék, hogy ez ,,egy belső izraeli folyamat, amely még korántsem ért véget, és jobb, ha hagyják, hogy külső beavatkozás nélkül kimerítse magát.”

Hírek este: Összeütközésben az EP-vel

A Levin-Rothman féle jogi forradalom a hónap végéig, gyorsított üzemmódban történő véglegesítő olvasatok felé való száguldozása amellett, hogy a nemzetközi színtéren, és az izraeli utcákon illetve a gazdaságban egyaránt robbanásveszélyes helyzetet teremtett, a kormányzó Likud pártban is okozott némi belső vihart. Annak ellenére azonban, hogy a Kneszet három prominens tagja, akik korábban jelentős kinevezésekre számítottak – Juli Edelstein, Dani Dannon és David Amszalem, különböző úton-módon nem tetszésüket fejezték ki a kormány működését és jogalkotási folyamatait illetően, az ominózus hármas végleges szakítása Netanjahuval és kormányával kizártnak tekinthető, ettől függetlenül a miniszterelnök valószínűleg még csirájában fogja megszüntetni a lehetséges belső ellenállás hangjait.

Ilymódon, a Likud kedd este szankcionálta egyik magas rangú képviselőjét, Juli Edelsteint, egy nappal ominózus tüntető távolmaradása után a kulcsfontosságú szavazásokról.

A Likud és a koalíció frakcióvezetője, Ofir Katz csalódásának hangot adva, távollétét követően arról tájékoztatta Edelsteint, hogy három hétig nem terjeszthet elő úgynevezett magántörvényeket, nem nyújthat be napirendi pont felvételére vonatkozó kérelmeket, és nem szólalhat fel a Likud-frakció nevében a Kneszetben.

Edelstein, legutóbbi egészségügyi miniszter és Kneszet-elnök, a közelmúltban már megpróbálta – kevés sikerrel, Netanjahu leváltását kezdeményezni a Likud éléről, nem sokkal az igazságügyi reform kedd hajnali szavazása előtt a frakció zárt ülésen nyíltan kritizálta a jogi reform fékek nélküli bevezetését, ami szemmel láthatóan az ellenzék malmára hajtja a vizet, ráadásul külön törvényjavaslatot terjesztett elő szintén azon szavazások előtt, amelyeken nem vett részt, szóvivője révén azzal indokolta távolmaradását az egyik szavazásról, hogy temetésen volt.

A koalíció, nyilvánvalóan Edelstein nélkül is simán meg tudta szavaztatni a szóban forgó javaslatokat, Netanjahu közvetett üzenete a Likud révén azonban egyértelművé tette, hogy többet nem hibázhat.

A figyelmeztető szankciókat akkor jelentették be, amikor mintegy ötszáz, a reformot ellenző tüntető gyűlt össze Edelstein herzlijai otthona előtt, hogy egyértelműen kiálljon a jogalkotási terv ellen, azt hangoztatva, hogy Edelstein tegnap „fél-bátorságot” mutatott, ami a semminél több, de kevesebb, mint amire szükség lenne. Ezért amíg Edelstein nem foglal egyértelműen állást, addig mi itt vagyunk.

A Kneszet a tervek szerint április 2-tól kezdődően tavaszi szünetet tart, ami feltehetően a hónap végéig tolja ki Edelstein büntetését.

Az egykor jobb napokat is látott likudnyik, Edelstein szerint a kompromisszumot elutasító válasz „segíti a másik oldalt,” és a legjobb ürügyül szolgál a másik fél számára, hogy ne kezdjen tárgyalásokat, hozzátéve azt is, hogy könnyű a törvénymódosítás ellenzőit azzal elutasítani, hogy mindannyian baloldaliak. Bár Edelstein valószínűleg annál tovább nem menne, hogy időről időre azt az üzenetet közvetíti, miszerint kompromisszumot kell keresni, a Likud illetékesei azt mondják, nem fognak meglepődni, ha a jövőben újból tüntetőleg távolmaradna a kulcsfontosságú szavazásoktól.

De nem ő az egyetlen, aki fejfájást okozhat a Likudban. Dudi [David] Amszalem második számú igazságügyi miniszteri kinevezése körül, – amely kinevezés egyre késik, ugyanis annak ellenére, hogy Amszalem és Járiv Levin egyes számú igazságügyi miniszter megegyezésre jutott a kinevezést illetően, de nem zártak le minden jogkört és szabványt, Amszalem függőben hagyta beleegyezését.

Ehelyett, Likudos képviselő társa David Bitan nyilatkozott tegnap a katonai rádióban, miszerint: Amszalem arra a következtetésre jutott, hogy ha nem kap [elegendő] hatáskört, nem nevezik ki miniszternek az Igazságügyi Minisztériumban. Ellenfele Levin, nem tudom miért, nem hajlandó engedni, hogy kifejezze önmagát. Ebben a helyzetben véleményem szerint nem fogja elfoglalni a pozíciót. Ezt az üzenetet továbbítom, – közölte Bitan. A héber médiának nyilatkozó Amszalem közeli források szerint ebben az ügyben nincs harag, és megjegyezték, hogy a helyzet rendezésére szánt többszöri találkozókat tartottak ugyan, de a dolgokhoz idő kell.

A harmadik gyenge láncszem, Dani Dannon jobboldalról támadja a kormányt, és pártját felvetve számos, a nemzetbiztonságtól és a terrorizmus térnyerését érintő problémát, kezdve Khan Al-Ahmar evakuálásáig, amely a jobboldali kormány ígéretével ellentétben jelenleg még sincs napirenden.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli hírek legfontosabb és legmeghatóbb háttereit hozzuk el nektek. Szó lesz a tragédiák utáni újjáépítésről, a magánházakat érintő energetikai forradalomról, egy szokatlan miniszteri WhatsApp-üzenetről és a Kneszet folyosóin elszabadult indulatokról. Szigorúan a tények, sallangok nélkül.Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A távollévők, a hallgatók, a tiltakozók: a Likud prominens, de kegyvesztett képviselői” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.